Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Nyissanak meg az iskolák!”

Egymásnak ellentmondó szabályok miatt ellehetetlenedett az a kezdeményezés, amelynek köszönhetően Mikóújfaluban is ingyen étkezést biztosítottak a diákoknak, óvodásoknak – derült ki a település polgármesterével folytatott beszélgetésünk során.

Az elöljáró rámutatott arra, a településükön nő a feszültség az online oktatás miatt, hiszen jelenleg csupán 1 beteget tartanak nyilván, így az emberek nem értik, hogy a gyermekek miért kell otthon „kínlódjanak” a tananyaggal.
Demeter Ferenc lapunknak elmondta, Romániában az online oktatás körül számos törvénykezési hiányosság akad, emiatt lefújták azt az országos programot, amelynek köszönhetően Mikóújfaluban is ingyen étkezésben részesültek az iskolások, óvodások.

Hirdetés
Hirdetés

– Az említett hiányosságok, ellentmondások miatt nem szabad kifizessük az ételt, amit a kicsik megkaphatnának, mert ezt már nem az iskolában, hanem otthon fogyasztják el… Dühítő a fejetlenség. Sajnos, a koronavírusos tiltások egyik percről a másikra érkeznek, a feloldások már ennél körülményesebbek, ilyenkor nagyobb időintervallumokat tartanak szem előtt az illetékesek. Jelenleg egy koronavírusos beteget tartunk nyilván a településen, mégis otthonról küszködnek a diákok: a szülök feszültek, sokan a munkahelyeikről hiányoznak, inkább szabadságot vesznek ki, hogy a kicsikkel tanulhassanak, mert a diákok hiányzásai gyűlnek, és a jegyeket is elfogadják ebben a nem oktatási folyamatban – háborgott Demeter.

Az elöljáró elismerte, hogy szélmalomharcot vívnak, több jelzésük megfeneklett, kis településként nehéz hallatni a hangjukat, ennek ellenére fontosnak tartja a tiltakozást, a jelzéseket az illetékesek felé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás