Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szegényebbek lettünk

Szegényebbek lettünk Kovászna megye

Kantásoktól volt „hangos” a napokban a Facebook, ugyanis a Nagy Mózes Elméleti Líceum fennállásának 340. évfordulóját sajnos csak ott ünnepelhette meg a kézdivásárhelyi alma mater népes közössége. A kialakult járványhelyzet és a különböző intézkedések miatt elmaradt ünnepségről Bejan András igazgatóval beszélgettünk.

– Ha jól tudom, különleges programokkal készültek az idei ünnepségre, mesélne ezekről?

– Valóban, egy többnapos rendezvénysorozatra készültünk. Május 22-én a szentendrei Barcsay Jenő Gimnázium küldöttségével közösen felállítandó testvériskolai kopjafa avatásával indult volna az ünnepség, majd ezt követően Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, egykori nagymózeses diák celebrált volna szentmisét. Teremavatóra is készültünk, iskolánk főépületében terveztük átadni a Kiss Lázár tanár úrról elnevezett dísztermet. A délutáni nagyszínpados előadásra olyan meghívottakat vártunk, mint Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök helyettese, illetve Markó Béla költő, egykori RMDSZ-elnök.

De vártuk az ünnepre a megyei és városi elöljáróinkat, valamint régi nagymózeses diákokat, szülőket, támogatóinkat. Este fényjátékban „úszott” volna az iskolánk, majd egy diákok által kiválasztott koncertre is lett volna lehetőség. Vasárnap az esztelneki polgármesteri hivatallal közösen szerveztünk volna Nagy Mózes-emléknapot szoboravatással, iskolai műsorral, valamint fáklyás felvonulással Esztelnekről Kézdivásárhelyre, ami a Kantába való beköltözést szimbolizálta volna. Az iskola másként hét fő tematikája a 340 éves iskola lett volna. Kézműves napot, tudományos napot, sportnapot képzeltünk el, és az ünnep lezárásaként csengettük volna ki a végzőseinket.

Hirdetés
Hirdetés

– Hogyan érintette önöket, hogy elmaradnak ezek a programok?

– Hiányzik minden elmaradt esemény. Úgy érzem, hogy szegényebbek lettünk. Minden résztvevőnek, szervezőknek maradandó élményt nyújtott volna az ünneplés, és ilyen fajta megvalósításokkal feltöltődött volna diák és tanár egyaránt. Nagyon sajnálom a ballagási ünnepség elmaradását is. Talán nem is volt ilyen az iskolatörténetben, a háborúk kivételével, hogy elmaradjon ez a ceremónia.

– Tervezik az ünnepség úgymond bepótolását?

– Ebben a formában már nem lehet bepótolni. Reméljük, hogy a törvények és a járvány alakulása lehetőséget ad arra, hogy Esztelneken megtarthassuk a szoboravatót még iskolakezdés előtt, hogy iskolakezdéskor átadhassuk az elkészült dísztermet, és remélem, el tudunk méltóképpen búcsúzni a végzőseinktől is.

– Ön szerint mit jelent kantásnak lenni?

– Kantásnak lenni annyit jelent, hogy van egy olyan iskola, amely megbecsül téged, megtanít embernek lenni, segíti szellemi előrehaladásod, segíti a csapatszellem gondolatát, de példázza, hogy keményen kell dolgozni a mindennapokban. Talán egy kis büszkeséget is ad ez az alma mater. Nekem a mindennapjaimat, a családomat, a barátaimat, a munkámat, az iskolámat jelenti a Nagy Mózes Gimnázium.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 26., 22:37
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Gratulálok! A 90 es évek elején voltam NMG s diák,de nem sírom vissza! Nem igazán éreztük úgy,hogy megbecsülnek,tisztelnek! Valószínű a rendszerváltás,az új tanterv számlájára írható mindez! Felnőttként a mai napig megértő,elnéző,rokonszenves próbálok lenni a fiatalokkal szemben, hogy ne érezzék azt, hogy lenézem/kisebbnek tekintem őket!