Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Radarsorozat a 11-es országúton

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészete a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi rendőrséggel, illetve a két municípiumnak a falvakért felelős ügyosztályával közösen ellenőrizte a 11-es országút bizonyos szakaszain – főleg Maksa és Szentivánlaborfalva övezetében -, hogy a járművek betartják-e a sebességkorlátozást, túllépik-e a megengedett sebességet. Az összehangolt ellenőrzéseket a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészete is segítette. A „radarsorozat” néven ismert módszerrel több helyen is lelepleztek, tetten értek szabálysértő gépkocsivezetőket, a 48 pénzbírságból 41 gyorshajtás címén került jegyzőkönyvekbe. A pénzbírságok összege meghaladta a 27 ezer lejt, egy-egy hajtási jogosítványt és forgalmi engedélyt felfüggesztettek.

A rendőrség felhívja a gépjárművezetők figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a sebességkorlátozásra vonatkozó közlekedési szabályokat települések területén és települések közötti útszakaszokon. (bl) 

Minden napra egy bírság!

Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság háromszéki felügyelősége (amely különben a brassói regionális felügyelőséghez tartozik) idén január elejétől augusztus végéig 259 esetben bírságolt Kovászna megyében, tehát majdnem pontosan minden napra jutna egy-egy pénzbüntetés. A bírságok összege meghaladja az egymillió lejt. Ezen kívül 214 szóbeli és írásbeli figyelmeztetést is kiosztottak. Az említett időszakban a megyei fogyasztóvédelemhez 365 lakossági panasz érkezett, ennek okán vagy ettől függetlenül a felügyelők 720 ellenőrzést tartottak. Főleg az élelmiszerek és egyéb áruk, fogyasztási árucikkek kiskereskedelmi és nagybani forgalmazását, továbbá az áram- és gáz­ellátók, valamint különféle szolgáltatók és fejlesztési beruházók tevékenységének törvényességét vizsgálták.
A háromszéki fogyasztóvédelmi felügyelőség tájékoztatja a lakosságot, hogy írásbeli panaszt közvetlenül a sepsiszentgyörgyi székhelyen vagy a reclamatii.covasna@anpc.ro e-mail-címen lehet benyújtani, emellett a 0219551-es fogyasztói telefonszámon is lehet jelezni. (bl)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás