Baróton a múlt héten tartották a júniusi soros tanácsülést, még mindig online formában. Az elfogadott napirendi pontok felől Lázár-Kiss Barna polgármestertől érdeklődtünk.
Elfogadták a Víz utca egy szakaszának felújítási tervét, illetve ennek költségeit, csaknem egymillió lej összértékben. A Víz utcának a volt tejgyár és a városi tűzoltószertár közötti szakaszáról van szó, első nekifutásból ezt a részt modernizálnák. „A munkálat elkezdése és kivitelezése függ attól is, hogy a városkassza hogyan tudja majd az elég tetemes költségeket fedezni” – fogalmazott az elöljáró. A városban a korszerűsítési munkálatok súlypontja áthelyeződött, közben a város főutcáját a Víz utcával összekötő, úgynevezett „kollektív” híddal is dolgoznak. Ezt is teljesen újjá kellett építeni, a régi fahidat a nagy vizek használhatatlanná tették.
Lázár-Kiss azt mondta, 2-3 héten belül a gyalogosok számára megnyílik az új híd, a napokban tették a helyükre annak betongerendáit. A tanácsülésen ugyanakkor elfogadták Barót csatlakozását egy, a megyei vízszolgáltató által megpályázandó uniós programhoz, mely a Baróthoz tartozó falvak víz- és csatornahálózatának kiépítését tenné távlatilag lehetővé.
Sokat csinalt ez a Kiss Barna barotnak.