A 2022. évi 283-as számú törvénnyel módosult a romániai munka- és közigazgatási törvénykönyv. Az elmúlt héten érvénybe lépett új törvényváltozat lehetőséget kínál arra, hogy a költségvetésből fizetett hivatalnokok, közalkalmazottak havonta néhány napig távmunkát végezhessenek, otthonukból, illetve lakhelyükről számítógépen dolgozhassanak. A jogszabállyal kapcsolatosan viszont kétkedését fejezte ki Ráduly István, Kovászna megye prefektusa.
– Azt hiszem, a törvényt inkább az alkalmazottak várták, a munkáltatók kevésbé – fogalmazott a kormánymegbízott. – Bővülnek a munkavállalók jogai, de a törvény alkalmazásának feltételeit megfelelően elő kell készíteni. Az állami intézményeknél vagy a helyi hatóságoknál dolgozó személyek írásban kérhetik azt, hogy havonta 5 napot otthon végezzék hivatali munkájukat. Ahhoz, hogy ez működjön is, előbb ki kell dolgozni a módszertanát, módosítani kell az egyéni és kollektív munkaszerződéseket, mindenekelőtt változtatni kell az érintett intézmények, hivatalok mindegyikének belső rendszabályait. A törvény önmagában nagyon jó, de nekem fenntartásaim vannak.
Ráduly úgy véli, Románia a digitalizáció és a közszférában használt dokumentumok digitalizálása terén sem áll készen arra, hogy az ötnapos otthoni munkavégzés a köztisztviselők esetében bevezethető legyen.
– Az Európai Uniónak megvannak a direktívái, de mi, itt a helyi hatóságok és közintézmények szintjén nem igazán rendelkezünk digitális adatbázissal. Ha valaki köztisztviselő, vagy szerződéses alkalmazottja a közintézménynek, akkor hozzáférése kell legyen a digitális adatbázishoz, hogy megoldhasson különféle problémákat, legyen szó akár egy állampolgári petícióról, kérvényről vagy pedig közigazgatási ügyről. Azt hiszem, jelenleg kevés intézmény és hivatal van, amely képes azonnal alkalmazni a távmunkára vonatkozó törvényt – mondotta Ráduly István, aki újságírói kérdésekre válaszolva bevallotta, a Kovászna Megyei Prefektúrán „sem igazán van” jelenleg köztisztviselő, aki tökéletesen elláthatná feladatkörét távmunkával. Arra is rámutatott, a polgármesteri hivatalokban lehetnek távmunkára alkalmas köztisztviselők, ám ha elkezdenék a távmunkát, hátrányos megkülönböztetést érezhetnének azok, akiknek erre nincs lehetőségük.
– Nem áll jogomban a polgármesterek nevében nyilatkozni, de tapasztalatból mondhatom, hogy a polgármesteri hivatalok alkalmazottai közül körülbelül 30 százalék tudna otthonról dolgozni. Nem biztatok egyetlen polgármestert sem, hogy ilyen esetben bevezesse a távmunkát, mert az botrányt okozhatna az alkalmazottak közösségében. Egy könyvelő sosem dolgozhat otthonról, a főtitkár, a mezőgazdasági referens sem. Azt hiszem, meg kell várni a törvény alkalmazásának a módszertanát. A távmunkát nehéz alkalmazni olyan hivatalban, ahol az állampolgárok naponta igényelhetnek régi aktákat, amelyek nincsenek digitális adattárban. Emellett a hivatali titoktartást is nehéz szavatolni a távmunka esetén – sorolta aggályait dr. Ráduly István prefektus.
Na meg ez kell ide, eddig is felig tavmunkan voltak, mint altalaban az allamiak.