A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mint ismert, december 14-én elfogadta a parlament a 2023-as évi költségvetést, valamint december 19-én a helyi és megyei önkormányzatok jelentős összeget kaptak a kormány tartalékalapjából.
„Dicséretes, hogy a parlamentnek még idén sikerült elfogadnia a jövő évi költségvetést, ez jelentősen segíti a mi munkánkat is. Ennek nyomán a helyi és megyei önkormányzatok elkezdhetik a saját büdzséjük elfogadását, ami tervezhetőbb jövőt biztosít minden helyi közösségnek. Jelentős összeget kapott Kovászna megye a kormány tartalékalapjából, összesen 24,57 millió lej érkezik Háromszékre, amelyet a községek, városok fejlesztésére használhatnak fel” – mondta el Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.
„Háromszéken hagyománya van az önkormányzati összefogásnak, számos esetben fontos ügyek érdekében rakjuk össze a pénzforrásokat. Nincs ez másképp a képviselők és szenátorok külön alapjából finanszírozott beruházásoknál sem, így tudjuk a baróti kórházat 1,5 millió lejjel támogatni.
Sepsiszentgyörgy 1,2 millió lejt kap az ipari park fejlesztésére és a kisstadion befejezésére. Kézdivásárhely útjavításokra, oktatási intézmények korszerűsítésére 500 ezer lejt kap, míg Kovásznán a szabadidőközpont munkálatait 200 ezer lejjel tudjuk támogatni. Nagy köszönet a háromszéki parlamenti képviseletnek és a polgármestereinknek is, hiszen csapatban dolgozva hatékonyabbak vagyunk” – emelte ki a megyetanácselnök.
Az RMDSZ alapvető célkitűzése a költségvetés kidolgozásának folyamatában a kiszolgáltatott energiafogyasztók védelme, a családok támogatása, valamint az önkormányzatok segítése volt. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a beruházásokra elkülönített 7,22%-os rekordszintű pénzalap szükségszerű, ez az ország gazdasági fellendülését hivatott megteremteni európai uniós források segítségével.
„Tekintettel a jelenlegi nemzetközi gazdasági és politikai körülményekre, összességében elmondható, hogy előremutató állami költségvetést fogadott el a parlament együttes plénuma. A viszonylag óvatosan, de kiegyensúlyozottan felépített jövő évi állami költségvetés jelenti majd az alapját a 2023-as évnek mind az állami, mind a magánszférában is. A parlamenti szakbizottságok munkálatai során sikerült biztosítani azt a pénzügyi fedezetet is a jövő évi költségvetésből, amely az RMDSZ korábbi, a nagycsaládosokat támogató javaslatára teremt anyagi biztonságot az energiafogyasztás tekintetében: ennek értelmében a nagycsaládok és az egyszülős családok energiafogyasztását 0,68 lej per kilowattra korlátoztuk fogyasztástól függetlenül, és ennek pénzügyi vonzata megtalálható a 2023-as költségvetésben. Továbbá pénzügyi fedezetet teremtettünk a kiszolgáltatott energiafogyasztók védelmére is” – mutatott rá Miklós Zoltán, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője, a szövetség pénzügyi szakembere. A családügyi minisztérium részesül arányaiban a legnagyobb pénzügyi növekedésben, amelynek nagy részét az RMDSZ által javasolt programok folytatására fordítanak, így biztosított lesz a Family Start, a Student Invest, valamint az InVitro programok folytatása, de emelkedik a gyereknevelési szabadságon lévő anyák minimális juttatása is.
Fotó: Facebook/ Kézdivásárhely Önkormányzata
(A háromszéki RMDSZ sajtóirodája)