Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sokak gondját megoldják

Csütörtöki ülésén két bölcsődei csoport létesítésére vonatkozó határozattervezetet is jóváhagyott Sepsiszentgyörgy városi tanácsa.

Hat csoportban 90 bölcsődés korú gyermek tartozott az Ady Endre-iskolának alárendelt bölcsődébe a múlt tanévben, közülük 44 átiratkozott kiscsoportba, 46 pedig visszairatkozott bölcsődébe, őszre azonban ismét 89 gyermeknek kellene helyet biztosítani az intézménynek, így az igazgató egy újabb bölcsődés csoport jóváhagyását kérte, mely a kilyéni elemi iskola épületében működne. A helyiséget ugyan még felújítani, tatarozni kell, de ennek elvégeztével optimális körülmények lesznek, legalábbis a megközelítése, a parkolás könnyebb lesz, mint a Hadsereg utcai épületnél.

Hirdetés
Hirdetés

A csütörtöki határozattal létrehozták a működtetéshez szükséges személyzet számára az állásokat is, két óvónő és két kisegítő fogja a kicsik felügyeletét biztosítani. Az óvoda és bölcsőde 12 csoportja mellé ugyanakkor az iskola vezetősége kérte egy vezetői állás létrehozását is, mert az óvónőknek a 20–22 fős csoportban végzett munka mellett már nincs idejük adminisztratív ügyekkel is foglalkozni, és idén emiatt már gondok, többek között a személyzet tagjai közötti nézeteltérések adódtak. A bölcsődék működtetésének módszertana egyébként 50 fős létszám fölött már megengedi egy külön tagozatvezető (koordinátor) alkalmazását.

Ugyanakkor a Gödri Ferenc Általános Iskola alárendeltségébe tartozó Árvácska napközi otthonban már működő hat bölcsődei csoport mellé még egyet létesítenek, így összesen több mint kétszáz gyermeket látnak el a város minden szegletéből. Ezzel sok szülőnek megoldják a gondját, akik bébiszittert is nehezen kapnak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás