Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sikeres jubileumi városnapok

Sikeres jubileumi városnapok Kovászna megye

Sikeresnek értékelte a 30. Szent György Napokat Antal Árpád polgármester. A sepsiszentgyörgyi városvezető szerint a kulturális hét előadásain és a hétvége nagyobb koncertjein mintegy ötvenezer ember vett részt, összességében egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy ez Erdély legnagyobb városünnepe. 

Antal Árpád köszönetet mondott a résztvevőknek, hogy a nagy tömeg ellenére mindvégig civilizált magatartást tanúsítottak, semmilyen rendbontásra nem került sor. „Köszönöm a városlakóknak és az idelátogatóknak is, hogy ismét bebizonyították, hogy kulturált módon tudnak ünnepelni. Mind a negyven helyszín „működött”, összesen 166 programpontra került sor. Köszönetemet fejezem ki a polgármesteri hivatal és a Kónya Ádám Művelődési Ház alkalmazottainak, valamint a Knop Ildikó vezette teljes szervezőcsapatnak, az önkénteseknek, hogy sikerre vitték a jubileumi városünnepet. És végül, de nem utolsó sorban köszönöm a fesztiválhétvége helyszíneinek közelében lakóknak a türelmet és a megértést” – fogalmazott az elöljáró.

Hirdetés
Hirdetés

A szervezők szerint a 30. Szent György Napok kulturális hetének 25 előadásán mintegy ötezren vettek részt, a hétvégi koncertek átlagosan 13 ezer embert vonzottak. Úgy válik, a legtöbben, több mint 15 ezren az Ossian pénteki koncertjén buliztak, a szombati együttesek közül a The Motans koncertjén szórakoztak a legtöbben, körülbelül 12 ezren, HOobo zárókoncertjén és az azt követő tűzijátékon megközelítően 15 ezer ember vett részt.

Az egykori dohánygyár udvarán helyet kapó The Base – az ifjúság bázisán 6 állandó programra és több mint 40 eseményre került sor a fesztiválhétvégén, amelyekre naponta közel 2000 fiatal látogatott ki. Az Erzsébet parkban berendezkedett Gyermekvárosban  a három nap alatt mintegy 2500-3000 gyermek vett részt. A közel 30 program 12 szervezet, 2 vállalkozás, 6 független társulás és 120 önkéntes segítségével valósult meg. A legkedveltebb programok közé tartozott az arcfestés, a tiroli, a Jogom van elnevezésű játék, a  Sárkánykutató intézet, továbbá népszerűnek bizonyult az óriáskifestő, a zenés foglalkozások és a mondókázó is. 

A tombolára 1784 jegyet értékesítettek. Többek között 21 helyi vállalkozás ajánlott fel nyereményeket összesen több mint 30.000 lej értékben, ezeket 55 nyereménycsomagba osztották a szervezők. A szerencsések május 12-ig vehetik át nyereményeiket a Kónya Ádám Művelődési Házban (Kossuth Lajos utca 13. szám).

A 2024-es Szent György Napokat az április 23. és 28. közötti periódusra tervezik.

Fotó: Antal Árpád Facebook-oldala

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások