Sokaság, erő és lélek

Felemelő és összetartozást erősítő ünnep mindannyiunk számára március 15-e, amennyiben nem hagyjuk magunkat elkeseríteni attól a ténytől, hogy helyenként igencsak megcsappant a ‘48-as szabadságharcosokra emlékezők száma. Nagy felelősség élni azzal a szabadsággal, amelyért felmenőink életüket adták, szépanyáink az özvegyi lét nehézségeit elviselték, a megtorlásokat elszenvedték. Ezt a felelősséget kell tudatosítanunk magunkban, amikor gyönyörködünk a főtereken lengedező nemzetiszínű és kék-arany lobogók sokaságában. Ez nem jár le, amikor hazavonulunk, és akkor is a mienk, amikor szabadon választhatunk, teszünk-e valamit azért, hogy pár száz év múlva is itt ünnepelhessünk vagy sem.

Sohasem volt könnyű itt

Miután a délelőtt folyamán a város több ’48-hoz kötődő emlékjelénél koszorúztak iskolások, cserkészek, intézmények és civil szervezetek képviselői, hol csendesen, hol szónoklatokkal és énekkel kísérve – helyenként viszont nem a meghirdetett időpontokban – a szentgyörgyi főtéren a magyar lovassági induló dallamára bevonuló cserkészek és hagyományőrző lovashuszárok nyitották meg az ünnepséget. A Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjainak kis műsora után Antal Árpád polgármester lépett színpadra, köszöntve a megemlékezés fő meghívottját, dr. Martonyi Jánost, az első és második Orbán-kormány volt külügyminiszterét, valamint a vajdasági Székelykevéről érkezett „nemzettestvéreket is, akik a szerb tengerben is megőrizték székelységüket”, miután őseik Bukovinából telepedtek a Vajdaságba. Köszöntötte továbbá azokat a látható és láthatatlan erőket is, akiknek nemzeti ünnepeinket, szimbólumhasználatunkat bojkottáló tevékenysége „ébren tartja bennünk a kreativitást, és arra késztet, hogy évről évre a nemzeti önkifejezés új módozatait dolgozzuk ki”. Bukarest vezetőinek is feltette a költői kérdést, tudják-e, mi a jó az országnak, mert az nekünk sem mindegy, amíg ide tartozunk, de felrótta a 100 év alatt Székelyföld gazdasági fejlődésének visszaszorítására tett folyamatos törekvést is. Bukarestet egy mindig éhes kis gömböcnek nevezte, amely a régióktól csak harácsolt, mióta lehetősége van rá, ezért is lázad Nyugat-Erdély és Moldva is. Végül arra kérte a jelenlevőket, hogy a fiatalabbaknak magyarázzák el, ezen a földön soha nem volt könnyű az élet, de mivel ez az egyetlen hazánk, ahol itthon vagyunk, meg kell tennünk mindent azért, hogy Székelyföldnek, e közösségnek jövője legyen.

Martonyi János fantasztikus élménynek nevezte a szentgyörgyi ünnepségen való részvételt, majd azt fejtegette, az egyén jogai, szabadsága nem választhatók el a közösségi jogtól, szabadságtól. Ahogy az egyén autonóm módon dönt, úgy a közösségnek is jár ez a jog. „A közösség ragaszkodik a múltjához, hagyományaihoz, örökségéhez, jelenéhez és jövőjéhez. Joga van a nyelvéhez, az értékeihez, az önazonosságához, a szimbólumaihoz. Az igazán nagy dolgokban nincs kis nép. Ezek az akarattól, a lelkierőtől, az értékválasztás tisztaságától függenek.” Szerinte Európának is el kell ismernie a nemzeti közösségek, kisebbségek és régiók létét, így lehet majd sikeres.
Miután Farkas Balázs csíkszeredai konzul felolvasta Orbán Viktor üzenetét, Sorbán Boglárka, az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) szónokverseny győztese is elmondta díjnyertes beszédét. „A szándék, az akarat, a szabadságvágy nem elég, a tett az, ami győzelmet arat. Rajtunk múlik a Székelyföld jövője” – tudatosította nemzedékének szerepét. Bancea Gábor református lelkész záróbeszédében a hit erejét példázta: Ahol az Úrnak lelke, ott a szabadság – idézte az evangéliumot. „Soha nem létezett hitetlen forradalmár” – mondta, a márciusi ifjak életük feláldozásával bizonyították az eszméhez való hűségüket.

Az ünnepséget a magyar és székely himnuszok eléneklése zárta.

S mert úgy tapasztaltuk, a szervezőknek van füle a hallásra, hangot adunk azon diákok csalódottságának is, akik a nagy zászlókkal vonultak át a városon, de a központi ünnepség, a főtér előtt megálljt parancsoltak nekik. Ők hiányolták az együtt ünneplést…

„Ez a mi földünk!”

Kézdivásárhelyen a székely- és magyar zászlókkal, továbbá a helyi nők egyesülete jóvoltából óriási kokárdákkal díszített Gábor Áron-téri ünnepség a hagyománynak megfelelően az iskolák, a hagyományőrző csapatok, a környező falvak képviselői és a zászlókkal felvonuló kézdiszéki lovasok látványos, ám kissé vontatottra sikerült bevonulásával kezdődött.

Az ünneplőket köszöntő Bokor Tibor polgármester hangsúlyozta, kitart szimbólumaink mellett. „Mi végre volt a szabadságharc, a sok kioltott élet, mi végre szólította Petőfi talpra a magyart, ha 171 évvel később még mindig ott tartunk, hogy fenntartásokkal kezelnek bármit, ami piros–fehér–zöld? Ha bizonyítanunk kell, hát minden nap megtesszük. Ha az kell hozzá, hogy kitegyük a székely- és a magyar zászlót, ezzel jelezve, hogy ez a mi földünk, mi itt vagyunk, székelyként élünk, gondolkozunk és dolgozunk, ezt annyiszor fogjuk megtenni, ahányszor szükség lesz rá.”

Kovács Andrea, a Nagy Mózes Elméleti Líceum tizedik osztályos diákja, a Zúg Március szónokverseny győztese így szólt az ünneplő tömeghez. „Március 15-e egy zug, óvóhely, menedék, megtartó erő mindannyiunk számára. Egy zug a felvonulásra, az emlékezésre és az ünneplésre. De számomra nincs annál lélekbizsergetőbb érzés, mint amikor ebben a zugban felzúgnak az indulók. (…) És van még valami a levegőben, valami megfoghatatlan, ami beragyogja ezt a napot. Az együttlétből keletkezik, a mosolyokból ébred, az énekléstől lesz boldog. És felzúg március idusán, ebben az eldugott, kis zugban az ünnep.

Kató Béla református püspök úgy vélte, nem hallgathatunk ezen a napon. „A hallgatás mindennél rosszabb. Ehhez a hallgatáshoz nincs jogunk, mert ha mi elhallgatunk, akkor kik fognak beszélni? (…) Ha mi nem mondunk le a szabadságunkról, akkor nincs az a nagyhatalom, az a külső erő, amely végső soron megsemmisíthet minket. (…) Emlékezni akarunk ma, de emlékezni csak az élő és élni akaró ember, nemzet tud!” Zsigmond Barna Pál, a Magyar Országgyűlés képviselője hangsúlyozta, Kézdivásárhely a magyar bátorság városa. „Tisztelet a kézdivásárhelyi bátraknak, akik az árral szemben, hamis vádak ellen is kiállnak igazukért, a mi közös, magyar igazságunkért”, hangzott el beszédében. Az ünnepi beszédek sorát az Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét tolmácsoló Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja zárta.

A rendezvény hangulatát a Tanulók Klubja fúvószenekara, a Historica zenekar, Kalányos Roland, Bartók Botond diák által előadott dalok, továbbá Bajkó Edina színművész és Puskás Cynthia-Laetícia, a március 15. tiszteletére szervezett szavalóverseny nyertesének szavalatai tették emelkedettebbé.

Emlékműavatás Sárfalván

Az 1848–1849-es forradalom kilenc kézdisárfalvi áldozata tiszteletére állított emlékmű avatóünnepsége péntek délelőtt, a helyi kultúrotthonban az óvodások és kisiskolások műsorával kezdődött, majd a római katolikus kápolna előtt folytatódott. A Vargyasi Tibor közbirtokossági elnök, templomgondnok kezdeményezésére állított, Bartalis Barni és Lajos kézdiszentléleki kőfaragók munkáját dicsérő emlékjelt az eseményen résztvevő Vetró András szobrász Petőfi Sándor-plakettje koronázza meg. Az emlékművet az azt megáldó Bartos Károly helyi plébános, Vargyasi Tibor, Czuppon Zsolt, a budapest-terézvárosi önkormányzat képviselője és Babos-Máthé Botond beszéde, továbbá Kovács Máté és Vargyasi Barabás tanulók szavalata után leplezték le.

Egyéni és közösségi szabadságot

Kovásznán a helyi RMDSZ szervezésében megrendezett ünnepségen népes érdeklődés övezte a megemlékezést. Az orbaiszéki lovasok és szekeresek menetét ezúttal a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekar vezette. Újdonságnak számított, hogy ez alkalomra óriás kokárdák díszítették a villanypóznákat a felvonulás útvonalán.
A központi színpadon Butyka Gyula, a művelődés ház alkalmazottja köszöntötte az egybegyűlteket, tolmácsolva a szervezők üzenetét, mi szerint egy békében élő Kovásznát akarnak, ahol rend és biztonság van, ahol jó élni, és ahová jó hazatérni.

Gyerő József polgármester a romániai magyarságot naponta érő igazságtalanságról szólt, a kettős mércéről, a feljelentésekről, a karhatalmi túllépésekről. Emlékeztette az egybegyűlteket, hogy az erdélyi magyarok évezredes munkával gazdagították Európa kulturális, tárgyi és szellemi örökségét, és ezt gazdagítják a jövőben is, cserében nem kérnek egyebet, csak amit kértek 1789-ben és az 1848-as forradalomkor, amit megígértek 1918-ban, és amit az ország alkotmányának betűje is szavatol: teljes és tényleges egyéni és közösségi szabadságot, egyenlőséget.

Molnár Gergely, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákszónoka a magyarság szabadság iránti szeretetéről osztotta meg gondolatait. A rendezvény főszónoka, Benkő Erika RMDSZ-es képviselő szerint eljött az építkezés ideje, hiszen annak idején Bécs diktált, de most sokkal jobb helyzetben vagyunk, hiszen az EU és Magyarország olyan támogatási lehetőségeket tud nyújtani, amikkel ez az építkezés megvalósulhat.

Az ünnepségen fellépett a Tiszta Szív kórus, illetve tiszteletét tette a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola is. Péter Arthur katolikus plébános áldása után a református templomkertben levő emlékműnél megtartott koszorúzással zárult az ünnepség.

Végh Antal falujában

Csernáton község az előző évekhez viszonyítva népesebb csapattal képviseltette magát a kézdivásárhelyi felvonuláson. A hazatérő lovasok és szekerek délután csatlakoztak az alsócsernátoni háborús hősök emlékművénél tartott ünnepséghez, ahol idén is méltó megemlékezésnek lehettek tanúi az egybegyűltek. A táncos-zenés műsor a Végh Antal Általános Iskola furulyacsoportja (oktató: Gergely Tamás), a Pántlikácska néptáncegyüttes, a Pakó András Férfi Dalcsoport, Mocanu Erika mezzoszoprán, Barabás Lajos tenor, Sipos Sándor és Lukács Mihály énekesek, valamint Veres Hunor és zenészbarátai együttműködése révén elevenedett meg. Beszédet mondott Fábián Sándor polgármester, Takács Lajos tiszteletes és Kedves Tibor plébános áldása után Nagy Endre rádiós műsorvezető szónokolt. Az ünnepség végén a Sylvester Lajos Községi Könyvtár pincéjében Kik érted haltak, szent világszabadság! címmel kiállítás nyílt a csernátoni gyerekek rajzaiból.

Véczeri és baróti megemlékezés

Március 15-én, pénteken, Erdővidék központjában, Baróton és a városközponttól mintegy három és fél kilométerre található véczeri keresztútnál emlékeztek a barótiak és az erdővidékiek az 1848-49-es forradalom hőseire. Először a Barót, Felsőrákos, Ágostonfalva és Köpec települések által közrefogott sík területen zajlott a megemlékezés, ott, ahol a szabadságharcosok 1848. decemberében kétszer is megvívtak August von Heydte báró császári seregeivel, és ahol ma a Zetelakán született, és Magyarországon elhunyt Tornay Endre András (1948–2008) szobrászművész által készített emlékmű áll. Nem volt túl sok résztvevő a megemlékezésen, annak becsületét idén is az ürmösiek mentették meg, akik polgármesterükkel, Gergely Jánossal az élen, fúvószenekari kísérettel, zászlókkal, énekszóval érkeztek Ágostonfalva felöl, hangot és színt adva jelenlétükkel az évről évre halványuló ünnepi megemlékezésnek.

Beszédet itt ezúttal Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt Erdővidék széki elnöke mondott, aki egy aktualizált, napjainkra szabott 12 pontot olvasott fel, elmondva, mit is kívánna ma Erdővidék népe a hatalmasságoktól. „Fejlett falvakat, jobb utakat, ember elejébe való vasútállomást (utalva valószínűleg az ágostonfalvi vasútállomás megviselt állapotára), aztán korszerű iskolákat, de azt is, hogy nemzeti ünnepünk legyen munkaszüneti nap (és feltette a kérdést, hogy miért lehetett munkaszüneti nap március 15. a megyei tanácsnál, az erdővidéki közintézményeknél pedig miért nem),végül pedig, hogy fontos kérdésekben a nép hallgattassék és kérdeztessék meg. Lelkesítő beszéde után Mihály Edina szavalt, majd megkoszorúzták az emlékművet a résztvevők.

Egy óra múlva már Barót központjában, a Diákdomb mellett gyülekeztek az ünneplők, a megemlékezést itt a Dimény Olga tanárnő által vezetett Princess mazsorettcsoport és a helybéli hagyományőrző huszárcsapat lovas felvonulása előzte meg.

A diákdombi ünnepséget a Wesselényi Miklós Kórus előadása színesítette (hangszeres kísérettel közreműködött Lázár Norbert és Bogyor Attila), beszédet mondott Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, valamint Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának igazgatója, akik az ünnep kapcsán helytállásra, helyben maradásra biztatták a fiatalokat, amint tették azt a hasonlóan nehéz körülmények mellett a 170 évvel ezelőtt e tájakon élők is