Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összefejeltek Baróton

Összefejeltek Baróton Kovászna megye

Úgy tűnik, a baróti tanácsban véget ért az előzetes megállapodásokon alapuló, a közjó érdekében történő egyöntetű tanácshatározatok elfogadásának békés időszaka, hiszen a csütörtöki tanácsülés 11. napirendi pontjánál szinte véget nem érő, steril vita bontakozott ki arról, hogy a város elcseréljen-e egy, a város tulajdonában levő telket egy másikkal, ami magánszemélyek tulajdonában van, és amin a városi kórház járóbeteg-szárnyának fejlesztését kívánná megvalósítani az önkormányzat.

Hirdetés
Hirdetés

Mint elhangzott, két magánszemély bérli a helyi önkormányzat tulajdonában levő Transloc szállítási vállalat területén található, 1160 négyzetméteres telket, amin autómosó működik, az ő tulajdonukban van viszont egy másik telek a kórház szomszédságában, amit kiszemelt a város a kórház ambuláns szárnyának bővítésére, ezért úgy gondolták, cserélnek: a bérelt területet nekik adják cserébe a kórház melletti területért.

Csakhogy a tanácsosok javarészt értetlenül álltak vagy ültek a határozattervezet előtt. Mint mondták, azért, mert bár a telekcseréről rég szó volt, annak pénzügyi vonatkozásaival csak most szembesültek először, szerdán, sötétedés után, amikor kézhez kapták a határozattervezet anyagát.
Pál-Szilágyi Zoltán az RMDSZ frakció vezetője a tanácsban, ezúttal olyasmit jelentett be, amire eddig még nem volt példa Benedek Huszár János polgármestersége idején, éspedig, hogy az általa vezetett 1. számú szakbizottság nem támogatja a polgármester által előterjesztett határozattervezet elfogadását. Pál-Szilágyi inkább a kórház melletti terület megvásárlását látta volna jónak, de tartózkodó álláspontra helyezkedett a határozattervezetet illetően a 2. számú szakbizottság is.

Benedek-Huszár János polgármester ezek után többször is szólásra volt kénytelen emelkedni, hogy győzze meg a tanácsosokat a csere időszerűségről fontosságáról, de hiába.
– Megdöbbenéssel veszem tudomásul álláspontjukat, miután erről a telekcseréről legalább egy fél éve beszélünk. Azért dolgoztunk, hogy a városnak legyen egy ambuláns rendelője, ezt nem én találtam ki, hanem önök. Most pedig, miután felértünk volna a megoldáshoz, visszahúznak az aljba – mondta.
„Ez közérdek. Fontolják meg. A reziliencia programból lehet megpályázni a beruházást, februárban. Ha most elnapoljuk a telekcserét, ebből nem lesz pályázat, vagyis elmondhatjuk, hogy a tanácsosok megakadályoznak egy fejlesztést” – nyomatékosította, azzal is vádolva a tanácsosokat, hogy gazdasági érdekeket helyeznek a közérdek elé, a tanácsosokat ugyanis aggodalommal töltötte el, mi lesz a Transloc-kal, ha elesik a területért kapott bértől, ami havi 3200 lejt jelentene még további kilenc évig.
A tanácsosok kikérték maguknak, hogy ellene lennének a kórházfejlesztésnek, de azon kérésüket se hallgatta meg a polgármester, hogy napolják el a határozattervezet megszavazását.

Végül szünetet tartottak, de azután sem lett senki okosabb, a vita tovább gyűrűzött, a telekcserét csak az Erdélyi Magyar Szövetség tanácsosai szavazták meg, az RMDSZ nem, és a 2 független képviselő sem. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. november 5., 9:41
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Jó lenne végig leírni a gyűlésben elhangzótokat. Ne csak bizonyos részeket es hozzászólásokat kiemelni!!! Ne csak a polgármestert fényezni!!! Elhangzott az is, hogy az eredeti terv szerint támogatják az építkezést!

    • User
      Dátum: 2021. november 5., 19:41
      ÉRTÉKELÉS: -1

      A polgármestert nem kell „fényezni”!A bunkó rmdsz-es tanácsosokat kellene kiröpíteni a tanacsból!Irigy semmittevő banda!Nézzük csak meg,az „ellenkező „bandából ki tudott saját erejéből,saját céget vezetni!Egyiksem!Benedek Csaba transloc igazgatónak üzenem,tegye rendbe a bérbe ki nem adott területet,és ne harcoljon úgy azért a bérért,mert úgy sem látunk semmit belőle!

  • User
    Dátum: 2021. november 5., 10:22
    ÉRTÉKELÉS: -3

    A Barabás házaspár megállapodott a polgármesterrel, hogy az autómosó helyéért ne kelljen még 9 évig fizetni a Translocnak, ami 384000 lej, hanem cseréljenek területet. A Transloc kap 48500 lejt a tanácstól és annyi.
    Barabásék jól járnak, a Transloc rosszúl!
    Ez valakinek üzlet!