Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Kevesebb súlyos baleset
Szeptember 29. és október 1. között a megyei rendőrség a közúti közlekedést felügyelte fokozott figyelemmel. Ebben az időszakban 110 közlekedési kihágásért szabtak ki bírságot, bevontak 6 hajtási jogosítványt és ugyanennyi forgalmi engedélyt. A rendőrség közleménye szerint az év első 9 hónapjának statisztikái a súlyos balesetek számának 15%-os csökkenését mutatják a tavalyi hasonló periódushoz képest, de minden más szabályszegés visszaesett. A balesetek legfőbb oka a gyorshajtás, illetve a gyalogosok és kerékpárosok szabálytalankodása. 

Kiöregedő reálszakosok
A 2661 tanügyi állásból 1230-at, azaz azok 80%-át címzetes tanárok foglalják el, míg 363 katedrán (13,6%) szakképzett helyettesek tanítanak, vagyis dolgozó nyugdíjasok, óraadók felsőfokú végzettséggel, szakképzetlenek csupán 66 katedrán oktatnak Kovászna megyében – derült ki Kiss Imre főtanfelügyelő sajtótájékoztatóján. Hat román tanítónői, három romántanári, 4,6 magyartanári és néhány más katedra üres még. Nem vetít elő virágos jövőt az a tény, hogy a pályán levő reálszakos tanárok zöme az ötvenes éveit tapossa, bár a tanügyre is jellemző, hogy a fiatalok nagy része külföldön keresi boldogulásának gyorsabb módjait. 

Csernáton polgármester nélkül
Tegnap aláírta Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektus a jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csernátoni polgármester, Bölöni Dávid tisztségből való felmentéséről szóló rendeletet. Ideiglenesen az alpolgármester fogja ellátni a községvezetői teendőket. A prefektus szerint egyelőre nem írnak ki választásokat, mert létezik egy határidő, ameddig megfellebbezhető a rendelet. Mint közismert, Bölöni Dávid csernátoni polgármester ellen tavaly de­cemberben emelt vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, amiért hamis vagy nem teljes mértékben a valóságot tükröző dokumentumokat és nyilatkozatokat használt fel rosszhiszeműen, hogy európai alapokra tegyen szert. Az elöljárót szeptemberben egy év és négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Kovászna megyei törvényszék, a Brassói Ítélőtábla pedig fenntartotta az ítéletet. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás