Ötvenéves nagy kaland

A viszontlátás öröme, de a fellépés izgalma is meghatározta az elmúlt hetekben az ötvenéves fennállását ünneplő Székely Mikó Kollégium Népi Együttesének próbáit, több nemzedék közösen elevenítette fel egykori műsorszámait, amelyet május 12-én, szombaton nagyközönség előtt is bemutatnak.

A hatvanon is túl vannak azok az egykori diákok, akik 1968-ban Péter Albert, Péter Sándor és Dancs Árpád hívására jelentkeztek a Székely Mikó Kollégium Népi Együttesébe. Az alapítók olyan formációt álmodtak meg, amely a marosvásárhelyi Székely Népi Együttes – a nevét is erről kapta – mintájára tánckarból, zenekarból és kórusból tevődött össze.

A népi kultúrával fertőzöttek
„1969-ben már versenyekre mentünk, Bukarestben a zsűri különdíját kaptuk, ez volt az első nagy eredmény, ez fel is lelkesített annyira, hogy ki is tartott úgy ötven évig” – mondja nevetve Péter Albert tanár úr, akit Székelykeresztúron a képzőben idős Haáz Sándor fertőzött meg a népi kultúrával. „Akkor még nem úgy gyűjtöttek, mint most, elmentünk, mondjuk, Siménfalvára, és megtanultuk a legényektől a táncot” – mesélte saját néprajzi élményeit. A Megéneklünk Románia verseny ma már nem túl jó hírű, de a hetvenes-nyolcvanas években fontos megmutatkozási lehetőségnek számított, ennek keretében országos diákverseny is volt. „A szervezők ragaszkodtak, hogy helyi anyagot mutassunk be, úgyhogy mi mindig székely táncokkal mentünk, udvarhelyszéki, felcsíki, marosszéki táncokkal léptünk fel” – idézte fel az akkori éveket. Kezdetben az akkortájt divatos Mojszejev-módszer szerint dolgoztak, kötött színpadi koreográfiákat készítettek.
„Hál`Istennek az igazgatók, de a tanárok többsége is jó szemmel nézték az együttest, de a gyerekekkel sem volt gond, sokan lettek közülük orvosok, mérnökök, még többen pedagógusok, Kondor Ágota, a mai igazgatónő is szólóénekes volt az együttesben. Diákjaink legtöbbje később egyetemistaként Kolozsváron, Brassóban is folytatta a táncot. Mi is tartjuk a kapcsolatot, de ők maguk is egymás között, ez is volt a cél, ma közösségépítésnek hívják az ilyent, több generáció, még ma is együtt buliznak. Büszkék vagyunk arra, hogy az ötven év alatt sosem volt megszakítás, azt hiszem, még próba se nagyon maradt el” – mondta el Berci bácsi, hozzátéve, hogy 1990 előtt gyakran léptek fel, de utána is még egy jó darabig lehetett ezt tartani, több száz előadásuk volt. Háromszéken nem nagyon van olyan falu, ahol ne jártak volna, de felléptek Udvarhelyszéken, Kolozsvár környékén, később a régi Magyarország leszakított részeit is végigjárták, és volt számos emlékezetes külföldi fellépés is.

A kézzel írt Krónika
1972-ben jutottak ki először Pécsre, akkor még a felnőttek sem nagyon jártak Magyarországon, nemhogy a gyerekek, első évben nem adták meg az engedélyt a kiutazásra, de aztán csak sikerült. Utólag tudatosult, hogy ez volt az első erdélyi magyar együttes, amelynek hivatalosan engedélyezték, hogy szerepeljen Magyarországon. Volt olyan zajzoni kiszállás, amikor annyian ültek fel az egyetlen buszra, hogy mai fejjel nemcsak elképzelni nem tudunk, de még lehetetlen is, hogy fizikailag annyian tényleg elfértek. Máskor tanteremben, földön aludtak diákok és tanárok, soha egy zokszó sem volt, de bizonyára sokakban emlékezetes maradt az első magyarországi svédasztalos vacsora is. Számtalan megható és vicces pillanat, megannyi mesélni való történet gyűlt össze minden nemzedék számára. Az együttesnek egyébként kézzel írott Krónikája van, több kötetnyi, diákkrónikások által írt beszámolók, fotók albuma, ebből készül most az ötvenéves évfordulóra egy kötet, amely pontos leltára lesz az elmúlt öt évtizednek.
Péter Sándor annak idején óraadó tanárként tanított a Mikóban, így lehetett részese ennek az ötven éve tartó, nagy kalandnak, ahogy ő nevezi. „Hárman vágtunk neki, én főleg kívülről segítettem be, viszont ez talán még erősebb, lelki kötődés volt. Az volt az érdekes, hogy nem szóltak bele, ugye volt nyomás az iskolára politikai vonalon, az együttes pedig friss levegőt biztosított, olyan közösségi szellem alakult ki, amely továbbgyűrűzött, nem állt meg a csoporton belül. Kovásza volt sok tevékenység elindításának, például az ikavári vármentő táboroknak, a római castrum felfedezése ürügyén szervezett oltszemi táborozásoknak” – mesélte. Szerinte a próbákon most látszott, hogy kik is voltak a tagjai az együttesnek, elismert szaktekintélyek különböző területekről, akikre az iskola méltán büszke lehet. Az együttesben mindig fontos volt a fegyelem, ugyanolyan szigorú programmal működött, mint egy hivatásos együttes, a létszám egyébként mindig száz felett volt. „Főleg én voltam a csendőr, tőlem talán jobban is tartottak, a bátyám megértőbb, csendesebb, kiegyensúlyozottabb, ez egyébként látszik a táncokon is. Ő elképzelte, kidolgozta a nagy tematikus táncok tervét, amikor robbanni kellett, az az én feladatom volt, a gyorsabb, erőteljesebb táncbetéteket általában én tanítottam be, jó volt ez az összedolgozás” – osztotta meg együttműködésük titkát Péter Sándor.

Lókottát írtak a csellósnak
Dancs Árpád, aki 24 évig volt a zenekar vezetője, már az elején leszögezte, hogy inkább a könnyű- és komolyzenéhez húzott a szíve, de magával ragadta a népi együttes ügye, és életének meghatározó részévé vált a népi kultúra. Ha nincs a népi együttes, talán nem komponálta volna meg az iskolahimnuszt sem, amely évtizedek óta a mikós ünnepségek elengedhetetlen tartozéka. Az elején nem volt könnyű, hiszen nem volt zenekar, kórust kellett verbuválni. „A bőgősnek, csellósnak lókottát írtam, bejelöltem, hogy hol kell lefogni a megfelelő hangokat, félévecskénk volt, hogy valamit felmutassunk” – meséli a kezdeti nehézségeket, de büszkén összegez is: „az évek folyamán 200 zenekari tagom volt, 1992-ig körülbelül 600-an énekeltek a népi együttes kórusában. Aminek külön örülök, hogy a bukaresti magyar adás annak idején mindent felvett, tehát ezek a produkciók fennmaradtak”. Szerinte a jó hangulatnak az is volt a titka, hogy állandóan előadásaik voltak: „mindenütt megtapsoltak, és ez is nagyon összetartotta a társaságot, szerelmek, barátságok szövődtek, volt ennek az időszaknak egy varázsa, persze olyan korszak volt, amikor kellett lavírozni, nem volt egyszerű, de sok munka volt benne”.
A rá jellemző lendülettel vesz részt az ötvenéves jubileumi ünnepségre készülő próbákon, de elárulta, megnyugodott, amikor látta, hogy a mai napig is tudják a partitúrákat, a lépéseket. „Sokan jelezték, hogy odaállnának majd az előadáson énekelni, én pedig tettem egy könnyelmű kijelentést, hogy csak az léphet fel, aki jár próbálni. Most arra kérek mindenkit, jöjjenek nyugodtan, és énekeljenek, ezért van ez a jubileumi előadás” – fogalmazott a nyugalmazott zenetanár.

Nagy család volt az együttes
Tóth Lajos nyugalmazott magyartanár az első generáció tagja volt, mint mesélte, sosem tudta szétválasztani a mikós szellemet és a népi együttest jellemző összetartást. Diákként úgy élték meg, hogy az együttes tartást és plusz erőt adott, de kihívás is volt, mert bizonyítani kellett, minőséget követeltek. „Berci bácsitól tanultuk meg, hogy a diák is ember, úgy kezeltek, mint partnert, ezt később pedagógusi pályafutásom alatt is hasznosítani tudtam. Nagy család voltunk, számíthattunk egymásra, ötven év után még most is összejárunk” – hangsúlyozta az egykori táncos, aki nemcsak pontosan emlékszik a Halálra táncoltatott leány balladájának feldolgozásában betöltött szerepére, de ma is el tudja táncolni. Diákévei alatt annyira megszerette a népzenét, a néptáncot, hogy később Gidófalván feleségével diák-tánccsoportokat vezettek, arra alapozva, amit a népi együttesben tanult.
Az évtizedek során nem változott meg a szereplés és a hagyományápolás iránti vonzalom, talán ma a fiatalok kevesebb időt tudnak rászánni, mert több minden vonja el a figyelmüket. Öt éve az együttest Tőkés Zsolt és Tőkés Edit irányítja, nagy szakértelemmel vezetik a fiatalokat, magas színvonalat képviselő produkciókat hoznak létre. Ahogy az egyik alapító fogalmazott az együttes jövőjét illetően: a jelen biztosítja a Székely Mikó Kollégium Népi Együttesének jövőjét.
Május 11-én, pénteken 19 órától a Székely Mikó Kollégiumban a litéri Zöldág Népiegyüttes és a Székely Mikó Néptáncegyüttes közös műsorát lehet megtekinteni az évforduló alkalmából. Május 12-én, szombaton 19 órától tartják az ünnepi gálaműsort, amelyen több nemzedék táncosai, zenészei és énekesei lépnek fel, és bemutatják az együttes 50 éves munkáját megörökítő Krónikát is. Szeretettel várnak minden egykori és jelenlegi mikós tanárt, diákot és szülőt, valamint az érdeklődőket.