Sakk-matt Deryózsi Ráduly Kázmérnak. Mondtam én, hogy ez a fiatalember ballábbal indult a „kampányba”, de nagyon. A kudarc előre elvan könyvelve igazgató úr!
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Olyan mértékű, összehangolt infrastrukturális fejlesztést indítottunk el Erdővidéken, amelyre több mint 50 éve nem volt példa, mert meg akarjuk mutatni, hogy az egykori bányászvidék nem a múlthoz tartozik, hanem van jövője” – emelte ki Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke bevezetőjében a kihelyezett tanácsülésen.
„A hangsúly az összehangoláson van. Bár a korábbi évtizedekben is voltak fejlesztések a térségben, de nem ennyire összefüggő és átgondolt terv mentén. Az elmúlt években kidolgoztuk Erdővidék Felzárkóztatási Programját. Ez a program egy olyan modernizációs elképzelés, amely nem csak út és híd infrastruktúráról szól, hanem benne van például a kisrégió kórháza, mentőszolgálata, tűzoltóegysége is. Ugyanúgy a több mint 25 éve betonszörnyként ágaskodó roncsok iskolává alakítása. Ahogy benne van a közösség cselekvő hozzájárulása is, mert az is meghatározó tényező” – hangsúlyozta a tanácselnök.
Első napirendi pontként hagyták jóvá Kovászna Megye Tanácsa és Barót Önkormányzata közötti társulást, melynek célja a városi kórház területén található sétányok, parkolóhelyek, valamint a kültéri vízvezeték hálózat, háztartási szennyvíz, csapadékcsatorna és közvilágítási rendszerének felújítása. A beruházás értéke 4,1 millió lej.
“Valószínű sokan emlékeznek, hogy 2010-ben 275 vidéki kórházat zártak be, a bezárandó intézmények között a baróti is szerepelt. Akkor Cseke Attila volt az egészségügyi miniszter, neki köszönhetően tudtuk megmenteni. A Baróti Városi Kórház nemcsak megmaradt, hanem az elmúlt években sikerült fejleszteni is. Tíz évvel ezelőtt még 5 orvos dolgozott a kórházban, 2017-ben vette át dr. Lozsádi Botond a baróti kórház vezetését orvosigazgatóként, jelenleg összesen 150 alkalmazott van, ebből 20 szakorvos. Időközben mentőszolgálatot és SMURD rohammentőszolgálatot, valamint tűzoltóállomást létesítettünk a kórház udvarán” – ismertette Tamás Sándor.
Új uniós pályázatot készül benyújtani a megyei önkormányzat 32 helyi önkormányzat, 36 iskola részvételével, a projekt a vidéki oktatási intézmények felszereltségének javítását célozza és a Helyreállítási Alapból finanszíroznák. „A pályázatból az életkornak megfelelő bútorzatot, modern tananyagokat, köztük digitális eszközöket lehet beszerezni. Az iskolák igénylései alapján Kovászna megyében többek között 30 informatikai laboratóriumot, 22 természettudományi laboratóriumot szereznek fel, valamint bútorzattal, digitális tananyaggal, informatikai eszközökkel szerelik fel a résztvevő iskolákat. A projekt összértéke 36 millió lej” – mutatta be Jakab István Barna alelnök. A pályázat benyújtási határideje március 19.
A kézdivásárhelyi Vigadó Kulturális Alapítvánnyal is társult Kovászna Megye Tanácsa annak érdekében, hogy támogassa a Vigadó előadásait. A megyei önkormányzat 200 000 lejt biztosít az alapítványnak bemutató előadások, illetve az előző évad előadásainak produkciós költségeire és tantermekben előadott, diákoknak szánt projektek költségeire. A Vigadó 2023-ban három bemutató előadást tervez: az évadzáró, évadnyitó és szilveszteri előadást.
Idén, október 12-13. között Kézdivásárhelyen jubileumi ünnepséget szerveznek annak kapcsán, hogy 150 éve létesítették a Háromszék vármegyei Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézetet, amelyet Szentkereszty Stefánia bárónő alapított. A kerek évforduló alkalmából a megyei önkormányzat felújítja Szentkereszty Stefánia kézdivásárhelyi temetkezési kápolnáját, a munkálat tervezési tárgykörét fogadtuk ma el.
A Bodoki-hegységben kilátó és hegyi menedék építését tervezik, közösen a Hegyimentő Közszolgálattal. Ennek érdekében a Málnás község magánvagyonában szereplő 8876 nm-es területre gyalogosan és járművel megvalósuló átjárási szolgalmi jogot biztosít Kovászna megyének 49 évre, ingyenes jogcímen.
A kihelyezett ülésen meghívottként részt vettek a helyi önkormányzat képviselői is. „Oktatás, egészségügy, infrastruktúra – ez a három legfontosabb prioritása a baróti helyi önkormányzatnak. Az elmúlt két évben próbáltunk minél több pályázati lehetőséget kihasználni, ebben a pillanatban 16 millió eurót meghaladó értékben nyertünk pályázatokat, 6 millió eurót le is szerződtünk” – tájékoztatta a megyei tanácsosokat Benedek-Huszár János, Barót polgármestere, részletesen beszámolva a folyó munkálatokról, elképzelésekről, tervekről.
A Kovászna Megye Tanácsának Barótra kihelyezett ülését követő 49. Megyeinfón jelentette be Tamás Sándor tanácselnök, hogy mától Benedek-HuszárJános polgármester az RMDSZ színeiben irányítja az erdővidéki várost. Az egyben az RMDSZ megyei szervezetének elnöki tisztségét is betöltő elöljáró értékelése szerint ezzel a lépéssel szintet lépett Barót két éve tartó fejlődése, illetve a megyei önkormányzattal való együttműködése. „Harminchárom éve nem volt a mostanihoz hasonló helyzet Erdővidék központjában, amikor is az önkormányzat élén RMDSZ-es polgármester áll, békés többség határozza meg a városi tanácsot, a megyei tanács is RMDSZ-többséggel bír, a térséget RMDSZ-es politikus képviseli a bukaresti parlamentben, ahol a szövetségnek szava van, és tagja a kormánynak is. Ez a konstelláció az igazi fejlődés útjára viheti a térséget, de ez nem megy magától, ehhez tervek kellenek, és jó sok munka szükséges hozzá” – adott hangot bizakodásának Tamás Sándor.
Benedek-Huszár János elmondta, ötven évnyi függetlenségét adta fel, de Barót és Erdővidék jövője, a „helyi fejlesztési lehetőségek kimaxolása” érdekében ítélte szükségesnek meghozni ezt a döntést. Emlékeztetett, hogy már a legutóbbi választási kampány során, amikor partnerségre lépett az Erdélyi Magyar Szövetséggel, előrevetítette, hogy partnerségre törekszik az RMDSZ-szel is.
Benedek-Huszár János 2004 és 2007 között Sepsiillyefalva polgármestere is volt, de akkor lemondott tisztségéről, mert egyéves futamidejű PHARE-projektet kívánt menedzselni. 2020-ban utcahosszal nyerte meg a választást Baróton.
Sakk-matt Deryózsi Ráduly Kázmérnak. Mondtam én, hogy ez a fiatalember ballábbal indult a „kampányba”, de nagyon. A kudarc előre elvan könyvelve igazgató úr!
Elnézést az elírt vezetéknévért. Nem akartam sértegetni senkit, csak gépelési hiba.
A matek a következő: Gál Károly nem lehet parlamenti képviselő, mert a 4ik hely nem bejutó, és a többi már ki van adva, a Könczei Csabáé is. Polgármester nem biztos tud lenni, mert a barótiak nem választják meg. Ezért a következő a felállás 2024re, Gál Károly a megyei tanàcs alelnöke lesz. Ugyanez igaz Benedek Jánosról is, kell még egy mandátum, a többi nem számít. Ezért kellett ezt a színdarabot lejátszani. Mindenki más statiszta: a tanácsosok (emsz és rmdsz is), a baróti es széki rmdsz egyaránt.
Azért a matekba egy kis hiba csuszott.Nem vették számitásba hogy esetleg akik a függetlenre szavaztak
többé nem fognak b.h.j.-re szavazni!
Tomeny hanyinger.A nagy fuggetlen,a politika mentes…A korhaznak 150 alkalmazottjabol 20 orvos….ezelott volt 70 alkalmazott,5 orvos,de az az 5 tobbet tudott,mint ma a 20.A minoseg a beka segge alatt van.Lozsadi nem vezeti a korhazat,neki teljesen mas a feladatkore!A korhazat egy senki kisasszony vezeti(ugymond),babukent.Latszik az eredmenye…az utolso akkreditalas fantasztikus eredmennyel zarult! A baroti korhazban nincsenek megfelelo muszerek,szabalyok,az epuletek allapota katasztrofalis,egy komolyabb betegseggel ugyis el kell menni mashova! De bocskodni azt tudunk.Amilyen a varos,olyan a korhaz,az iskola es minden mas.Hajra RMDSZ!!!
A korhaz kulteri felujitasa nagyon szep es jo.De a belso viz es villanyhalozat maradhat a regi? Igaz,itt Romaniaban mindent forditva csinalunk.Inkabb belulrol kellett volna kezdeni….na de elobb lassuk a kivitelezest,mert az igeret szep szo,stb
Mintha szrba lépett volna bhj, akkora szerencse éri Barótot. Nem is beszélve bhe db-a directoare-ról. Bűzlik a tulipán ezentúl sajnos,a tisztességes tagok kell szagolják.
A felalas a kovetkezo: amig Tamas Sandor ur a Megyei Tanacs elnoke adig azok a polgarmesterek akik nem RMDSZ-esek vagy legalabb is nem lettek azok ——-semmilyen penzekre nem szamithatnak a megyei tanacstol es eszt latta be BHJ is Barot polgarmestere – tehat ha valamicsket is fejlodni akarsz es mivel a fejlodeshez penz is kell es mivel a penszt a Megyei Tanacs osza ki —-nincs mas megoldas mind hogy fuggetlenbol RMDSZ- es legyel.Makepp nincs penz es pont.Tehat aki nincs velunk az ellenunk es mas szabaly nem letezik.
Igy latta tehat BHJ a dolgokat es mivel mar eltelt ket ev a mandatumabol es nagy valositasokat nem tudott felmutatni jobban latta hogy lepjen mert lassam ismet kozelednek a valsztasok es ha meg netalan akar egy mandatumot akkor ezert tenni is kell valamit.
Hajra UDMR!!!
Itt mindenkinek kell még egy mandátum, semmi egyéb nem számít. A mézesmadzagot meg nyomják le a barótiak torkán, úgy, hogy guvad a szemünk. Minden egyenlő a nagy nullával. Összehangolt nulla.
Úgy hallottam, a baróti kórháznál újraindítják a valamikor még létezett disznófarmot, azért, hogy a betegeket tudják flekkennel, jóizű füstölt szalonnával, kolbásszal ellátni. A disznókat Eu-s pályázat révén vásárolja meg az RMDSZ, kúrálásuk délelőtt az asszisztensek, délután a kórház udvarán helyet kapott mentősök és a tűzoltók feladata lesz. A disznóvágások lebonyolítását a polgármesteri hivatal vállalta, összefogva a helyi szinten jól működő nőszervezettel.
Több rendben kipróbált maszlag!
Sok a duma ,igèrgetès stb,a sok megnyert pàlyàzattal mi lesz? Sajnos semmi!!
A b.h család az udmr titkos fegyvere!
A korhazban jobb lenne kapust alkalmazni,mert a mostaniak csak disznek vannak.A c…y dubakat siman beengedik,massal kotekednek.Tovabba,az udvaron van legalabb 4 kobor kutya(a szemelyzet eteti).A surgossegen az ugyeletes doktor masfel ora mulva meltoztat megjelenni,ha ugyan nem telefonon diktalja le a kezelest,anelkul hogy a beteget latta volna.Esetenkent fel kell menni a nogyogyaszatra(ferfi letemre!) ,mert a doktor nem kepes 50 metert megtenni.Arrol nem beszelve,hogy az eredmeny:Szentgyorgy! Kerdem en,a sok projekt es modernizalas,Dr Lozsadi vezetese alatt,de normalis ellatas mikor lesz?
Mikor lesz KORHAZ Erdovideken? Mert ami most van,az csak egy epulet,semmi tobb.S lehet RMDSz,s Zold Fulu Kutya part,attol mi elobbre nem jutunk!!!!!!
Elbuktuk a korhaz akkreditaciojat.Ez a valosag.Hala a nagyrabecsult igazgatonak es menedzsernek.Most szepiteni probaljuk az udvart.Minek? Kinek? 20 szakorvos? Ha beleszamoljuk a rezidens orvosokat is,akik papiron dolgoznak itt,talan…Lozsadi hozta oket ide? Nem eppen,a kornyeken nem kaptak mashol munkat,Szentgyorgy es Udvarhely telitve van.De sebaj,bolcskodni azt ertunk.Nehogy a lakat rakeruljon az intezmenyre….a sok projekt mellett….
Olyan jól halad Barót, mint az egylábú a seggberugó versenyen.
Na most az RMDSZ rendbe szedi Barotot ,mint eddig az evek alatt 🙁
…és még arról is döntött hogy b.h.j beáll az udmr-be