Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nevet kap a sportcsarnok

Nevet kap a sportcsarnok Kovászna megye

Derzsi Gyula kézdivásárhelyi alpolgármesternek a kezdeményezésére kilép a névtelenségből a céhes város sportcsarnoka: a létesítmény Kicsid Gábor kézilabdázó nevét veszi fel.

A kétszeres világbajnok és olimpiai érmes kézilabdázó, Kicsid Gábor nevét fogja viselni a sportcsarnok
A kezdeményező szerint az 1970-es évekből sokan emlékeznek a két világbajnoki címet (1970-ben és 1974-ben), valamint a két olimpiai érmet (1972-ben bronz, 1976-ban ezüst) bezsebelő csapatra, és ismerősen cseng Voina, Gruia, Gatu, Birtalan, Otelea, Penu, Samungi és Gunesch neve is.

Kevesebbet beszélnek azonban az 1948. április 2-án Imecsfalván született Kicsid Gáborról, aki részt vett az 1972-es müncheni és az 1976-os montreali olimpiai játékokon is, az előzőn mind a hat mérkőzésen szerepelve 12 gólt dobott, a négy évvel későbbin pedig négy alkalommal állott pályára, és ugyanennyi pontot szerzett.

Hirdetés
Hirdetés

Kicsid a brassói iskolában kedvelte meg a kézilabdát, később a bukaresti Ştiinţa és Steaua keretét erősítette. Nélküle és Birtalan István nélkül szegényesebb lett volna a kézilabda világa, Kézdivásárhely pedig a sportcsarnok elnevezésével adózik a jelenleg Brassóban élő, 205-szörös válogatott, a világ egyik legsokoldalúbb kézilabdásának tartott sportoló előtt.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. április 16., 9:23
    ÉRTÉKELÉS: -12

    En ugy tudom hogy SAJNOS , KICSID GABOR mar meg van halva -NYUGODJEK BEKEBEN- tehat sajnos nem lakhat Brassoban !!!

  • User
    Dátum: 2019. április 16., 11:08
    ÉRTÉKELÉS: 26

    Minden elismeresem es tiszteletem Kicsid Gabor sport tevekenysege irant ,de mitt tett a kezdivasarhelyi sportert ??ez a cikkbol nem derul ki csak az hogy a kezilabdat Brassoban kedvelte meg.

  • User
    Dátum: 2019. április 16., 20:55
    ÉRTÉKELÉS: 27

    Miert nem Dobai Aladar? O sokat tett a Kezdivasarhely-i sportert! Ezt meg kell szavazni! Nem helyes, hogy, egy valaki dontse el, hogy milyen nevet adjanak a kezdi-i sportcsarnoknak!

    • User
      Dátum: 2019. április 16., 21:29
      ÉRTÉKELÉS: 27

      Jelöltek voltak-e egyáltalán? Javasolva volt egy személy és ennyi? A városlakók miért nem szavazhattak? Semmi bajom Kicsid úrral de mikor a városnak volt egy Kallith Attilája, Dobolyi Aladárja, Selymes Tibi és meg sorolhatnám, akkor miért nem értékeljük őket is. Másnak is lenne biztos jelöltje, miért az alpolgármester dönti el?

  • User
    Dátum: 2019. április 16., 23:23
    ÉRTÉKELÉS: 19

    Tényleg nem ártott volna megkérdezni a közvéleményt. Ezzel senki nem bántaná Kicsid Gábor hírnevét, de tényleg vannak még akik szóba jöhetnének. Kalith Attila, Dobolyi Aladár (tiszteljük meg azzal, hogy helyesen írjuk a nevét, ha már javasoljuk). A lista nyitott, természetesen Kicsid is rajta.

  • User
    Dátum: 2019. április 17., 11:58
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Az alpolgármester nem gondolja, hogy a város polgárait is illett volna meg kérdezni az ilyen és az ehez hasonló kérdésekkel kapcsolatban ? Javasolhat de nem dönthet ! Miért nem lehet már valamit rendesen megoldani ?

  • User
    Dátum: 2019. április 17., 16:35
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Itt a módszerrel van a baj és nem a személyel. Nem jó az mikor egy diktál , lehet az akár alpolgármester is ! Ennyi.

  • User
    Dátum: 2019. április 17., 18:48
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Általában IN MEMORIAM szoktak intézményeket, nevezetessegeket, utcákat stb.stb.elnevezni. Így nyilvánítják tiszteletüket az utánna jövő nemzedék. Az alpolgármester úr eléggé felelőtlenül hoz döntéseket!!! A tanács is gyenge hogy megszavazta. Mindenképp ki kellett volna kérni a lakosság véleményét is. Ahogy olvasom sokan vannak ezen a véleményen.

  • User
    Dátum: 2019. április 17., 19:15
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Kicsid Gábor példa minden brassói szàmàra.
    Nagyszerű ember.
    Isten adjon hosszú életet neki sok egèszségben!

  • User
    Dátum: 2019. április 17., 22:40
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Létezik Szabó Katiról elnevezett sportcsarnok is, nem? Mert olimpiai bajnok és háromszéki. Kicsid Gábor sem tagadta meg háromszéki mivoltát. S hogy élnek, annak csak örvendeni kéne.

  • User
    Dátum: 2019. április 18., 0:07
    ÉRTÉKELÉS: -5

    Kicsid Gabi Imecsfalván született, itt volt az otthona 18 éves koráig. Hány kilométerre van Imecsfalva Kézdivásárhelytől ? Nem a szűkebb környék leghíresebb sportolója érdemli meg ezt a tiszteletet ?

  • User
    Dátum: 2019. április 21., 20:27
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Az illetékes döntéshozó testületből senkinek sem jutott eszébe például Kalith Attila példaértékű életműve, amikor Kicsid Gábort javasolták a sportcsarnok névadójának? A jelölt mit tett az itteni sportélet fellendítése érdekében, de legalább adója 2%-át utalta-e át a KSE-nek, hiszen tehetős személy, vagy az itteni csapat edzését önként vállalta-e, mint tette azt Kalith Attila, aki hajnalban kelt naponta, hogy fiait, lányait elkísérje az edzésekre mielőtt a polgári foglalkozását, az üzletvezetői munkáját is kellett teljesítenie. Remélem rájönnek elhamarkodott döntésük visszásságára és felülvizsgálják, nem akarnak a lakosság véleményével ellentétben dönteni.

  • User
    Dátum: 2019. április 21., 20:24
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Ez a döntés, hogy élő személyről és ráadásul olyan valakiről akarják elnevezni a sportcsarnokot Kézdin, akinek semmi köze az itteni sportélethez, eszembe juttatja a kolozsvári mozi keresztelését. Florin Piersicről nevezték el, miközben Janovics Jenőnek köszönhető az első erdélyi film forgatása 1913-ban. Nem csodálkozom, az élők rendelkeznek baráti szálakkal, a holtak érdemeinek sorsa a történelemkönyv.

  • User
    Dátum: 2019. április 22., 14:36
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A holtak érdemeiről szóló történelemkönyveket sem kíséri, mindig a méltó valóság – hűség, sőt!

  • User
    Dátum: 2019. december 6., 15:40
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Kicsid Gábor egy nagyszerű ember. Csak azok tudhatják, hogy ki ő és milyen is ő valójában, akik személyesen ismerik. Sokat dolgozott és tett azért, hogy eljusson idáig, büszkének kellene lenni arra, hogy egy ilyen nagyszerű ember nevét viseli a sportcsarnok. Ő egy igazi magyar! Gratulálok Gabi Bácsi!!!
    (egy volt ASA-s…).