A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
– Júniusban megválasztottuk a polgármestereket, önkormányzati képviselőket. Ők azok a vezetők, akiket a helyi közösség ismer, ez miért nem elég, miért kell további választásokra is figyelni?
– Valóban a döntéshozók közül a helyi választottak vannak az emberekhez legközelebb. Köszönjük azt a nagy mértékű bizalmat, amellyel felhatalmaztak bennünket egy újabb mandátumra, azonban ne feledjük, hogy munkánkat akkor tudjuk hatékonyan, eredményesen végezni, ha van erős parlamenti képviselet, és ha sikerül az RMDSZ-t kormányra juttatni. A helyi, a törvényhozási és a kormányzati szint együtt tudja szülőföldünk jövőjét biztosítani.
– Az önkormányzati választáson a szélsőségesek előretörését láthattuk, az AUR Háromszéken is megvetette a lábát, most mire számíthatunk?
– Sokan mondták júniusban, hogy riogatás az egész, nem kell tartani az AUR-tól, ehhez képest két tanácsosa van a megyei önkormányzatban, és még 17 helyi tanácsosi helyet szereztek meg Háromszéken. A mi megyénkben is kerül elég soviniszta haszonleső, akiket be lehet cserkészni. Most pedig emelték a tétet, hiszen itt indul Mihai Tîrnoveanu. Igen, ő az, aki Úzvölgyében meggyalázta hősi temetőnket, aki zsigeri magyarellenessége mellett kártékony az egész romániai társadalomra nézve. Mi felkészült csapattal vágunk neki a parlamenti választásnak, jó részvétellel 4 magyar képviselője és 2 magyar szenátora lehet Kovászna megyének. Rajtunk múlik, mindannyiunkon, hogy Tîrnoveanu képviselői mandátumhoz jut-e.
– November 24-én lesz az államelnök választás első fordulója. Kelemen Hunor a józan ész programját mutatta be. Amilyen zűrzavaros világot élünk, ér-e még valamit a józan ész, van-e rá szükség?
– Nagy szükség lenne a józan észre a bukaresti politikai életben, és ezt egyre többen ki is mondják, bár az igaz, hogy ez az ország nem érett meg arra, hogy magyar államfőt válasszon. Viszont Kelemen Hunor kiállását, következetességét, hozzáértését egyre többen elismerik, megfogalmazva azt is, hogy miért nem tudnak a román politikai pártok egy ilyen kaliberű államelnökjelöltet indítani. Idén még gyengébb a felhozatal, mint valaha, a félanalfabétától a félművelt újságíróig, a gyengécske katonától a politikai haszonlesőig, a nacionalista hangulatkeltőtől a percemberekig széles a skála. Mindenről is szó esik a kampányban, csak az ország legégetőbb gondjairól, azok megoldásáról nem. Ilyen értelemben is elkelne a józan ész, amit az RMDSZ képvisel, hiszen azt érzik az emberek, hogy Bukarest csak uralkodik az egész országon. Nemhogy közelebb akarnák hozni az emberekhez az államot, hanem minél távolabb.
– Ezt eredményezné a közigazgatási átszervezés is. Mindegyik forgatókönyv mintha az emberek, a helyi közösség ellen volna, és mindezek mellett a magyarságot is veszélyezteti…
– Több évtizedes a szándék, hogy a székelyföldi megyéket felszámolják, és valami nagyobb entitásba beolvasszák. Újra és újra terítékre kerül. A legutóbbi, USR-s változat az egyike a legsúlyosabb forgatókönyveknek. A jelenlegi fejlesztési régiókból alakítanák ki az új megyéket. A Központi régióban, amelynek Hargita, Maros és Kovászna megye is része, a magyar lakosság aránya kevesebb mint 30 százalék. Többé nem lenne magyar többségű megye Romániában. Elveszne városaink nagyrésze is, hiszen csak 20 000 lakos feletti település lehetne város. Háromszékről csak Sepsiszentgyörgy maradhatna város, Kézdivásárhely, Kovászna, Barót község lenne. Gondoljanak bele, mit jelentene, ha ez megvalósul… Viszont abban biztosak lehetünk, hogy előbb-utóbb sor kerül egy átszervezésre, a kérdés az, hogy az erdélyi magyarság képviselőinek lesz-e beleszólásuk. Ha most hátradőlünk, távolmaradó közösség leszünk, egy pillanat alatt lesöpörnek, és veszélybe kerül az erdélyi magyarság jövője. Rajtunk, mindannyiunkon múlik, hogy ez megtörténik-e. Bíznunk kell közösségünk erejében, hinnünk kell, hogy az erdélyi, székelyföldi magyarság egy emberként mozdul meg a novemberi államelnöki és a decemberi parlamenti választáson.
(X – fizetett hirdetés)
Az RMDSZ megrendelése által, MFC-kód: 13240004.
Comandat de UDMR, cod MFC: 13240004.