A kovásznai unitáriusok évszázados álma valósulhat meg
A Kovásznai Unitárius Leányegyházközség számára gyűjtenek azon a péntek délutáni kon...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Akkoriban nem kellett azon gondolkodnunk, hogy kire szavaznánk vagy szimpatikus-e az adott vezetőség, mert erről senkit nem kérdeztek meg. El volt döntve – a diktatúrák így működnek. Nem szerettük, de éltünk benne. Azaz, túléltük. És nem feledjük.
Harmincegy év telt el a forradalom óta. Egy ember életében ez rendkívül hosszú idő, szinte egy emberöltő. Gyerekek, sőt, unokák is születnek ennyi esztendő alatt. Egy rendszer, egy társadalom perspektívájából nézve azonban nem sok a három évtized. Ez a „nem sok” Romániára különösen igaz. Nehezen tanulja az ország különbséget tenni demokrácia és diktatúra között. Nehezen tanuljuk mi is, hogy a jogaink mellett kötelezettségeink is vannak; döntéseinkben óriási felelősség rejlik.
Amiről ma sokan azt hiszik, hogy magától értetődően létezik, hogy alanyi jogunk és természetes, az nem biztos, hogy természetes, és nem is biztos, hogy alanyi jogunk. Amiről egyesek azt hiszik, hogy úgysem számít, „mindegy”, az bizony számít, és egyáltalán nem mindegy. Reményik Sándor szavait idézem, magától – „csak úgy” – egyedül a kegyelem van. Minden másért mind meg kell dolgoznia valakinek. Nem épül magától autópálya, nem lesz magától fűtésrendszer, vezetékes víz, színháztámogatás, parkrendezés, szobor, zászló, himnusz. Nincs magától erő, ezt tudják a sportolók is, nem születnek maguktól kapcsolatok sem – ezt tudja minden generáció.
Magától csak a kegyelem van, semmi egyéb.
Új „Funarok” indulnak ellenünk
Még soha nem próbáltuk ki, hogy milyen, ha nem vagyunk ott a bukaresti parlamentben. Hogy a képviselet lehetne fényesebb, hatékonyabb, lehetne több pénz, illetve gyorsabban el kellene fogadniuk a székely zászló és az autonómia gondolatát a román kollégák? Ez biztos, hogy így van! Kell is mindig törekednünk arra, hogy egyre ügyesebbek, okosabbak, furfangosabbak legyünk.
De azt még nem próbáltuk ki, hogy milyen lenne, ha nem vagyunk.
Az is ritkán fordult elő, hogy annyira megszorítottak bennünket, hogy nem tudtuk megakadályozni, ha ártani akartak a magyar közösségnek. Az elmúlt öt évben az „új Funárok” 46 magyarellenes törvénytervezetet nyújtottak be a parlamentbe. Negyvenhatot! Majdnem minden hónapra jutott egy… Volt, akit a zászló zavart, másokat az anyanyelvünk, vagy az, hogy másképp akarjuk tanítani a magyar gyerekeknek a román nyelvet. Eddig visszaszorítottuk őket, de még bőven van olyan kezdeményezés, amiről ezután születik döntés. Egyetlen magyarellenes politikus sem változik meg vezényszóra, egyik sem fog bennünket jobban szeretni holnaptól. Nem változnak ők sem, és a gondolkodásuk sem: magyarellenes törvénytervezetek ezután is lesznek! És ha nincs képviselője a magyar közösségnek a parlamentben, ezeket a tervezeteket el is fogadják majd. Aztán ezekből törvény lesz, amit utána mindenkivel be fognak tartatni.
Képzeljük el, mi lenne, ha a Székelyföldre betelepülni szándékozó „minden románnak” az állam 300.000 lejt adna lakásépítésre, és állami munkahelyet biztosítana. Merthogy ilyen törvénytervezet is van…
Az nem érv, mondják sokan, hogy azért kell szavazni, mert ha nem, kiesünk a parlamentből. Igazuk van.
Én is azt szeretném, ha tudatosan szavaznánk, ha igazán úgy is gondolnánk, hogy fontos december 6-a. A választást nélkülünk is megtartják, a helyeket betöltik: lesz parlament, lesz kormány. Nélkülünk is fognak döntéseket hozni, és nem szűnik meg a bizonytalanság, nem csökken a káosz, csak azért, mert a magyar emberek távol maradtak az urnáktól.
Együtt harcolunk
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rólunk úgy hozzanak döntéseket, hogy mi nem tudunk beleszólni, nem tehetünk semmit. Nekünk, székelyföldi embereknek másképp tanították. Mi együtt harcolunk, mert bennünket így tanított a történelem.
Sok más romániai régióban látszik, ha nincs erős képviselet, nem küldenek ajándékba pénzt fejlesztésekre. A mi feladatunk is kettős: amellett, hogy le kell győznünk a magyarellenes erőket, amellett, hogy meg kell óvnunk az eddig kiharcolt közösségi jogainkat, és bővítenünk kell azokat; azért is dolgoznunk kell, hogy építeni tudjuk Székelyföldet. Hogy amikor autópályákat rajzolnak, Székelyföld irányába is jusson a ceruza grafitjából.
Valakinek ott kell lennie, hogy szóljon: nekünk is kell utat, hidat, kórházat építeni. A mi képviselőinknek ott kell lenni, hogy Bukarestben ne elakasszák, hanem támogassák a szövetkezeteket, a sporttörvényt, a pityókatermesztést, a kórházi felszerelések vásárlását.
Nem fényes ez az ország, de Erdély is – akarjuk vagy sem – hozzá tartozik. Ebben az országban van a mi otthonunk, Székelyföld is. Ennek a vidéknek a fejlődése nagyon sok szállal kapcsolódik Bukaresthez. Ha nem kérjük, ha nem lobbizunk érte, ha nem győzzük meg az értelmesebbjét, hogy álljon a mi szándékunk mellé, hogy támogassa azt, amit mi akarunk, akkor nem hoznak ajándékba Székelyföldre semmit. Ez egészen biztos.
Hát, ez történhet december 6-án. Mert arról döntünk december 6-án, hogy a parlamentben, a kormányban a döntéseket velünk vagy nélkülünk hozzák-e meg.
Tudom, hogy sokan dühösek, elszomorodtak, kilátástalannak látják a jövőt – tudom, hogy nehéz évünk volt. Tudom, hogy azt kívánják, bárcsak más országban élnének, bárcsak melegebb lenne, bárcsak a gyerekek tudnának iskolába járni, bárcsak minden kórház felkészült lenne. Tudom, hogy nem olyan érzésekkel zárjuk ezt az évet, mint azt reméltük, szerettük volna.
Viszont azt is tudom, hogy jövő nyáron nem ismétlik meg a választásokat azért, mert mi nem voltunk felkészülve rá. Nem ismétlik meg a választást akkor sem, ha mi dacból távol maradunk. Ha nem leszünk most ott a választáson, akkor majd azok döntik el az ország sorsát – és így a mi sorsunkat is –, akik elmennek szavazni: a bukarestiek, az olténiaiak, a moldvaiak, a mócok.
Változtatni mindig úgy lehet, ha teszünk érte.
A képviselet akkor lesz a miénk, ha mi választjuk magunknak. Harmincegy évvel ezelőtt ezért volt forradalom, ezért akartunk demokráciát: hogy dönthessünk.
Mi dönthessünk a sorsunkról.
Hát ez történik december 6-án. Döntünk magunkról.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke
Ha igaz az a mondás, hogy a történelem az élet tanítója, márpedig szerintem igaz, akkor nyugodtan szólhatunk a történelmi tanulságokról. Mert ki ne tudná, hogy 1848-ban Háromszék önvédelmi harcával dicső történelmet írt a szülőföld védelmében, ami a háromszéki székelyek önérzetét magasra emelte. Ez azóta is segíti a felvetődő bajok leküzdését.
Most is erős akadályokat kell leküzdenünk, hogy eleget tehessünk honpolgári kötelességünknek, s részt vegyünk a december 6-i parlamenti választásokon. Ez természetesen vonatkozik az egész erdélyi magyarságra, akár Háromszéken, akár máshol éljen. Nagy a tét. Mint köztudott, részvételünk mértékétől függ, hogy lesz-e képviselete a magyarságnak s ebben Háromszéknek a következő román parlamentben.
Persze, minden helyzet más, a problémák is változnak, de mégis van közös vonás az adódó feladatokban: 1848-ban is, most is a szülőföld védelméről volt és van szó. Akkor a harctérre kellett vonulniuk a háromszéki férfiaknak, most szavazni kell menniük a férfiaknak és a nőknek. Óriási különbség. De akkor is, most is a lelkiismeret szavára hallgatott az, aki tudta, hogy tőle is függ a szabadságharc kimenetele, a siker vagy a vereség, s most is tudja, hogy ez a küzdelem is önvédelmi cselekedet.
Történész vagyok, fogadják el tőlem a történelem megidézését, hiszen ez erőt sugároz. Őseink nem haboztak kiállni a szülőföld védelmére, ami nem lehet hatás nélküli az utódokra nézve sem. A régi székelyek Székelyföld jövőjét alapozták meg, ma is a jövő érdekében cselekszünk, ha tesszük, amit éppen tenni kell. Amennyiben ezt elmulasztjuk, bizonyosan lelkiismeret-furdalással kell majd szembenéznünk. De ez elkerülhető, ha elküldjük képviselőinket az országos fórumba, ahol teszik majd a dolgukat. És nagyon sokat tehetnek érdekeink, értékeink védelmében és szülőföldünk fejlesztésében.
Ez az üzenetem Kolozsvárról, ahol élek, de gondolatban naponta többször vagyok Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban, és kisebb hazámban, Erdővidéken, ahol szülőfalum, Bodos fekszik. Nagyon szeretném, ha együtt ünnepelhetnénk majd a sikeres képviselőválasztást.
Egyed Ákos történészprofesszor