Orbán Viktor fia Kézdivásárhelyen

Július 29-én a magyarországi Felház mozgalom csapata tartott imanapot és dicsőítő alkalmat a kézdivásárhelyi Bujdosó vendéglőben. A 2015-ben alakult mozgalom egyik vezetője Orbán Viktor fia, Gáspár, aki a focikarrierjét megtörő sérülés után, egy afrikai önkéntes tevékenység során került közel Istenhez. A mozgalom céljairól és működéséről, hitről és jövőbeli tervekről beszélgettünk Orbán Gáspárral és Biegelbauer Pállal, a mozgalom egyik tagjával.

– Hogyan és milyen céllal jött létre a Felház mozgalom?

– O. G.: A Felház mozgalom azzal a céllal jött létre, hogy ima- és dicsőítő esteket rendezzünk Budapesten és Magyarországon, illetve a határokon túl, hogy az emberek találkozhassanak Istennel, és megtapasztalhassák, milyen az élő jelenléte, milyen az, amikor a Szentlélek, az Isten harmadik személye kiárad rájuk. Hogy ezt az evangéliumot, ezt az örömhírt hirdessük ebben a rossz világban, és hogy megváltoztassuk a világot, ez is a célok között volt. Úgy jött létre, hogy leültünk imádkozni, és kezdetben hárman imádkoztunk, aztán többen imádkoztunk, aztán még többen, és egy idő után nagyon sokan imádkoztunk. Megérinti az embereket, ahogyan belépnek és találkoznak Istennel, ezért alakul ez ilyen láncreakciószerűen. Az is a célok között van, hogy az eklézsiát, vagyis az egyházat, mint olyant megépítsük, ami bármilyen felekezetet jelenthet. Akik hozzánk jönnek, nem tartozhatnak hozzánk, nincs közösségünk, hanem mindegyiküket küldjük vissza a felekezetükbe, gyülekezetükbe, hogy ott építsék tovább, amit Isten már csinál.

– Mi tette szükségessé a mozgalom létrehozását? Mivel nyújt mást, többet, mint a történelmi egyházak?

– B. P.: Én azt, hogy Isten szól ma is, nem nagyon hallottam máshol korábban. És én pont azelőtt tértem meg, hogy elkezdődött a Felház. Nekem a megtérésem egy istenélménnyel kezdődött, tehát fizikailag megtapasztaltam Istent, ahogy erről Pál ír. Utána pedig kerestem azokat a közösségeket, ahol ezt meg lehet tapasztalni, és valamiért a Felházban találtam ezt meg. Sokat lehet beszélni Istenről, hallottuk, eljátszottuk gyerekkorunkban, tudtuk, hogy van Jézus, kétezer évvel korábbról, de kötni nem tudtam sehova. Ott van fönt a kereszten, a történelmet ismerem, de nincsen semmi bizonyíték rá. Ezért volt szükséges a Felházra, mert van egy hely, ahol érzed Istennek a jelenlétét, Isten szól hozzád, rájössz arra, hogy Isten nem egy távoli valami, hanem nagyon is közeli, és kommunikál veled. És valamiért Isten szeret olyan embereket használni, akik teljesen alkalmatlanok erre. A tizenkét apostol gyakorlatilag teljesen alkalmatlanok voltak a munkára, egészen addig, amíg ki nem töltetett a Szentlélek rájuk. Utána pedig mentek, és a többi történelem.

– Miről szólnak a maihoz hasonló ima- és dicsőítő alkalmak? Mit kapnak ezeken a résztvevők?

– O. G.: Minden alkalmon evangelizálunk, vagyis elmondjuk az evangéliumot és érvényesítjük. Ez azt jelenti, hogy válaszadási lehetőséget adunk mindenkinek, hogy amikor hallja az evangéliumot, akkor ténylegesen dönthessen arról, hogy erre igent vagy nemet mond. Van, aki úgy megy el, hogy nem került vele kapcsolatba, vagy nem mondott igent, de úgy senki nem megy el, hogy nem hozott valamilyen döntést magában. Ha nem dönt úgy, hogy ő ezt akarja, akkor azzal is hoz egy döntést, hogy passzívan reagál. A lényeg, hogy mindenkinek meglegyen a lehetősége, hogy azt mondja: „én ezt akarom”. Elmondjuk neki, hogy Isten szeret téged, hogy Jézust elküldte azért, hogy elvegye a bűneidet, amik egyébként elválasztanak Istentől, és ezért vagy olyan amilyen, ezért élsz úgy ahogy, ezért olyan mocskos a világ, és Isten pedig nem így tekint rád, hanem világosságként szeretne látni a sötétségben, hogy ragyogj, hogy lássák mások, milyen a mennyei atya. Ez pedig nem valami vallásoskodásban, nem hétvégi templomba járásban vagy hagyományok őrzésében történik meg, hanem egy személyes, bensőséges, baráti apa–fiú kapcsolatban Istennel.

– Egy ígéretes focikarrier előtt álltál, amikor egy sérülés miatt abba kellett hagynod. Hogyan élted meg ezt?

– O. G.: Nem volt annyira ígéretes. Nagyon hajtottam, minden nap az utolsó csepp izzadtságig és leheletig edzettem, és úgy voltam vele, hogy így messzire el tudok jutni, és nagyon szerettem futballozni, úgyhogy többé nem nagyon érdekelt más. Kivétel az, hogy azért érezhető volt, hogy az értelmi, intellektuális képességeimet azért annyira nem pallérozza önmagában a futball. Szóval volt egy ilyen dilemma, de úgy maradt abba, hogy Isten elvette ezt, mert nem bírta a testem a speciális terhelést. Így tudtam, hogy új életet kell kezdeni, és amikor ezt elkezdtem, akkor Isten úgy alakította a dolgokat, hogy vele kezdtem el, és ami ennél még fontosabb, hogy vele is folytattam. Azt hittem, hogy majd jönnek a nagy bulizások, csajozások, kimaradások, nem kell korán kelni, korán feküdni, hanem kiélem az aranyifjak életét. Majd mikor eldöntöttem, hogy elmegyek Afrikába fél évre, hogy Istennel kezdjem újra, akkor azt gondoltam, hogy ott leszolgálok, hazajövök és kis hősies történetekkel majd egy jó életszakaszt lezártok, és majd azokat mesélem az unokáknak. És akkor Isten azt mondta, hogy inkább elveszem az egész életedet, hogy adjak neked újat. Szóval mélyen érintetett, hogy abbahagytam a futballt.

– Milyen élmények értek Ugandában, amelyek hatására megváltozott a kapcsolatod Istennel?

– O. G.: Találkoztam Istennel. Hónapokon keresztül találkoztam vele. Lassú „randevúkkal” kezdődött, sokáig kérettem magam, de aztán Isten nyert. Találkoztam önkéntestársakkal, akiknek személyes kapcsolatuk volt Istennel, és ez se perc alatt nyilvánvalóvá tette, hogy nekem nincs. Aztán egy idő után az is leesett, hogy nem vagyok megtérve, hiába járok templomba. Nincs üdvösségem, nem jutok így a mennybe. Láttam, hogy meggyógyultak emberek a környezetemben, majd később egy istentiszteleten megtapasztaltam Istent nagyon mélyen, és az mindent megváltoztatott örökre.

– Hogy látjátok, hogyan lehet a fiatalokhoz közelebb hozni a vallást, illetve Istent?

– B. P.: A vallást sehogy. Istent lehet. Mert ki akar szabályrendszert követni? Ki az, akinek, ha azt mondom, „figyelj, ne szexelj többet házasságig, ne cigarettázz”, komolyan fogja venni? Ki akar ilyet? Az égvilágon senki. Senki se akar felvenni úgy egy keresztet, hogy nincs megértés mögötte. Viszont, ha elviszed Istent úgy, ahogy ő van, nem egy szabályrendszerben, hanem elviszed a szeretetet, mert Isten magáról a Bibliában azt mondja, hogy ő maga a szeretet, akkor más a helyzet. Én három éve mikor letettem ezeket a dolgokat, nem azért tettem, mert nagyon nagy mélységekben voltam, hanem azért, mert megértettem ezt a szeretetet. És nagyon izgalmas, mert úgy viszed el, hogy elmondod az evangéliumot, megszereted az embereket. Tehát valahogy bemutatod Istent. A fiataloknak kell az igazság, és annyi hazugság van a világban, hazudnak itt, hazudnak ott, mindenki érzi azt, hogy üres csomó minden. Én eljutottam oda, hogy üres volt már inni, üres volt már szexelni, üres volt már drogozni, már semmi sem elégített ki, és akkor lépett be Isten az életembe. Ő már elég volt, és folyamatosan hoz mindent. Hozza az adrenalint, mert óriási buli, hozza azt, hogy van egy olyan szeretet, ami végtelen és folyamatos, hozza azt, hogy mivel én továbbadom a szeretetet, ezért az egész környezetem változik, és igazából ez a vonzó. Erről ír a Biblia, hogy „a világ világosságává teszlek”, mert ez a szeretet formál át és ez a kegyelem, amit Isten ad, ebből a szeretetből tudod betölteni azoknak a dolgoknak a hiányát, amiről lemondtál. Ha kívülről jön egy ilyen vallásoskodó dolog, hogy figyelj, te ezt és ezt és ezt nem csinálod, akkor az csak összenyom, megnyomorít. De hogyha megkapod ezt a szeretetet Istentől, akkor pedig belülről formálódsz át. Szóval nem a vallás, hanem a személyes kapcsolat a fontos.

– Az, hogy a miniszterelnök fia vagy előny vagy hátrány a mindennapok során? Másképp kezelnek emiatt az emberek?

– O. G.: Gondolom, hogy másképp tekintenek rám, merthogy kevés miniszterelnök van egy országban, és itt ebben az esetben csak egy fia. De ezen mindig csodálkozom, mert úgy vagyok vele, hogy értem, hogy a miniszterelnök fiának lenni izgalmas kívülről, de nekem a mindenható Isten az atyám. Na, az izgalmas. Apukám is alapított néhány dolgot, de az atyám meg így (csettint) teremtett galaxisokat, meg bolygókat, meg mindenkit. Az pedig nagyon előnyös az ő fiának lenni, az atyának. Apukám fiának lenni meg… sosem voltam „nem a fia”, úgyhogy nem tudom mennyire előnyös vagy hátrányos, de hát az ő fia vagyok, ez kétségtelen.

– Melyek a jövőbeli tervei a mozgalomnak? Azt olvastam, hogy jelenlegi formájában csak addig fog működni, ameddig ti, a vezetők egyetemisták vagytok.

– O. G.: Van egy ilyen számítás, de nagyon kutatjuk, hogy mi az Úrnak az akarata, melyek az útjai, ez pont folyamatban van. Azt hiszem, hogy ez volt a kezdet, ez a három év, és ami jön az valóban a mozgalom Magyarország és Európa szintű ereje. De ez nem a Felház-mozgalom, hanem a kereszténység nevű mozgalom, és ez kicsit nagyobb múltra tekint vissza, kétezer évre. Mi ehhez csatlakozunk, és ebben vagyunk. Jézuséi vagyunk, és teljesen más utakat is mutat Isten, mint amik eddig voltak, de még nem tudjuk mi sem teljesen biztosan. Azt viszont tudjuk, hogy a mozgalmiság lényege, hogy mozgásban legyen, és haladjon előre. Hiszem, hogy a Felház magyarországi és európai szinten fog hatni. Nagyon sok mozgalmi típusú dolog van, amik felüdítik a gyülekezet típusú egyházi létet, ami az alapja és az oszlopcsarnoka az egyháznak, tehát elengedhetetlen, de kell hozzá az is, hogy abban friss szellő legyen folyamatosan. És így fog megváltozni az egész kontinens. Bevándorlás ide, bevándorlás oda, kerítés ide, kerítés oda, a végén az lesz, hogy Jézus megváltja a kontinenst. Persze ettől még fontos a társadalompolitika is.

Farkas Áron