Segítő Angyalok: példaképek a hétköznapi embernek, hősök a rászorulónak

Van egy tízezer fős közösség Székelyföldön, amelynek tagjai mindig készen állnak segíteni a rászorulókon. A Segítő Angyalok tevékenységét a kezdetektől Kuti Katalin irányítja, aki szerint összefogással csodák történnek, emberi életek változnak meg.

– Kezdjük az elején: hogyan indult a segítő munka, milyen keretek között formálódott a közösség?

– Ez az egész 2016-ban indult. Akkor történt, hogy egy kedves ismerős felajánlotta, hogy van egy bakancsa, amire már nincs szüksége. Azt mondta, adjuk oda valakinek ajándékba karácsonyra. Akkor ezt odaadtuk, és még egy pár embernek gyűjtöttünk, segítettünk. Az érzés, amit akkor átéltem, szinte leírhatatlan. Akkor éreztem meg, hogy ez lehet az életcélom, szó szerint küldetéssé vált. Évekig csendben, háttérben csináltam, önerőből, így szépen, lassan alakulni kezdett.

Megcsináltunk egy Facebook-csoportot, ami ma is a Segítsünk a rászorulóknak nevet viseli. Ma már csaknem 12 ezer tagunk van, csodálatos közösség. Mindig azt mondom, hogy mindenki angyal, aki részt vesz ebben. A Segítő Angyalok Egyesületét 2023-ban hoztam csak létre azért, mert ekkorra már nagyon sokan akartak adományozni, pénzt küldeni, és ezeket a folyamatokat így könnyebb lekövetni.

– Háromszéken már a kezdetektől szerteágazó munkát végez. Milyen messze nyúlik el a Segítő Angyalok keze?

– Az elején főleg Kovászna megyében dolgoztunk, aztán ahogy híre ment a munkánknak, átterjedt Hargita megyére is. Most már rendszeresen járunk Gyergyószentmiklósra, Csíktaplocára, Csíkszentsimonba, de más településekre is. Több mint 60 család van ahová járunk év közben és amikor szükség van. Volt már, hogy tűzkárosult családnak segítettünk újra felépíteni a házukat, de sajnos szegénységgel, betegséggel küzdő családokkal is gyakran találkozunk.

– Van olyan történet, ami különösen megmaradt Önben az évek során?

– Sok ilyen történet van. Egyik ilyen egy kisbaba története. Koraszülött volt, az édesanyja pedig meghalt, amikor a baba alig pár hetes volt. Ott maradt a kicsi és a két idősebb testvére. Hetente jártam hozzájuk, vittem, amit csak tudtam: élelmiszert, ruhát, pelenkát. A két nagyobb testvér mindig úgy vártak, mintha családtag lennék. Ezek a gyerekek örökre a szívemben maradnak.

Ezenkívül Dezső bácsi története is élénken megmaradt, akinek az életkörülményei rettenetesek voltak. Egy rossz házban lakott, ahonnan alig tudott kijutni. A tető rádőlt, télen fagyoskodott. Szó szerint szánkóval húztuk fel a tűzifát neki. Egy nagylelkű csoporttagunk vásárolt neki egy lakókocsi-szerűséget, ahol méltóbb körülmények között élhetett. Végül holland támogatásnak köszönhetően eljutott egy idősek otthonába, ahol most már gondoskodnak róla. Az emberek sokszor megbélyegezték a múltja miatt, de én mindig azt mondtam: ne azt nézzük, hogy milyen volt, hanem hogy most segítségre szorul.

– Hatalmas munka, ami az Ön irányításával, de egy egész közösség támogatásával történik. Hogyan zajlik az adománygyűjtés? Hogyan segítenek az emberek?

– Az én mottóm így szól: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, mennyire sokan odaállnak mellé.” Ezt saját magam is megtapasztalom minden nap. Először csak ajándékokat, ruhákat, játékokat gyűjtöttünk. Mára viszont támogatásul kapunk szinte mindent, gombostűtől kezdve a bútorig. Volt olyan eset, hogy egy leégett házat építettünk újra közös összefogással.

Az emberek képesek összeállni és segíteni, csak kell mutatni nekik az utat. A csoportban mindig leírom, hogy mire van szükség. Ennyi év alatt a bizalom is kiépült, az adakozók is mindig tudják, hogy a ruha vagy ajándék, amit adnak, biztosan oda kerül, ahol a legnagyobb szükség van rá. És természetesen a családom is mindig mellettem áll. Eleinte sokszor egyedül vittem az adományokat, csomagoltam, szerveztem, de most már a páromnak is van ideje 100 százalékban mellém állni. Az ünnepek környékén még önkéntesek is csatlakoznak hozzánk.

– Hogyan hat ez Önre lelkileg? Milyen érzés adni?

– Nagyon nehéz erről beszélni, mert ez nemcsak munka, hanem életforma lett számomra. Amikor látom egy család örömét, vagy amikor egy kisgyerek mosollyal az arcán ölel meg, az minden fáradtságot elfeledtet. Néha annyira elfáradok, hogy azt mondom, elég, de aztán jön egy telefonhívás, hogy egy baba éhes, vagy valaki bajban van, és nincs az az erő, ami visszatarthatna. A másik, amit nehéz elmagyarázni, hogy ez lelkileg hogyan tölt fel. Volt idő, amikor komoly egészségügyi gondokkal küzdöttem, és úgy éreztem, hogy talán vége. De mindig jött valaki vagy valami, ami visszahúzott, ami erőt adott.

Hiszem, hogy a Jóisten küldött nekem egy feladatot, és amíg erőm van, nem hagyom abba. A jó mindig visszatér. Ha segítesz, valamilyen formában visszakapod. Sokszor kapok kérdéseket, hogy miért csinálom ingyen, hogy ebből mit nyerek. Az igazság az, hogy amit nyerek, azt nem lehet pénzben mérni. Az a boldogság, amikor egy gyerek új cipőt húz, vagy amikor egy család fedél alatt alszik egy tragédia után, az mindennél többet ér. Ezért vagyok itt, ezért csinálom.

– Hogyan látja, az év végi ünnepek idején nagyobb az adakozókészség?

– Igen, karácsonykor az emberek jobban megnyílnak. Mindenki szeretne jót tenni. Sokszor még a gyerekek is odajönnek egy csomaggal, hogy vigyük el egy szegényebb kisgyereknek. Amikor látom a közösség erejét megnyilvánulni, valami megborzong bennem. Idén a Segítő Angyalokkal közösen 24 településen, 75 családnak és 5 árvaháznak gyűjtünk ajándékokat, körülbelül 200 gyereknek.

Ez nem kis feladat, mert minden csomagot személyre szabottan kell összeállítani. Van például olyan család, ahol 11 gyerek van, a legidősebb 17, a legkisebb 3 éves. Mindegyiküknek külön-külön össze kell állítani a csomagokat.

– Hogyan válhat az ember a Segítő Angyalok közösségének tagjává, milyen adományokat fogadnak?

– A Facebook-csoporton keresztül, vagy személyesen el lehet érni engem. Mindig elmondom, hogy aki segíteni szeretne, úgy tegye, hogy az adomány valóban hasznos legyen. Ne lomtalanítson senki, hanem adjon új vagy jó állapotú dolgot, amit még ő maga is használna. Például a ruhák esetében azt kérem mindenkitől, hogy adományaikat gondosan válogassák át, és írják rá, hogy milyen korú és nemű gyermeknek vagy esetleg felnőttnek való.

Egy zsákban csak egy korosztályra és egy nemnek való ruha kerüljön. Ez rengeteget segít nekünk a szortírozásban. Ugyanakkor a legapróbb dolog is segítség: egy játékautó, egy csomag pelenka vagy akár csak az, ha megosztják a felhívásainkat. 

Fotó: Tuchiluș Alex