Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sok a tűzvédelmi hiányosság

Sok a tűzvédelmi hiányosság Kovászna megye

A megyei tűzoltóság éves beszámolóján – amelyen az országos katasztrófavédelmi felügyelőség képviselője is részt vett – hangzott el, hogy Háromszéken 2018-ban összesen 350 tűzvédelmi engedélyeztetésre benyújtott iratcsomót bíráltak el, ebből 219-et utasítottak el különböző hiányosságok miatt. Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke a bukaresti meghívottal ismertetett néhány sajátos gondot, amelyet később lapunknak is kifejtett.

A statisztika alapján 2017-ben összesen 423 tűzvédelmi engedélyeztetést bíráltak el, tavalyra ez a szám 17,25%-kal csökkent, kevesebb, mindössze 350 engedélyeztetési kérést nyújtottak be Háromszéken. Aggasztó, hogy ezek jelentős részét, 219-et különféle hiányosságok miatt elutasították a szakemberek, illetve az is kiderült, hogy ezen a téren végzett ellenőrzések során a tűzoltók az év folyamán 3317 hiányosságot találtak, és ezekből csupán 373 oldódott meg, 1573 figyelmeztetést róttak ki, és 290 bírságot szabtak ki (összesen 849.900 lej értékben).

Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke úgy véli, és ezt a bukaresti díszmeghívottal, Zamfir Claudiu alezredessel is közölte, hogy az idevágó törvényeket „rugalmasabban kellene kezelni”.

Hirdetés
Hirdetés

Lapunk érdeklődésére Henning László példákkal szemléltetve fejtette ki, hogy mit ért a rugalmasabb törvényalkalmazáson.

– Vegyünk egy olyan templomépületet, amelyet 1600-ban építettek: az esetében hiába kifogásolják az ajtó méretét a tűzoltók, hiszen ezt utólag nem lehet orvosolni. Hasonló a helyzet a régi iskolaépületekkel is. Fontos lenne, hogy a törvény megengedje, hogy a helyzethez mérten – nyilvánvaló, hogy a biztonságot figyelembe véve, ám – specifikus megoldásokat találjanak a szakemberek. Ne egy sablonmegoldást húzzanak rá mind az új, mind az 1600-as évekbeli épületekre – magyarázta Henning.
Az alelnök kifogásolta azt is, hogy míg más intézményeknél maximum hetek kérdése egy jóváhagyás megszerzése, a tűzvédelem terén, a bürokrácia miatt, hónapokig elhúzódik egy-egy engedélyeztetés.

– Egy pozitívumot viszont mondott a bukaresti meghívott, aki a tanácsadás igénybevételének lehetőségét vetette fel. Tapasztalatom szerint ezt nem használják ki kellőképpen mifelénk. Igaz, a gyakorlatban nem tudom, hogy emberhiány miatt mennyire működik a tanácsadás. Gond az is, hogy a törvénykezés folyamatosan változik: ha például van egy már jóváhagyott tervem, ám a megépítésig eltelik pár év, akkor közbejöhet, hogy a munkálatom végén az új törvénynek már nem felel meg a tűzvédelem. Ez furcsa, de sajnos a megyei sürgősségi kórházépület felújításánál is hasonló gondokba ütköztünk, szerencsére még idejében léptünk, így hárítottuk az utólagos módosításokat – avatott be a részletekbe Henning.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás