Szánon hozzák a tavaszt

Hiába fújt a Nemere, és hiába mart bele fogaival a hideg a szörcsei és székelytamásfalvi hagyományőrző fiatalokba, jókedvüket, lelkesedésüket nem szegte semmi: vízbevető hétfőn vidám zene, hangos énekszó és ropogós ostorcsattogás közepette tartották meg az ősi pogány szokásból eredő húsvéti szánozást.

Szörcsén, az istentisztelet után székely ruhába öltözött fiatalok sereglettek szép számban a falu végére, ahol már várta őket az előkészített, fenyőágakkal megrakott, székely és magyar zászlókkal díszített erdőlő szán. Demeter Sándor, Ambarus Attila és Demeter Ferenc lóhátón érkeztek a helyszínre, a későbbiekben ők kísérték a szánozókat. Eközben a falusiak is kigyűltek az utcára, kíváncsian lesve az érkezőket.

Vida Árpád és Bán Sándor ostoraikkal a levegőbe hasítva jelezték, indulhatnak, a muzsikusok víg zenéjével eredt útnak a csapat. Fiúk és lányok – Faragó Natália, Paizs Zsombor, Benedek Csaba, Kovács Noémi, Kovács Attila, Kovács Lídia, Kovács Ármin, Pap Tihamér, Vida Beáta, Molnár Barna, Demeter László, Kovács Imola, Király Klaudia, Kökösi Botond, Bíró Judith, Szász Hanna, Pakó Sándor, Hodor Kriszta, Pakó Ottó, Molnár Norbert, Deák Dóra, Rákosi Arnold, Kovács Eszter és Vlad Noémi – négyes sorokat alkotva húzták a szánt, aminek belsejében a „cigány” lapult; szerepét idén Harai Arnold negyedik osztályos diák, a csapat legifjabb tagja vállalta magára.

– Szerencsés jó napot szívemből kívánok minden jó embernek, akit itten látok. Bátorkodom én most itten megkérdezni, ki lenne a gazda, kihez lehet szólni? – ezzel a rigmussal köszöntötte a csapatot tárt kapukkal váró háziakat Szász Lehel, az idei bekérő.

Az éjjel oly szép álmot láttam,

álmomban fent a Hargitán jártam.

Onnan láttam az egész világot,

közepében szép Erdélyországot.

Erdélyország, édes hazám,

itt nevelt fel édesanyám.

Mikor aztán felcseperedtem,

az élet kútjából vizet merítettem,

s azzal indultam el öntözni minden virágot,

ezzel kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! – ezzel a locsolóverssel kezdte a szertartást a bekérő, aki új emberként idén új verset tanult, bevallása szerint rokonától, a helyi Szász Magdolnától.

A legények a hagyományokhoz hűen illatos vízzel locsolták a házigazdákat, akik cserébe édességgel, hűsítővel vagy épp egy-egy pohár lélekmelegítővel kínálták meg őket. Ugyanakkor, a szokásnak eleget téve, adományként pénzt, italt és különféle csemegét nyújtottak át a cigánynak. A fiatalok a házigazdák kérésére énekeltek vagy mihelyt a hangulat a tetőfokára hágott, táncra is perdültek.

– Az én fiatalságom idején is ilyen szépen ünnepeltük a húsvétot, annyi különbséggel, hogy akkoriban csak a legények jártak szánozni. Mindenképp örvendetes és fontos, hogy a fiataljaink továbbviszik ezt a hagyományt, mert ez a mi örökségünk, és ezt éltetni kell – vélekedett a 75 éves Vida Magdolna, a csapatot fogadó egyik házigazda.

– A régi, termékenységvarázsló rítushoz kapcsolódó szokást kedvelik a fiatalok, évről évre ők szervezik meg az eseményt, viszik tovább a hagyományt, és rendkívüli közösség-összetartó erővel bír. Ehhez hasonló csak Székelytamásfalván létezik – tette hozzá Biró Erika szörcsei református lelkipásztor.

Faragó Natália, a szánozás egyik főszervezője elmondta, Paizs Zsomborral közösen hozzák tető alá a rendezvényt már második éve, továbbá idén Biró Erika lelkipásztor és Paizs Attila falufelelős segítettek be.

– Idén közel harminc portára tértünk be, de sokan fogadtak az úton, a kapuk előtt is. A hagyományokhoz hűen tiszteletünket tettük ifj. Séra András, Szász Dezső, Simon László és Demeter Mihály egykori szánozók sírjánál, valamint a nemrég elhunyt id. Séra András sírjánál is – tájékoztatott Faragó, megjegyezve, olyan magasra hágott a csapat lelkesedése, hogy akkor is megtartották volna a szánozást, ha vénasszonyok potyognak az égből.

A szörcseiekkel párhuzamosan Székelytamásfalván is megtartották a húsvéti szánozást, ahol már évek óta Ambrus Attila falufelelős élteti a szokást. Itt csak a legények vesznek részt a szánozáson. Idén Ambrus Attila, Simon Vilmos, Neáguly Sándor, Barti Lehel, Papp Zsolt, Kozma Gyula, Nagy László, Vaszi Zoltán, Szakács Balázs, Bende Balázs, Gyönös Róbert, Péter Szabolcs, Tusa Lehel, Csősz Alpár, Gyönös Dénes, Gáspár Hunor, Gáspár Árpád, Gyönös Levente, Kozma Ervin, Kopacz Norbert, Neáguly József és Farkas István elevenítették fel a hagyományt.