Szülinapi jókívánságok Czegő Zoltánnak!

Hála az Istennek, hogy immár Te is 80 éves lettél! Így már nekem is könnyebb lesz elviselni az ezt követő éveket ebben az egyre magányosodó világban. Hát az Isten éltessen sokáig, sokunk örömére!
Sok helyen laktál életedben, akárcsak én (Gyersza, Kisrebra, Fehérgyarmat, Komolló, Uzon, Lisznyó, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár, Nagyajta, Köpec, Illyefalva, Korond, Csíkszereda.) Ezekből négy helység: Uzon, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és Korond közös. A sok, együtt töltött napból hadd idézzek meg egyet.
l954 őszén a Mikó Kollégium ifjúsági szervezete kettőnket küldött Uzonba, hogy ott álljunk szóba a község első emberével, az akkori párttitkárral, és beszélgessünk el az új demokratikus világ építéséről, majd erről írjunk egy riportot. Bár mindketten uzoniak voltunk, egyikünk sem ismerte a párttitkárt, ezért azon vitatkoztunk, ki kérdezzen először. Aztán néhány kérdés megfogalmazása után, kezünkben ceruzával és egy füzettel bejelentkeztünk a titkár elvtárshoz.
Riporterekként jelentettek be, ezért valószínű, hogy felettébb elcsodálkozott, amikor két tizenéves fiatal jelent meg előtte. De nemcsak ő lepődött meg, hanem mi is. Egy ötven év körüli, alacsony termetű, kopasz, szemüveges emberke nézett ránk csodálkozva a nagy asztal túlsó feléről. Aztán Te belekezdettél az első mondat elejébe, de mielőtt a végére értél volna, hirtelen felkacagtál. Ez elég volt arra, hogy én is kacagni kezdjek, amely nemsokára röhögéssé fajult. Hirtelen megfordultunk, és futásnak eredve, röhögve hagytuk el a községházát. Hogy mit gondolhattak rólunk, nem tudjuk, de a riportból nem lett semmi.
A nemzeti összetartozás és Trianon gyásznapján sok gondolat fogalmazódott meg a magyarság jövőjével kapcsolatban. E sokból egy különösen megfontolandó. Az üzenet így szól: „Szerezzük vissza a történelmi Magyarországot.” A mai viszonyokat figyelembe véve ez képtelenségnek tűnik. Viszont van egy mód rá, hogy ismét a miénk legyen. A felhívást én a következőképpen fogalmaznám meg: „SZERESSÜK VISSZA MAGYARORSZÁGOT.” Olyanformán viszonyuljunk hozzá, mint az első szerelmünkhöz, és ez az érzés kísérjen végig, amíg élünk. Gondoljunk rá, és szeressük akkor is, ha már nem a miénk. Minél többet gondolunk rá, és minél többet tudunk meg róla, annál inkább az életünk tartozékává lényegül. Így lesz ismét a miénk Munkács, Hunyad és Krasznahorka vára, a kassai és a pozsonyi dóm, Kolozsvár, Beregszász, Gyulafehérvár, Arad, Újvidék és Fiume… És sok-sok ezer helye a hajdani hazának.
Tudom, hogy ez a gondolat nem új a számodra, hiszen végig ezt cselekedted, és erre tetted fel nyolcvan éved nagy részét. Kedves barátom, Zoltán, kívánom, hogy még sok éven át szeressed és szerettesd csodaszép menyasszonyunkat, a hajdani szép Magyarországot! <<
Sok szeretettel: Beder Tibor Csíkszeredából