Az előző bejegyzést olvasva a mai oktatás politikusok elődei sok öngólt is rúgtak olykor…
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mi adja az aktualitását a konzultációknak a pedagógusokkal?
Két dolog is, hiszen az RMDSZ túl van a kormányzás félidején, ilyenkor pedig kötelességünk közösségünk elé állni és beszámolni mindarról, amit az elmúlt valamivel több mint két évben megvalósítottunk. Másrészt, átalakulás előtt áll az oktatási rendszer, új tanügyi törvényeket fogad el a parlament most tavasszal, az RMDSZ-nek pedig egyeztetnie kell azokkal, akik tanítanak, oktatási intézményeket vezetnek. Azt is tudni kell, hogy az elmúlt hónapokban nagyon élénk párbeszédet folytattunk a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ) és az oktatási szakemberekkel, hogy az említett törvénytervezetek első változatába már bekerüljenek a magyar oktatást védő garanciák, emellett pedig azok a javaslatok, amelyek jobbá, gyermekközpontúbbá teszik a rendszert.
Melyek ezek a javaslatok?
Az új oktatási törvénytervezetek elfogadását az államelnök kezdeményezte. Nekünk, RMDSZ-eseknek ebben a helyzetben, a tervezetek összeállítása, megírása közben két szempontot kellett figyelembe vennünk. Egyrészt amit csak lehetett, el kellett követnünk azért, hogy az anyanyelvű oktatást megőrizzük, és ott ahol lehet, megerősítsük, másrészt az oktatás minőségét tekintve is kellett lépnünk egyet előre.
Mi nagyon egyszerűen, egy mondatban el tudjuk mondani, milyen oktatást akarunk gyermekeinknek: olyat, amelyben szabadon, megkötések nélkül lehet magyarul tanulni, és amellyel el lehet boldogulni és helyezkedni itthon, a szülőföldön a következő évtizedekben. Ezért kezdeményeztünk olyan új programokat, amelyek a román nyelv elsajátításában a kommunikációközpontúságot helyezik előtérbe, azt, hogy beszélni tanuljanak meg jól a magyar fiatalok. Többletforrást biztosítunk a szórványban és a vidéki településeken működő oktatási intézményeinknek, hogy 300 diák alatt is működhessenek. A pedagógusok munkáját pedig úgy értékeljük a leginkább, hogy megnöveljük a fizetésüket: a pedagógusok kezdő fizetésének az átlagbér szintjéről kell indulnia, és ez az RMDSZ kezdeményezése.
Beszéljünk a megvalósításokról is. Milyen eredményeket tudhat magának a Szövetség az elmúlt évekből, ami az oktatást érinti?
Nagyváradon élek, ezért különösen büszke vagyok arra, hogy egy partiumi ember, Cseke Attila nevéhez kötődik a rendszerváltás utáni legnagyobb bölcsődeépítési program. Az általa vezetett minisztérium ugyanis vállalta, hogy országosan 203 új, környezetbarát bölcsődére biztosít forrásokat, és két év alatt további 190 iskola, óvoda, bölcsőde teljes felújítását is elvégzi.
Emellett fontos pályázati lehetőségek is rendelkezésre állnak az önkormányzatoknak, ebből 5200 iskolai laboratóriumot, 1100 okoslaboratóriumot (smart lab) lehet kialakítani, 3600 iskola osztálytermeit felújítani, 909 szakiskola laboratóriumait, műhelyeit korszerűsíteni. Az a célunk, hogy minden magyar gyermek modern és biztonságos bölcsődébe, óvodába, iskolába járhasson!
A 2022–2023-as tanévben 150-ről 450-re növeltük a Meleg Ebéd programban részt vevő iskolák számát, így jelenleg 10.539 magyar tannyelvű osztályban tanuló diák kap ingyen ebédet.
Tovább képezzük az óvónőket, tanítókat, románnyelv tanárokat is. Az ingyenes képzésen a román, illetve idegen nyelvek tanításának korszerű metodológiáját tanulják, aminek a legfontosabb eleme, hogy kommunikációközpontú, a cél pedig az, hogy 2023 novemberéig 6000 pedagógus részesüljön a programban. Talán ezek a legfontosabb eredményeink eddig.
Miért fontos, hogy a magyarok elmondják a véleményüket a kormányzásról az RMDSZ konzultációja során? Mit üzen nekik?
Több mint egy év van hátra ebből a kormányzati ciklusból, ezért most még van lehetőség arra, hogy a szükséges korrekciókat elvégezzük. A pedagógusoknak, akikkel találkozom ebben az időszakban, el szoktam mondani, hogy az elmúlt két évben nemcsak az történt, hogy az RMDSZ kivédte a gólokat, hanem rúgott is belőlük jó sokat. Az eredménytábla most nekünk kedvez, de mindig van hova fejlődni. Ezért arra kérem közösségünk tagjait, hogy menjenek el fórumainkra, vagy látogassanak el a kormany.rmdsz.ro oldalra, és töltsék ki a nagyon rövid kérdőívet. Az a legfontosabb, hogy sok véleményt halljunk, hiszen ezek jobbá teszik a munkánkat.
(Támogatott tartalom.)
Az előző bejegyzést olvasva a mai oktatás politikusok elődei sok öngólt is rúgtak olykor…
Öööö …. Hahahahahaha
Így van! Sok öngólt! Otthon többször rúgott labdába!😂 Ha jól számolom 5x 2év…. a felesége a fellegekbe! 😂 Az oktatás a béka ülepénél, most jön az 1 év igérgetés és utána a 4 év csend! Lassan minden 2. diák cigizik,iszik, 1esek már drogfogyasztók-dillerek, a tanár igyekezik oktatni, annak aki engedi, de egyre több a szemianalfabéta magas médiával, hogy nehogy feljelentse a diák/szülő a tanárt! Még mindig sok a mocskos felszereletlen iskola és nemcsak falun!!!!
Isten eltese azelnok urat a nehez kitaro munjajaer sok sikert a tovaba is !