Értelmezze a leírtakat. Nem a szerszám 6500 lej, hanem a stand kivitelezése. Doboz, aszfalt, szerszám, munka, stb.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Czimbalmos neheztelve emlegette azon szülőket, akik úgy nevelik gyermekeiket, hogy azok megengednek maguknak ilyen vandál cselekedeteket. Elmondta azt is, bár e kerékpárstandok közül jó néhány kamerák látóterében van, eddig nem sikerült a fosztogató vandálokat azonosítani. Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetője egy konkrét, videón is rögzített rongálásról tudott, ott sem volt elég jó a kamerán rögzített kép, túl távol volt az elkövető.
A sepsiszentgyörgyi VocalCycle biciklijavító vállalkozás ötletgazdaként volt az önkormányzat partnere ebben a projektben, a standokat is ennek működtetői kivitelezték és szerelték fel június elején. Megkerestük egyik tulajdonosát, aki természetesen követi a kihelyezett kerékpárjavító pontok állapotát. Ő öt ebek harmincadjára jutó standról tudott, szerinte ezek közül is a Csíki és az Állomás negyedi, valamint a dohánygyár előtti van a legrosszabb állapotban. Elmondása szerint ezeket hamarosan beszedik, majd pár nap múlva szerszámokkal kiegészítve újra kihelyezik és ezt annyiszor megteszik, ahányszor szükséges.
Egy stand kivitelezési költsége 6500 lej.
Értelmezze a leírtakat. Nem a szerszám 6500 lej, hanem a stand kivitelezése. Doboz, aszfalt, szerszám, munka, stb.
A képen ha jól láttam, akkor csak 2 szerszám hiányzik. Azért nem kell újra felszámolni az egész túlárazott doboz értéket, csak kicserélni azt a 2 szerszámot.
Nem irta egy szóval se, hogy a javítás annyi lesz. Ennyir nehéz megérteni azt az utolsó mondatot?
Én nagyon is jól tudom mit írtam. Nem pár szerszám értéke annyi hanem az egesz cucc. De még akkor is egy átlagember kéthavi teljes fizetéséről beszélünk és egy túlszámlázott kütyüről. Mi az hogy aszfalt ? Talán az egész járdát is adták vele? Önök tisztában vannak az árak és az értékek közti viszonnyal?
Csak nem érti. Egy dolog, hogy túlárazott-e vagy sem, más hogy ez az egész értéke vagy a szerszámoké. Az első hozzászóló azt írta: „Ugye 650 lejre tetszett gondolni? Mert az a néhány dróton lógó szerszám ha titaniumbol van sem ér 6500 lejt. ” Erre reagáltam. Igen, az aszfalt jogos, az már ott volt, a kép megtévesztett, mert a környezethez képest újnak tűnt. Amúgy ha valaki olcsóbban el tudja készíteni, miért nem teszi és licitál a SEAP-on?
megis szerinted hol kellett aszfaltot hasznalni a keszen vasarolt doboz felallitasahoz? halucinalsz teljesen, a negy darab kis facsavar probalja a helyen tartani oket de a szello mind boritsa fel oket allandoan. ja es az emblemajukat is fel kellett ragaszak tenyleg jar ezert a nagy munkadij
Miert hitte volna,hogy mas? A szekelyek kozott is akad boven negylabu okor!!!!
Hat konyorgom mi er azon a kis budin 6500 lejt, meg meddig tart a penz herdalas azt kovetoen hogy kolcson kolcson hatan van !!!
Ezt már eljátszották a szemétlerakók esetében is. Mitől hitték hogy ez a város más lenne? Itt is rengeteg hitvány tolvaj gazember lakik, felesleges közpénzt ilyesmire költeni. Czimbalmos ma került Szentgyörgyre? Vagy csak tetteti a naivságát.
Ennyire naívak vagytok vagy csak hülyék? Tényleg azt hiszitek, hogy ezt gyerek tette? És hogy a kamerán nem látszik a tettes??! Azt viszont elhiszem, hogy nem tudták beazonosítani, mert mind egyformák!Itt nincs mit pollkorektkedni, a hülye is tudja kik voltak!
Tehát most sem a tolvajok elfogása a lényeg..Hanem addig cseréljük, amíg lopják! Megérdemeljük ezeket a,, menedzsereket”!
Cine astăzi fură un ou, mâine fură un bou.
neveket kerunk kulonben egy aljas fereg vagy!
ti csak hiszitek hogy darabonkenti hatezerotszaz lej volt csak ebben a nagy uzlet. az igazi uzlet az ellopott majdnem haszna vehetetlen olcso kinai szerszamok napi vagy heti potlasa aranyaron es ezek csereje pluszban extra munkadijert. ugy csinalnak mintha a vokalcajklisek talaltak volna fel a spanyol viaszt de itt a varosban mar tobb eve allitottak ilyen standot tobb szerszammal. a mostaniak majdnem nemjok semmire bicikli szereleshez csak ezek a fogok voltak a legolcsobbak a kinai uzletben. ilyen keves gyenge fogot nem szegyeltek felrakni ra? csak eppen legyen vajegy. valaki hasznalta eddig egyszer is? amikor az alvany melle allitott bicikli tulso oldalat ha akarna is valaki szerelni a fogohoz erositett kabel miatt nem lehet mindenube akad fel a biciklin boritsa fel. ha mar most felszamolnak kevesebb lenne a reakoltes
Ha csinálsz valamit az a baj, ha nem teszel semmit a városért az a baj. Ilyen a székely ember.
Nem az a tema hogy csinalnak vagy nem csinalnak, a tema es a gond az hogy a kozpenz elherdalasa tortenik minden teren, hat konyorgom hol er meg egy olyan budi 5 db szerszammal 6500 lejt, a hivatalnal is ugyanolyan mertekkel kellene koltekezzenek ahogy egy magan cegnel es akkor rogton kerulne penz meg sok mindenre de sajnos nem arra torekednek hogy esszel gazdalkodjanak az adofizetok penzevel hanem HI BELE BALAZS modszerrel koltekeznek mindenutt ahol allami szfera koltekezik, garantalom hogy egy ilyen ladikonak a koltsege nincs tobb mint 500 lej ugy hogy 6500 lejig nagyon nagy a tavolsag !!!
Na figyelj, utánanéztem és TE is megteheted. Keress rá „bike repair station price”. Meg fogsz lepődni. Nyugati helyeken árak 800-1000 euró körül kezdődnek. Doboz, pumpa, szerszámok. A kínai változatok az Aliexpressről olcsóbbak (300-350 + vám). Arra is rákereshetsz, hogy a licitatia.ro-n a tavaly Bukarestben 10 darabra a licit 113,519 lej volt, vagyis ők darabonként szinte duplájával számoltak.
Enyit filozofazni ket kulvson hat borzaszto
meghogy Seap licit na ne nevettesel mar. erre nem volt licit csak siman a vokalcajklosek beajanlottak ezt az otletet. te nem ertetted amit irtam. az igazi uzlet ezeknek a szerszamoknak a potlasa lesz mert naponta lelopjak majd mert gyengen rogzitett es a tizeves is le tudja venni. mar ezeknek a felallitasarol hogy folosleges lesz tudhattak elore mivel az evekkel ezelott a varosban felallitott hasonlo dobozokat nem rohamoztak meg egyszer sem ujabbra plane nem volt igeny. a potlas ararol nem beszelnek gondolom nem ingyen lesz.
Ajánlom Cz. K. Csabának a Sugás áruház környékét nappal.,,azt reméltem hogy a mi városunk más!”A városunk tényleg más, de az integrálódni képtelen népcsoport ugyanaz! Méghogy nem látszik a kamerán semmi!!?? ! Ne röhögtesse magát!
na latod te is az aliexpresen rendelt 300 euro az 1500 lej ha jol szamolok de kaptam olcsobbat is. de otthon a sufni muhelyben tudjuk hogy meg olcsobban kihozhato egy femlemez egyszeru meghajlitasaval es lefestesevel. de ezek az egyszeru szerszamok megtalalhato otthon mindenkinel akinek biciklije van. csavarhuzo nemigen szokott amugy se kelleni bicikliszerelesnel. gumit cserelni ket ugyanolyan lapos eszkoz is van rajta ezt sem kell hasznalni mert nem Forma1 hogy cserelgeni kelljen a gumikat meg teli vagy nyari gumicsere sem kell a biciklinel. lattal mar valakit hogy otthonrol laposkerekekkel zsebeben az uj gumikkal a hatan odavonszolja a biciklijet hogy kicserelje? ez eleg abszurdnak hangzik mar csak. egy egesz szett hexagonkulcs is elkellhet mert biciklinkent mas meretu kell. de had ne en adjam az otletet milyen fontosabb mas szerszamok kellettek volna mert latszik aki csinalta nem ert hozza. meg az is latszik hogy mennyire inkabb csak a penz reszere koncentralt. akinek otthon nincs meg egy ilyen gagyi csavarhuzoja sem az hogyan is tudna megszerelni a biciklijet? a hosszu csipofogo nem tudom mit keres ott? az volt a legolcsobb megvenni a boltbol? nem biciklit szerelni valo az is biztos.
a bukaresti licitesnek ez vizet sem vihet felszereltsegeben es minosegben sem. ott az elektromos biciklik rollerek feltoltesere is egyuttal tolteni gyorstoltot szereltek bele.
Kinek szól a zene a strandon? Egyáltalán mióta zenés szórakozóhely a fürdő?
kopni nyelni nem tudtok olyan valaszokat adtam nektek!
Akkor ezt is emészd meg. https://www.hirmondo.ro/kovaszna-megye/egy-jo-cel-megvalosult/ Ez nem a város pénzéből volt megvéve.
Ugye 650 lejre tetszett gondolni? Mert az a néhány dróton lógó szerszám ha titaniumbol van sem ér 6500 lejt. Ha mégis annyiba került volna akkor a rendőrség gazdasági osztálya ne ezeket a tolvajokat keresse, hanem amazokat…