Szelíd verebek

Úgy emlékszem s remélem, jól, Nagy László költőnk mondta egyszer: ne magyarázd, műveld a csodát. Na, igyekezz fiam, le ne maradj! És az se baj, ha csak felragyogsz, mert szembemegy veled a csoda. Kimondottan ezért járok ki az Erzsébet parkba, mert jönnek szembe szebbnél szebb gyerekek –, immár tételesen ki is jelentem, sehol a világon nincs ennyi gyönyörű gyerek, mint minálunk.

Aki nem hiszi, állítson hasonló példát, oda is elmegyünk. Gyepes, tiszta földön tiszta ég alatt miket művelnek! És az is igazság, hogy Szentgyörgyön még a varjak is megszelídültek, így, ahogy mondom. Népdal – igaz, hogy panaszos – kíséri őket, hogy azt mondja: Varjú sereg lepte be az egész tájat,/ odahaza gyász borít be minden székely házat.

Hol itt a gyász, ahol a vadgalamb, a balkáni gerle is ajándékként hullat egy-egy tollat a szárnyából a mi öregeink lábnyomába! Íme, most is. Ott ül egy idős pár a padon, akarom, vagy nem akarom, meg kell állnom pár méterre előttük, mert nagy dolog történik. Beszélgetnek. Ilyen az élet. Csend van, mondja a férfi. Az, megy a válasz. És morzsálnak a tiszta ösvényjárdára. Le-lezuhan egy-egy galamb, viszi a pattogatott kukorica (kakas) darabjait, hussan égre. De marad a csoda idelenn. Előttük rebbenés nélkül, vélük szemben áll félívben öt veréb, eredeti, valóságos székely verebecskék, mozdulatlanul figyelnek félrehajtott fejecskékkel, várnak sorukra, falatukra. Sose láttam szelíd verebeket. Lépek feléjük, maradnak. Pici szemecskék, fejecskék, állnak és várnak rebbenetlen. Magam is. Csippentenek aztán és maradnak ívben.

Mondom, jó napot, hát maguk csodát művelnek. Soha nem láttam szelíd verebeket. Ilyen ez a nyár, mindenek megszelídülnek benne. Tarol a jóság, a szelíd élet.

Könnyű nyári ruhában az asszony, mosolyog rajtam vagy miattam, vagy csak a verebekre, érettük. Egyetértünk, az bizonyos. Na, nekem sem kell kikerülnöm ügyesen a rajtuk csüggő, figyelő verébcsapatocskát, azok nem félnek tőlem sem. Szelíd nyár, barátságos, valami ilyesmit mondtam búcsúként. Vállam fölött visszanézek a földre, hallom a halk férfihangot, hogy most már az embereken a sor, hogy szelídüljenek egymáshoz.