Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Templomot öntött el a víz

Templomot öntött el a víz Kovászna megye

Vasárnap a nagy esőzések következtében Erdővidéken is kiléptek medrükből a kisebb patakok, vízfolyások. Jelentősebb kár Magyarhermányban keletkezett, ahol tulajdonképpen egy vízelvezető árok öntötte el a helyi, A kategóriás műemlék épületnek nyilvánított református templomot.

Berszán István lelkipásztor, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese arról tájékoztatott, hogy hétfőn a helyszínen járt Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és dr. Ráduly István prefektus is, akik szemrevételezték a károkat, segítséget ígérve azok helyrehozatalában.

Hirdetés
Hirdetés

Mojsza Arnold helyi lelkipásztortól tudtuk meg, hogy a baj vasárnap délután 3 és 4 óra között történt, amikor a délelőtti istentiszteletkor még alig csordogáló vízelvezető árok annyira megduzzadt, hogy elöntötte a templomot.

A helybéliek példás összefogást mutattak, egy emberként álltak oda segíteni kimerni a vizet a templomból, kézről kézre adva a vedreket, mint az egy, a közösségi oldalra feltöltött videón is látható volt.
A tiszteletes elmondta, a templom padlózatát felszedte a víz, ugyanakkor a padokat is érte a víz, továbbá szőnyegeket, drapériákat, valamint a templom fűtésrendszerében is károk keletkeztek.

Az érintettek úgy tudják, hogy ma, kedden a megyei műemlékvédő bizottság részéről is megnézik a templomot, és javaslatokat tesznek a felújításra, Mojsza tiszteletes szerint mindenesetre hosszas folyamat lesz a templom helyreállítása, hiszen a műemlék jelleg miatt minden munkálat engedélyhez kötött.
De Magyarhermányban nemcsak a templomban esett kár. Konsza Emil, Bacon község alpolgármestere arról tájékoztatott, hogy a faluban nagyon sok udvart, pincelakást is elöntött a víz vasárnap délután, segítségképp vízpumpákkal léptek közbe, a helyszínre vonult a baróti készenléti egység is. Több lakásban jelentőse károk keletkeztek.

Kisebb kár érte a Magyarhermány–Kisbacon közötti útszakaszt is, egyébként meg sok kaszálót is elöntött az áradat – tájékoztatott az alpolgármester.

Bacon községet az elmúlt években sem kímélték az árvizek: 2016 júniusában egy felhőszakadás következtében 26 lakóház és 76 melléképület telt meg vízzel, és számos helyen utak rongálódtak meg. Simon András, Bacon község polgármestere akkor nem nagyon reménykedett állami segítségben, most viszont dr. Ráduly István prefektus közölte, hogy a környezetvédelmi miniszterrel együtt megtartott terepszemléje során azt kérte Bacon község polgármesterétől, hogy készítsen háztartásokra leosztott pontos kimutatást a károkról, hogy a lehetőségekhez képest segíteni tudjanak a bajbajutottakon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás