Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szomjas Málnás

Szomjas Málnás Kovászna megye

Csak a bürokrácia késlelteti a málnási új víztározó átadását, az önkormányzat a vezetékrendszerre való csatlakozáshoz a környezetvédelmi hivatal és az áramszolgáltató vállalat jóváhagyásait várja – tudtuk meg Szotyori Angéla polgármester asszonytól.

Hirdetés
Hirdetés

A málnási víztározó már készen van, de átadásának határidejét – ismerve a hazai hivatalok gyors reakcióképességét – nem merte megjósolni az elöljáró. Addig még szórványosan előfordulhat, hogy kimarad, vagy piszkos víz folyik a málnási csapokból, de hiszen pont azért kellett és épült meg az új, 300 köbméteres tartály a régi, 100 köbméteres helyett, mert a régiben és a vezetékekben a szűretlen vízből leülepedett salak lehetetlenné tette a tisztítást, a rozsda is megette a tározó falait.

Miután ezt a nagy feladatot kipipálták, következik a málnásfürdői víztartály kipofozása, annak a szigetelését kell kijavítani, majd be is kerítik, ez biztosan még ebben az évben meg fog történni. Annyi elégtétele van az önkormányzatnak, hogy ezekhez és a hasonló munkálatokhoz megvan a pénz is a község kasszájában, messzemenően jobban állnak, mint négy éve.

Szotyori Angéla egy közelebbi örömhírrel is szolgált is a közösségnek: a héten átvehetik a Leader-programban megpályázott, 50 ezer euró értékű utánfutós traktort és sánckaszát. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás