Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rövidebb, de intenzívebb kulturális héttel nyitják az idei Szent György Napokat

Rövidebb, de intenzívebb kulturális héttel nyitják az idei Szent György Napokat Kovászna megye

Egy nagyszabású nyitókoncert, egy világszintű újcirkuszi produkció, két színházi és két táncelőadás, egy musical, egy zenés stand-up, egy workshop és öt bábelőadás – eddig így összegezhető számokban a harmincadik kiadásához érkezett Szent György Napok kulturális hetének programkínálata.

Hirdetés
Hirdetés

Erről számolt be csütörtökön, a Tamási Áron Színház előcsarnokában tartott sajtóértekezleten a rendezvény szóvivője, Erdély András, aki a Kónya Ádám Művelődési Ház helyettes vezetőjével, Erdei Anitával, a Cimborák Bábszínház igazgatójával, Péter Orsolyával és a nyitókoncert zenei vezetőjével, Szilágyi Herberttel közösen ismertette az eseménypontokat.

„A szokásosnál rövidebb, de nagyon intenzív kulturális hétre lehet számítani, színes programkínálattal, neves résztvevőkkel. Biztos vagyok benne, hogy a szerteágazó műfaji kínálatban kicsik és nagyok, mindenféle érdeklődésű körű kultúrakedvelők találnak maguknak kedvükre való programot” – nyilatkozta Erdei Anita, a kultúrház helyettes vezetője.

A nyitókoncert a Sepsi Arénában lesz, április 23-án, vasárnap 19 órától: Giuseppe Verdi Requiem című művét adják elő Werner Gábor budapesti karnagy vezetésével. Jegyeket péntektől lehet kapni, egy belépő 60 lejbe kerül, a kedvezményes jegyekért 30 lejt kell fizetni.

Szilágyi Herbert, a Requiem előadásának helyi koordinátora elmondta: hét zenekar, hat kórus és négy szólista, összesen mintegy 170 művész előadásában szólalnak meg Verdi híres dallamai. 

A Requiem monumentális egyházzenei alkotás, amelyet azonban már a kezdetektől főként koncertdarabként adnak elő, hiszen túlnő a szertartás keretein. Több szakember egybehangzó véleménye szerint ez a legszebb vokálszimfonikus zenemű. Külön öröm számomra, hogy sikerült bevonnunk az együttesbe a Plugor Sándor Művészeti Középiskola több tanulóját, akik most megtapasztalhatják, hogy mit jelent egy igazi szimfonikus zenekarban játszani
– jegyezte meg a nyitókoncert zenei vezetője.

Fellépnek a Vox Humana, a Laudate, a Canticorum, valamint a Pro Musica és Voces kórusok, hozzájuk csatlakozik a Marosvásárhelyi Filharmónia énekara. A zenekarok tagjai sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi, kolozsvári, nagyszebeni és bukaresti művészek, valamint a Plugor Sándor Művészeti Középiskola diákjai. Szólisták: Anda Pop (Brassó) szoprán, Sebestyén-Lázár Enikő (Sepsiszentgyörgy) mezzoszoprán, a háromszéki születésű Bartos Barna (Budapest) tenor és Lőfi Gellért (Sepsiszentgyörgy) bariton.

Az idei Szent György Napok egyik legkülönlegesebb produkciója szerdán este lesz látható a Sepsi Arénában: a My Land című újcirkusz-előadás a budapesti Recirquel társulat mutatja be. A Vági Bence rendezte, nemzetközi szinten egyik legsikeresebb magyar kulturális műsorszám 20 órától kezdődik, az előadásra a teljes árú jegy 90, a kedvezményes árú 45 lejbe kerül.

Irodalmi programokra is számíthat a közönség: Durica Katarina és Alina Nelega írók találkoznak majd az olvasókkal.

Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház igazgatója elmondta: társulat két előadással jelentkezik az idei városnapokon, a Benkő Éva és Péter Orsolya rendezte Csillagpalota című babaszínházi előadással és a Feketeország című, egy Benedek Elek-mese nyomán született feldolgozással. A bábszínházi felhozatalt marosvásárhelyi, a szatmárnémeti és a nagyszebeni bábosok teszik színesebbé.

A szervezők emlékeztettek: a közösségi színpadra március 20-áig várnak javaslatokat, a kézműves vásárra március 26-áig lehet benevezni, önkéntesnek március 30-áig lehet jelentkezni.

Belépőket március 17-én 8 órától lehet vásárolni egyelőre a nyitókoncertre, a My Landre, a Csíki Játékszín Hegedűs a háztetőn című előadására és Vilmányi Benett budapesti színművész 1V1 című zenés stand-up előadásra.

A jegyeket online az eventim.ro honlapon, illetve személyesen a Városi Jegyirodában (Szabadság tér 1.) lehet vásárolni, amely minden hétköznap reggel 8 órakor nyit, és hétfőn és szerdán 16, kedden és csütörtökön 18, pénteken pedig 15 óráig tart nyitva. Kedvezményes belépőkre a tanulók, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok jogosultak. Ez utóbbi jegyeket csak személyesen lehet kiváltani, a megfelelő igazolvány bemutatásával.

A szervezők felhívták a figyelmet, hogy folyamatosan frissül az esemény honlapja, a  www.szentgyorgynapok.ro és Facebook-oldala, valamint a teljes kulturális program megtalálható. 

 Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások