Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összefogás egy beteg édesanyáért

Ismét összefogott a háromszéki közösség, ezúttal egy daganatos megbetegedéssel küzdő édesanya műtétjére és kezelésére gyűjtenek. A bankszámlák közzététele mellett licitet is szerveztek helyi vállalkozók és civil szervezetek.

Hirdetés
Hirdetés

Kovács Eszternél tavaly novemberben diagnosztizáltak daganatos elváltozást a vastagbélen, áttéttel a környékbeli szerveken. Azóta túl van két kemoterápián, de annak ellenére, hogy jól reagált a kezelésre, a daganat elzárta a bélrendszerét. Az orvosok eltávolították a daganatot, de sajnos, túl sok mérget jelentett a kemoterápia és az altatás, így állapota további kórházi kezelést igényel, aminek összege egy hét alatt meghaladta a tízezer eurót. A közösség összefogásában bízva remélik, sikerül kifizetni a további összegeket, melyet a kezelés igényel.

Sepsiszentgyörgyön több szervezet is gyűjtést indított, és a közösségi médiában különböző csoportok révén indult adománygyűjtés és licit is. Vállalkozók, szakemberek ajánlják fel szolgáltatásaikat, amelyekre licitálni lehet, és a legnagyobb összegért adják majd oda. Az így begyűlt összeget Eszter kezelésére fordítják. A szolgáltatások között síoktatás, nyelvóra, fotózás is található, de könyveket, használati tárgyakat, parfümöket, játékokat is kínálnak eladásra. Emellett helyi éttermek is beszálltak a gyűjtésbe, többen is felajánlották napi bevételüket vagy annak felét a kezelési költségekre.

Adománygyűjtésbe kezdett a LAB Életmentő Kupakok Egyesület is, Sepsiszentgyörgyön a Depóban, az AMK üzletekben, az Állomás negyedi gyógyszertárban, az Ever Fixitnél és a Mikóval szembeni ruhaüzletben helyeztek el adománygyűjtő dobozokat. Aki átutalással szeretne segíteni, megteheti a következő IBAN-bankszámlákra való utalással is: RO90INGB0000999901795149 (lej), RO48INGB0000999907947548 (euró). 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás