Nagyon jó egészséget és kitartást kívánok.Elképzeléseit pedig tudja megvalósítani.Egy igaz, nemes, csendes kampány időt kívánok és nem utolsósorban győzelmet.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Meglátása szerint ezek a gondok a nyári hónapokban, amikor több a pihenni, kikapcsolódni vágyó ember, hangsúlyosabban látszanak. Azt mondja: bár nagyszerű környezeti adottságokkal rendelkezünk, ezen a téren „sok a hiányosság”.
– Környékünk pihenőhelyei lassan használhatatlanná válnak, a padok, asztalok elkorhadtak, borvízforrásaink víz nélkül maradtak (a Borvíz utcai már nagyon régóta, a sugásfürdői igen gyakran). A patakmedrek el vannak hanyagolva, az állomási tó ékszerből szégyenné változott. Elviselhetőbb volna a szentgyörgyiek élete járványidőben, ha nem egy rom volna a tó közepén, ha nem egy befejezetlen épület állna az egykori nyári színház helyén. Miközben állítólag nem drágult a strand, ma egy fél napra kell ugyanannyit fizetni, mint tavaly egy napra – tehát tulajdonképpen megduplázódott a belépő ára – sorolta a polgármesterjelölt.
Tatár Imola célul tűzte ki, hogy Sepsiszentgyörgyön új szabadtéri színházat, a Sepsi Aréna mellé új, nagyobb befogadóképességű strandot építsenek, ami a valószínűleg még egy darabig „velünk maradó” vírus idején is képes megfelelő nagyságú helyet biztosítani, ahol be lehet tartani a fizikai távolságtartás szabályait. Mindenképpen megpróbálják megőrizni „meglévő értékeinket”, ennek első lépése az lesz, hogy önkéntesek segítségével kitakarítják a Büdöskút környékét (ez ügyben már felvették a kapcsolatot a polgármesteri hivatallal és a közbirtokossággal).
Bálint József, az EMSZ elnöke úgy véli, hogy a strand esetében nem annyira a drágítás ténye „felháborító”, hanem az, hogy „úgy van eladva”, hogy nem drágult a belépő.
– A félrevezetéssel van a legnagyobb baj, hogy miközben azt hirdetjük, hogy ennyi, tulajdonképpen nem annyi – mondja az EMSZ elnöke.
Bálint szerint, ha a járvány vagy bármi más miatt nem lehet minden eltervezett dolgot megvalósítani, akkor önkormányzati döntéssel, a „hasznos, kivitelezhető és fenntartható” beruházásokat kell előnyben részesíteni. Ezek közé tartoznak az emberek biztonságát szolgáló projektek, köztük a járdák, bicikliutak és körforgalmak építése, a rosszul szervezett forgalom módosítása.
– Előbb úgy volt, hogy lesz egy körforgalom a város Csíkszereda felőli kijáratánál, a Csík utca és az Oltmező utca találkozásánál, ahol szinte hetente van baleset, de nem lett. Azután úgy volt, hogy lesz két körforgalom, egy az Aréna és egy a Kaufland előtt, amely mind a két irányban lecsendesítené a forgalmat, de ez sem lett – emlékeztet Bálint. Azt mondja: ezek a témák azóta szorultak háttérbe, amióta kétharmados RMDSZ többség van a tanácsban, és a többi párt nélkül „azt csinálnak, amit akarnak”.
Nagyon jó egészséget és kitartást kívánok.Elképzeléseit pedig tudja megvalósítani.Egy igaz, nemes, csendes kampány időt kívánok és nem utolsósorban győzelmet.
Minden szép és jól hangzik és mindez valószínüleg kell is. Azonban nem olvastam egy olyan kezdeményezést sem, hogy hogyan képzelik el további befektetők vagy esetleg vállalatok Sepsiszékre való vonzását. Merthogy, nem árt az sem hogy legyen miből az adót az embereknek befizetni amiből majd újabb befektetéseket/javítások stb. lehet megvalósítani.
Szerintem erre is kiváncsiak lennének az emberek.
Igen, a hibákat könnyű felsorolni, de nem látom, hogy milyen megoldást és általuk vállalt határidőket javasolnak.
Nemzetközi út halad át Sepsiszentgyörgyön, amire nem lehet csak úgy egy körforgalmat elhelyezni. A kerülőút jobb ötlet, ami majd csökkenti a forgalmat a város azon szakaszán, ahová körforgalmakat akarnak.
Ugyanazon úton, a híd másik felén körforgalom van. Az az oldal már nem elég nemzetközi? Vagy ha azt nézzük, hogy ennek a folytatása a brassói út (E578), akkor a híd és az állomás között ugyan mi van? Igen: körforgalom, a román katona szobor lábánál. Amúgy nem hallottam eddig, hogy nemzetközi utakra nem lehet körforgalmat tenni. Ugyan hol található ilyen előírás? A DN11 elég nemzetközi (E574), mégis van rajta több helyen is, például Rétynél vagy Kézdivásárhely bejáratánál, ahol az ottani Kaufland is van, és lehet folytatni.
Ami a jelölt hölgyet illeti: nem szimpatikus, és sokszor ez dönt egy választáson, nem az amit ígér. Ha az Egyesült Pártok erre nem figyelnek, már az rossz pont.
Lehet körforgalmat rakni nemzetközi útra is, csak azt nem helyben engedélyezik. Amúgy a városon áthaladó út hol országút, hol városi, most már nem tudom pillanatnyilag hova tartozik…
Valahogy az az erzesem , hogy az ifju holgy nem lesz potencialis ellenfel a jelenlegi polgarmester szamara. Kar …nagy kar!!
Ujabb tipikus megnyilvánulása a két magyar zsebpárt vezetőinek akik a kritizáláson,a folytonoa cirkuszkeresésen kivül semmit nem tettek le az asztalra.Ez a kislányka,ha olyan nagyokoska, nem venne részt ebben a választási komédiában ami már a politikai diletantizmus határait is tullépi.
Csak annyit tudnék mondani,hogy ha ez a hölgyemény lenne a mi polgármester asszonyunk. Akkor ez a város sokra nem menne.Fiatal és tapasztalatlan .Nagyot lát maga előtt!!
Talán titkárnőcskének jó lenne .
Ilyen az, ha nincsenek rendesen …