A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Befejezettnek most sem mondható az intézményépítés, de a 23 évvel ezelőtt meghatározott stratégiának megfelelően mégis lezárult egy folyamat: akkor ugyanis arról döntöttek, hogy minden jelentős magyar lakossággal rendelkező megyeközpontban kart létesítenek, taglalta Tonk Márton. Így a kolozsvári, marosvásárhelyi, csíkszeredai, valamint – a társintézmény, a Partiumi Keresztény Egyetem révén – a nagyváradi kar megszervezése után az utolsó feladatot a sepsiszentgyörgyi kar (Facultatea de Științe ale Vieții si Sport) önállósítása jelentette.
Legfőbb célja pedig ennek a lépésnek az, hogy a helyi fiatalokat itthon tartsák, mindamellett a háromszéki tudományos, kulturális, közösségi életnek is szerves része kíván lenni az egyetem. Amint FC Barcelona több mint klub, háromszéki olvasatban pedig az OSK is több mint futball, a Sapientia Erdélyben is több mint egyetem – fogalmazott Kató Béla püspök. Az intézményrendszer kiterjesztéséért, a sepsiszentgyörgyi kar begyökereztetéséért folytatott küzdelem is a régió megerősítését szolgálja, utóbbi pedig agrár- és erdőmérnöki szakjaival éppen a helyi erőforrások, erdők, mezőgazdasági területek hasznosítását szolgálja.
Június elejétől a sepsiszentgyörgyi kar dékánja dr. Náhlik András professzor, a soproni egyetem kolozsvári származású volt rektora, akit másfél éve már oktatóként is ismernek a helyi erdőmérnök-hallgatók. Elkötelezett az egyetemépítés mellett, Sopronból dékánként már korábban is segítette a szentgyörgyi erdőmérnöki képzés megszervezését.
Amint a sajtótájékoztatón felvázolta, arra törekszik, hogy helybéli oktatókkal erősítsék az oktatást, de ehhez tudományos vonalon is előre kell lépni, projekteket indítani, nemzetközi konferenciákon részt venni, ismeretségeket kötni, majd nemzetközi együttműködésekbe kapcsolódni, magas presztízsű tudományos lapokban publikálni. Hosszabb távon a szentgyörgyi kar végzettjeit integrálnák az oktatói karba, amihez viszont azoknak először mester- és doktorképzésben kell részt venniük, ebben is számíthatnak az anyaországi felsőoktatási intézmények partnerségére, illetve mindenben az Országos Erdészeti Egyesület anyagi és erkölcsi támogatására.
„A Sapientia mindig is kettős helyzetben volt, ezért is nehéz a dékán dolga: közösségi feladataink tekintetében a Sapientia megengedheti magának, sőt célja, hogy provinciális legyen, de a szakmaiság, tudományművelés tekintetében ez egyáltalán nem így van, ott a nemzetközi mezőny a mérce” – mondta Tonk Márton. És ha ez nem lenne elég, az is kihívás a szentgyörgyi kar számára, hogy a pécsi egyetemmel partnerségben működtetett szentgyörgyi szobrász- és festőművész-képzést is integrálja, de felmerült az is, hogy a Semmelweis Egyetem Pető András Karának illyefalvi konduktor-képzését is a Sapientia ernyője alá vonják – tette hozzá a rektor.
Ami a Sapientia Egyetem számára a Sepsiszentgyörgy csíkszeredai kijáratánál tervezett campust illeti, ősszel várhatóan megkezdődik az építkezés, és a tervek szerint két évet ölel fel, tehát 2025-ben már ott kezdhetik a tanévet a hallgatók – közölte kérdésre válaszolva Kató Béla. Első lépésben az oktatást szolgáló központi épületet és a bentlakást húzzák fel, hosszabb távon uszoda, sportcsarnok is épül a campusban. A kisebbségi oktatásnak határai vannak, ezért a campust 500 fős hallgatói létszámra tervezték.
A Sapientia szentgyörgyi karán ősszel induló szakokról a hónap vége felé tartandó sajtótájékoztatón számolnak be a vezetők, jelenleg még minden bizonytalan a tanügyi sztrájk miatt. Annyit már lehet tudni, hogy az új sportszakon 25 helyet hirdetnek meg, erre az előzetes felmérések szerint jelentős érdeklődés mutatkozik.
A sepsiszentgyörgyi karon jelenleg közel 120 hallgató tanul, minden kart egybevetve 2200 körül állapodott meg a hallgatói létszám, hosszú távon az erdélyi magyar egyetemisták bő egyharmada a Sapientián fog tanulni – hangzott el a sajtótájékoztatón. Az érdeklődők a mától aktív sepsi.sapientia.ro honlapon tudhatnak meg a szentgyörgyi kart illető további részleteket.
Kifejezetten jó hír. De arra kell vigyázni, hogy ne Magyarországnak termeljük a szürkeállományt. Volt jopár sapis kollégám , romanul egy mondatot sem tudtak elmondani leírni meg pláne. Ezeket nem árt nem elfelejteni.