Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Spórol a minisztérium

Egy miniszteri rendeletnek köszönhetően nagy a zűrzavar a tantárgyversenyek megszervezése körül – Kiss Imre főtanfelügyelő sajtótájékoztatón beszélt erről.

Egy tavaly júliusi miniszteri rendelet értelmében idén már az iskolafenntartó helyi önkormányzatoknak kellett biztosítaniuk a tanárok és tanulók szállítását az országos tantárgyolimpiák, illetve más, a minisztériumi jegyzékben számon tartott versenyek helyszíneire, csakhogy ehhez újabb pénzforrást nem csatoltak odafentről. Kovászna megyében 12 helységből 189 diák jutott tovább az országos versenyekre (több mint százan Szentgyörgyről), amelyek 28 városban zajlottak, például Krajován, Konstancán, Temesváron.

– Sem összegyűjteni, sem továbbindítani a diákokat nem egyszerű, sok egyeztetést kíván a különböző önkormányzatok között, hogy ki bérelje az utazáshoz a buszt, amihez ráadásul közbeszerzési eljárás kell, viszont egyik iskola nem fizetheti a másik diákjainak a költségét – taglalta a gondokat Kondor Ágota, a Székely Mikó kollégium igazgatónője.

Ezzel még nincs vége a bonyodalmaknak, hiszen a megyei versenyek szervezési költségeit és az azokon kiemelkedő eredményeket elért diákok pénzjutalmait is helyi keretből kell megoldani. Ehhez viszont meg kell várni, amíg lejár minden verseny, így a nyertesek késve kapják meg jutalmukat. Ráadásul ezek olyan tételek, amelyek év elején nem előreláthatóak, így a költségvetésbe is nehezen foglalhatók bele.

Más országos, nem tantárgyversenyeken a tanügyminisztérium állja a pénzjutalmakat, amelyek összegét is pontosítja a rendelet: egy első helyezett 150 lejt, a második 115 lejt, a harmadik 85 lejt, egy dicséretet kiérdemlő tanuló 65 lejt kapott kézbe.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás