Székelyföld nem azoké, akik 50 banis „nájlonpungával” jöttek ide

Szem előtt tartva a régi jó szabályt, miszerint „hír az, amit nem akarnak, hogy megtudd; minden egyéb csak reklám”, illetve arra gondolván, hogy a tegnapra beharangozott sajtómegbeszélésen úgyis azon lesz a hangsúly, előzetesen megejtett, szokásos év eleji interjúnkban nem a tavalyi megvalósításokról meg az idei tervekről kérdeztük Kovászna Megye Tanácsának elnökét. Inkább arra voltunk kíváncsiak, miként gondolkodik, s ez alapján mire számíthatunk Tamás Sándortól, az embertől.

– Megyevezetőként mit tapasztalt: megérte (az RMDSZ részéről) bármilyen együttműködés a kormánypártokkal?

– Legyen világos: nem vagyunk szerelmesek sem a jobb-, sem a baloldalba. Egyelőre nincs más alternatíva gondjaink (részleges) megoldására, mint a jelenlegi kormánypártok.

– Volt-e olyan nyilatkozata, ígérete az elmúlt év folyamán, amit utólag megbánt vagy elhamarkodottnak ítélt meg?

– Volt bizony, de nem szívesen „dicsekszem” velük.

– A brassói ügyészség pont egy évvel ezelőtt indított eljárást Ön ellen háborús bűnök és népirtás nyilvános támogatása, illetve demagóg eszmék nyilvános hirdetése vádjával. Annak mi lett a vége? Azóta érték-e még ilyenszerű kellemetlen „meglepetések”?

– Ajaj, nem is egy! De voltam katona, fel vagyok készülve a szolgálatos feljelentők „fogadására”. Bár az az érzésem időnként, hogy egyre többen vannak. Viszont, aki fél a sötétben, ne menjen az erdőbe. A jó politikus ütésre keményedik. Az, aki ütésre puhul, az gyorsan hagyja abba ezt a mesterséget.

– Még mindig A keresztapát tartja a kedvenc filmjének vagy mondjuk A bakancslistát?

– Sok mindenre emlékszik a főszerkesztő úr! Vannak, persze, újabbak is. A kemény műfajban A túlélő vagy a Holtpont. Egy másik műfajban: Farkas Totem. És egy ráadás: Aurora borealis.

– Ha csak egy bizonyos pénzösszeg fölött rendelkezhetne és csak egyetlen célra fordíthatná, mire költené: aszfaltozásra vagy könyvkiadásra?

– Ne hozzon ilyen nehéz helyzetbe, de értem a kérdést. Ugyanolyan fontosnak tartom a kulturális erőtér kialakítását és erősítését, mint az infrastrukturális fejlesztés. Előbb a kulturális háttér, az identitás, hogy legyen, akinek aszfaltozni, mert egy nemzet nem attól lesz erős, hogy jók a statisztikai adatai, hanem attól, hogy becsben tartja a kultúráját. Meggyőződésem, hogy a kulturális intézményeink az identitásalkotás eszközei.

– Már korábban is hallottam öntől az „erőtér” kifejezést. Kifejtené, mire gondol?

– Ahhoz egy kicsit nagyobb „tér” kell az újságban. Javasolom, térjünk vissza egy önálló anyag erejéig.

– Jövőben ismét helyhatósági választások lesznek. Mit gondol, még mindig mozgósító erővel bírhat a székelyföldi autonómia, mint jelszó? Ön a lelke mélyén hisz ebben? Vagy valami más irányt kellene szabni a romániai magyar politizálásnak?

– Hiszek benne! A csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket szeretném emlékeztetni, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje: a 170 évvel ezelőtti szabadságharcosok javarésze iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből, tanítókból és – lássuk be – nem túl sok katonából állt. A szabadságharc szikrája, Gábor Áron is asztalosmester volt. Bár akkor sem látszott fényesnek a jövő, mégse törődtek bele a kilátástalanságba, mert hatalmas volt a hitük. Nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, és hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a székely nemzet méltóságát. Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint amennyi nekik volt, még a hegyeket is meg tudjuk mozgatni. Mi hiszünk benne, hogy Székelyföld azoké lesz, akik dolgoznak, küzdenek és áldozatokat hoznak érte.

– Inkább a Budapestről, Bukarestből vagy a Brüsszelből érkező híreknek szentel nagyobb figyelmet?

– Mindháromra odafigyelek, mindhárom fontos a jövőnk szempontjából. Viszont a Budapestről jövő híreknek hinni is lehet.

– Mit tart az erdélyi magyarságra leselkedő legnagyobb veszélynek? Az elvándorlást? Beolvadást? A közömbösség eluralkodását? Az elszegényedést? A hitvesztést? A nemzettudat gyengülését? Vagy egyebet?

– A hitvesztés a legnagyobb ellenségünk.

– Ha mindenképpen gesztust kellene gyakorolnia, milyen könyvet ajándékozna Sebastian Cucu prefektusnak, Ioan Lăcătușunak, Mircea Diaconnak és Dan Tanasenak?

– Jó poén! Szétválasztanám a „magyarfalókat”. Sebastian Cucu a megyénk szülötte. Jobban érti a kérdést, felkészültebb, beágyazottabb, ravaszabb. A másik három személyt a nyakunkra ültették. Fizetik őket, hogy bosszantsanak. Zsoldosok. Ezek az igazi bevándorlók. Egy 50 banis „nájlonpungával” jöttek, s most azt hiszik, övék az ország, pedig nem tart örökké a pünkösdi királyságuk. Nemrég adtunk ki egy kétnyelvű könyvet Románia címeréről, amelyben Szekeres Attila szépen leírja, hogy Románia összes címerét magyarok tervezték, rajzolták, festették. Az 1867. évit és 1872. évit a kolozsvári Szatmáry Pap Károly, a mostani címer elődjét pedig 1921-ben Keöpeczi Sebestyén József. Ez az a könyv, amit nem szívesen olvasnak, mert az igazság van benne.

– Idén szándékában áll-e végigjárni a Király útját?

– A tavalyról maradt egy baráti ígéretem önnek: együtt fogjuk bejárni Mátyás király háromszéki útját, ahol 1467-ben feltételezhetően végigment. A Ștefan cel Mare moldvai vajda ellen induló serege novemberben az Ojtozi-szoroson, de nem a mostani országúton kelt át. Azt az utat fogjuk a főszerkesztő úrral együtt megkeresni, bejárni.

Kocsis Károly

Visszaadni a vidéknek, amit elvettek

A vidékfejlesztés évei következnek, hisz az elmúlt egy évszázadban a váltakozó román hatalom kiszipolyozta a falvakat – mondta el tegnapi évértékelőjében, illetve tervbemutatójában Tamás Sándor. A megyei tanács elnöke szerint „talán véget ért a száz év erdélyi magány”, hiszen a magyar és a román kormánytól, valamint az Európai Uniótól is pályázhatnak a háromszéki gazdák – a következő néhány évben több mint 300 millió euró áll rendelkezésre fejlesztésre.

A megyei tanács alelnökeivel és a megyemenedzserrel közösen tartott rendkívüli sajtóértekezleten Tamás Sándor úgy fogalmazott: „nem kell ahhoz képzett szociológusnak lenni”, hogy belássuk, ha vidéken nincsenek jó életkörülmények, akkor a fiatalok elvándorolnak.

– A fiatalokat csak akkor lehet itthon és főleg vidéken megtartani, ha 21. századi körülményeket teremtünk. Ez az oka annak, hogy nem naptári és nem költségvetési években, hanem programokban gondolkodunk. Tudjuk, mit akarunk: élhető vidéket építeni. Ez azt jelenti, hogy kell út, híd, kórház, víz, csatorna, szociális háló és jó iskola – összegezett a tanácselnök.

Úgy látja, ezeket meg kell valósítani, kerül, amibe kerül, nem lehet azon búslakodni, hogy nincs még költségvetés, vagy elfogyott a pénz. Ennek megfelelően már készítik a 2020-ban lejáró Pótsa József megyefejlesztési terv „utódját”, amely nem öt, hanem tíz évre lesz érvényes.

Azt kell tehát kitalálni, hogy hová akarunk elérni 2030-ban – mondta az elöljáró. Az előzetes elképzelések szerint 11 év múlva a lakosság 95 százalékának biztosítva kell hogy legyen a vezetékes víz, és rá kell legyen csatlakozva a csatornahálózatra. Erre 101 millió eurót pályáztak a nagyberuházások országos programjában, amiből 59 millió a víz-, 39 millió a szennyvíz és hárommillió az egyéb költségek.

Ugyancsak ebben a periódusban rendbe kell tenni az összes orvosi rendelőt, már ott, ahol az önkormányzat nem „privatizálta el” az épületet. Egy 2014 óta zajló programban a megyei tanács a költségek felével, legtöbb 10.000 lejjel támogatja a helyi tanácsokat, hogy felújítsák az orvosi rendelőket. Ez idáig több mint 140 ezer lejt pályáztak, és ebből 21 vidéki orvosi rendelőt újítottak fel. Ugyancsak ide tartozik a magyarországi testvérmegyék segítségével évente két településen megszervezett ingyenes és átfogó szűrővizsgálat, de a kulturált életkörülmények része, hogy minden második községben van tornaterem, és az is, hogy a hulladékgazdálkodási rendszert teljesen átformálták és hatékonnyá tették – sorolta a megyei tanácselnök.

Nem utolsó szempont az sem, hogy legyen, amiből megélniük az embereknek, és erre most rég nem látott jó kilátások vannak.

– A két kisajátítás, a földtörvény, a CASBI – az elmúlt száz évben mindig csak elvettek a vidéktől, a legfőbb ideje valamit visszaadni. Jelenleg pályázni lehet a román és magyar kormánynál, illetve az Európai Uniónál. Mielőtt szidnánk az Uniót: az elmúlt öt évben több európai uniós pénzt hívtunk le vidékfejlesztésre, mint amennyit a román kormány az elmúlt ötven évben költött erre – mondta Tamás Sándor, hozzátéve, „nem akarunk odajutni, mint Románia”, hogy az élelmiszer felét külföldről hozzák.

Ugyancsak a vidékfejlesztés részeként, összehangoltan több makro- és mikrorégiós programot indítottak. Példa erre a Hargita és Brassó megyével közösen leadott infrastrukturális pályázat, amelynek keretében teljesen felújítják Erdővidék úthálózatát, valamint az erre „ráépített” erdővidéki felzárkóztatási program.

Erdély András