A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A népes hallgatóságot Barabás Andrea, az intézmény igazgatója üdvözölte. Mint mondta, a tanítók, tanárok szakmai és személyes fejlesztését, képzését szolgáló Pedagógusok Háza alapításának 50. évfordulója mellett ahhoz is kapcsolódik a konferencia, hogy tíz éve vette fel az intézmény Csutak Vilmos nevét. Számos partnerintézmény kapcsolódott be az ünneplésbe különböző programokkal, 10 településen 50 előadó szólal meg ennek kapcsán. Emellett hamarosan a pedagógusok napját is ünnepelik szakmai berkekben. Ők mindennapjainkban, mint e konferencián is, „tanulva tanítanak”, idézte a pedagógusok háza logójában is szereplő latin mondást az igazgatónő.
Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a gyors társadalmi-gazdasági változások, amelyeket össznépességi szinten megtapasztalunk, az iskolákat sem kerülik el. A katedránál állók is igen sok kihívással szembesültek, de sok lehetőséget is jelentett számukra az elmúlt időszak. Ezek adták a konferencia előadásainak gerincét, amelynek egy-egy „csigolyáját” jelentette a helyi szakemberek előadása: Kondor Ágota a mentálhigiéné mibenlétét taglalta, Papp Ágota a rezilienciáról, a külső hatásokhoz való rugalmas alkalmazkodás képességéről, Antalka Ágota a kiégés megelőzéséről és a válság leküzdéséről szólt.
A második szekcióban a Sapientia Tudományegyetem oktatóinak értekezéseire került sor: Osztián Pálma az AlgorRhytmics projektet mutatta be, amely az informatikát a tánctanulással ötvözi, mert a számítógépes gondolkodás fejlesztése is lehet izgalmas és emberközeli. Tódor Erika-Mária az iskolai nyelvhasználati szokásokról beszélt, arról, hogyan lehet „mai” a jövő generáció tanára. Tódor Imre a Székelyföldön végzett saját kutatást ahhoz kapcsolódva, hogy az oktatás digitalizálása megteremti, növeli vagy csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket.
Az értekezések után került sor a pedagógusok háza 50 évét összefoglaló igényes kiadvány bemutatására.
A fél évszázad intézménybeli és ahhoz kapcsolódó eseményeinek felgöngyölítésében meghatározó szerepe volt Farkas István volt főtanfelügyelőnek. Az ő dokumentumokban való kutakodásának eredménye az is, hogy az 50 év alatt a házban dolgozó összes alkalmazott neve is meg van örökítve a kiadványban. Több kolléga is közölt személyesebb hangvételű visszatekintéseket, amelyekből kirajzolódik egy kis kortörténet, a pedagógusok házának rendszerváltás előtti arculata – beleértve azt az 1986-tól 1990-ig tartó időszakot is, amelyben gyakorlatilag nem létezett – és utáni is, de helyet kapott benne Csutak Vilmos életének és munkásságának története is.
A jubileumi ünnepség utolsó mozzanataként az intézmény volt vezetői közül kitüntették a jelenlevőket.