A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Hogyan változott az erdélyi magyar ifjúság az elmúlt két évtizedben a munkaerőpiaci helyzet, a demográfiai viselkedés, az egyén és a társadalom viszonya, az egészség és kockázati magatartások, a vallásosság, az önkénteskedés, a médiafogyasztás és a szabadidő dimenziói mentén? Változtak-e a családalapítási, gyermekvállalási minták, a házasságkötés tervezett életkora, sikerült-e a származási esélyegyenlőtlenséget csökkenteni az anyagi helyzet, életszínvonal vagy az iskolázottság tekintetében? Mi változott a vallásosság vagy a digitális egyenlőtlenségek vonatkozásában?
Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Veres Valér és Vita Emese szociológusok szerkesztésében a napokban megjelent Változó ifjúság a Kárpát-medence országaiban – Szociológiai tanulmányok a magyar fiatalok két évtizedéről című tanulmánykötet. A kötetből arra is választ kaphat az olvasó, hogy milyen szempontból tekinthető egységesnek a mai ifjúság, és melyek azok a társadalmi, politikai vagy gazdasági tényezők, amelyek a különbségeket emelik ki, akár regionális, akár társadalmi rétegződés, egyenlőtlenségek szempontjából. A tudományos céllal íródott kötet elemzései támpontokat, valamint inspirációt nyújthatnak az ifjúságpolitikában, ífjúságkutatásban jártas szakmai közeg és általában az ifjúság megismerésére nyitott szélesebb nyilvánosság számára is.
A kötet apropóján Sullivan Ferenc, az MCC Ifjúságkutató Intézetének kutatója tart felvezető előadást, majd meghívott vendégeink beszélgetnek az erdélyi és székelyföldi magyar ifjúságot érintő aktuális trendekről.
Meghívottak:
Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere
Kacsó-Doboly Izabella Mária, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság igazgatója, korábbi ifjúsági államtitkár
Székely Balázs, az Országos Magyar Diákszövetség alelnöke, MCC-s diák
Zsigmond József, a Székely Közpolitikai Intézet ügyvezető igazgatója
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Tisztelettel kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze:
https://feliratkozas.mcc.ro/sepsiszentgyorgy-valtozo-erdely
Időpont: 2023.12.08. péntek, 18 óra.
Helyszín: Fidelitas Hotel, Konferenciaterem, Gólya utca.
Ez nem csak játék, hiszen LEGO-kockákból csodálatos maketteket, épületeket, szobrokat és egyéb alkotásokat lehet létrehozni. A kockák sokfélesége olyan eszközt ad a szobrász kezébe, amellyel bármi lehetséges! Hogyan jut el valaki a gyerekkori játéktól az egyedi makettekig? Hogyan válhat valaki a világ 27 hivatalos LEGO-építőmestereinek egyikévé? Mi is az a LEGO Certified Professional program? Mindamellett, hogy ezekre a kérdésekre keressük a választ, Dóczy Balázs az elmúlt 10 év munkáiról is mesél, az egyedi kihívásokról és sikerekről. Beavat minket a Lánchíd oroszlánjának (850 ezer alkatrészből álló, vázával együtt közel 3 tonnás, 5,8 méter hosszú szobor) építési kulisszatitkaiba, majd bemutatja élőben a tervezés menetét a BrickLink Studio program segítségével.
Dóczy Balázs gyerekkora óta épít LEGO-kockákból, és 2013-ban határozta el, hogy hivatásszerűen folytatja a szenvedélyét. Az évek során több száz egyedi építményt készített a LEGO magyarországi képviselete, a LEGO-üzletek, valamint céges és magánszemély megrendelők részére. 2017-ben felvették a LEGO Certified Professionals csapatába, amely jelenleg világszerte 27 taggal rendelkezik. Főbb munkái: Zeneakadémia makettje, visszaadott szobrok a Margitszigeten, a Lánchíd oroszlánja.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Tisztelettel kérjük, részvételi szándékát az alábbi űrlap kitöltésével jelezze:
https://feliratkozas.mcc.ro/sepsiszentgyorgy-ez-nem-csak…
Helyszín: Fidelitas Hotel Konferenciaterme, Gólya utca 14., Sepsiszentgyörgy.
Időpont: 2023. december 12. kedd, 18 óra.