A személyi jogok (neve kezdőbetűi, kikockázott arc) csak a cigányokat illetik meg?
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint a kedden őrizetbe vett politikus ellen olyan feltételezett bűncselekmények miatt indítottak büntetőeljárást, amelyeket képviselői mandátuma alatt követett el egy vállalkozás ügyvezetőjeként. Octavian Gogát többek között hamisított okiratok folytatólagosan elkövetett felhasználásával gyanúsítják.
Ugyanebben az ügyben őrizetbe vettek további három személyt, köztük két cégvezetőt is, akiket hamisított okiratok felhasználásában való bűnrészességgel gyanúsítanak.
A korrupcióellenes ügyészek szerint Octavian Goga 2018. augusztus 22. után csalással szerzett uniós finanszírozást egy tehénfarm megépítésére a Kovászna megyei Árapatakon. A politikus a cinkosai segédletével több hamis, pontatlan vagy hiányos adatokat tartalmazó dokumentummal igazolta a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségénél bizonyos munkálatok elvégzését, hogy megfeleljen az uniós pályázati feltételeknek, és 8 358 822 lejhez jutott hozzá jogtalanul.
Fotó: Agerpes
A személyi jogok (neve kezdőbetűi, kikockázott arc) csak a cigányokat illetik meg?
Politikusokra ez nem vonatkozik.
,, feltételezett” bűncselekmények? Akkor ez nem egy média általi lincselés? Csak kérdem…
Remélem a „Fortyogó” bizottság is így jár! 4ha területet eladni bagóért több éves részletre??? BódiA. aban az utcában 1.000nm telken egy házért kér 270.000€!!!
Hogy engedhették ezt meg a nép választottjai?! A Dac tó lesz a városé, a népé, a Fortyogó pár dörzsölt ügyeskedőé!
Miért hadititok, hogy ki vásárolta meg a Fortyogót?
CSAK eggyet???
JÓl tette! Másképp nem lehet! Aki nem hiszi próbálja meg.
Ügyes polgár meg kell hagyni,aztán ki kerül a sitrol S már alapitsa az ujj pártot.Egy rakás nyakkendős gazember vezeti ezt az országot,bele értve a magyar képviseloket is.Mint az RMDSZ most szepeleg a közösségért kormányzzunk persze,miközben meg szavazták a kötelező oltást,a közalkalmazottak fizetés emelését,a speciális nyugdíjat,meg azt is ,hogy mi minősül lopásnak el nézését korrupciónak stb.de az vigasztal,hogy már pár éve nem rájuk szavazók előttem már rég el játszódtak a bizalmat.
Igen ,a meggyet is…hogy lesz az egy-ből eggy?Volt már keggyed a heggyen?Leggyen eggy jó napja!
Aki nem értet egyet ,az veggyen magának aggyat…akor is az 1 az egy leírva!
Hát itt nem eggy hanem kétt analfabéta kommentelő is rákattintott a nem értek egyet…bocs eggyet-re.Szerkesztőség!Gyorsan írják át a NEM ÉRTEK EGYET rubrikát!
8.3 at lenyúlt pár korrupt pályázatíró és magasrangú nyakkendős segítségével! A pénz zömét eltüntette, 1-2 évet ül, majd hőst csinál a média belőle, mint a másik tolvaj Rudel Obrejából! Mindenki, aki kezet is tett, aláírt 1 papírt életfogytig zárnám be!!!! 15 éve a munkás ember csak azon csodálkozik, h 1ek miből építenek palotákat, nyaralókat,miből nyaralnak évente többször, miből van 2-3 olyan luxusautójuk mint a 90 es évek olasz maffiozzójainak holott se munkahelyük, sem cégjeik nincsenek!!!!!