Nem sokszor kerül sor Szentivánlaborfalván olyan eseményre, amilyenben szombaton volt része a faluközösségnek: a temetőben harminc, Balázs Antal által faragott kopjafa őrzi azon neves személyiségek emlékezetét, életpéldáját, akik által az egész magyar nemzet nemesebb és műveltebb lett.
Kányádi Mihály bácsié volt az ötlet, de a megvalósításba fektetett munka jelentős részét is ő maga végezte el: összekalapolta azt a több mint 10 ezer lejt, amely a kopjafasor anyagi fedezetét jelentette. Sok támogatót megnyert az ügynek a falusfelei közül is, de az önkormányzat is felpártolta, a Szentiváni Ifjak Alakulata (SZIA) is melléállt. Így kerülhetett a szombati verőfényes délelőttön sor az ünnepélyes avatóra, amelyen a kezdeményező a falu és falurészek történetére is kitért: Szentiván és Laborfalva 120 éve nőtt egybe közigazgatásilag is, de történelmük egyenként ennél jóval több esztendőt számlál.
Falubírától, a prímáson át, a címzetes bábaasszonyig, akadémikustól a mecénás malomtulajdonosig, kántortanítótól (Incze Antal, Székely István) az állatorvosig (Szentiványi Tamás, Vajda András), orvostól (Benke János, Zajzon Antal) a tanárig (dr. Vitéz Bíró Gyula, Korodi Hajnalka) több mint három évszázad képviselteti magát az emléksoron 1637-től 1950-ig.
Nahat ez igen…kiemelni csak akit jonak lat az ujsagiro…vagy felsorolja a nevsort,igy mindenkit vagy senkit sem szemely szerint.Nem igy lenne a korrekt?