Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Terítéken a medvekérdés

Terítéken a medvekérdés Kovászna megye

Hosszadalmas lobbizás után a napokban az Európai Parlament Petíciós Bizottságának nyolctagú küldöttsége tartózkodik Romániában, hogy a helyszínen tájékozódjon medvegondokról és az illegális fakivágásokról. Előbbi kérdésben Bukarestben tárgyaltak, majd kedden Sepsiszentgyörgyön és Sugásfürdőn hallgatták meg az érintetteket, utóbbi témát szerdán Szucsáván vizsgálják meg behatóbban. A székelyföldi tapasztalataikról és következtetéseikről kedd délután Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke és Serban Tudorică, Brassó Megye Tanácsának alelnöke tartott sajtótájékoztatót a sepsiszentgyörgyi Park Hotel teraszán.

Mint azt Tamás Sándor felvezetésképpen elmondta, 2019-ben a négy legnagyobb medveegyed-számmal rendelkező megye – Hargita, Kovászna, Maros és Brassó – tanácselnökei petíciót intéztek az Európai Parlamenthez, hogy az behatóbb vizsgálat után segítsen a román kormánynak felvállalni a medvék túlszaporodásából fakadó gondok megoldását, segítsenek megvédeni az emberéleteket és az emberek javait. „Ez nem történt meg addig, míg Tánczos Barna szakmai alapokon nem állt bele az ügybe”,  részletezte az előzményeket a megyetanácselnök, egyértelmű célként fogalmazva meg, hogy vissza kell állítani a felborult egyensúlyt, és – a beavatkozási kvóta fenntartása mellett – be kell vezetni a megelőzési kvótát.

Fotó: Mihály László

Szükség van megelőzési kvótára

Több hónapos előkészület, sok programbéli változtatás előzte meg ezt a látogatást, sajnos kompromisszumra kényszerültek ama tekintetben, hogy a Hargita megyei helyszíni látogatásról le kellett mondani, ezért az ottani gondok nem is voltak kielégítően bemutatva – mondta Tánczos Barna miniszter, egyúttal rosszallóan jegyezve meg Borboly Csaba tanácselnök számára „érthetetlen” hiányát a székelyföldi találkozóról. Kijelentette, a hátteret biztosító szakértői csapatra támaszkodva, tudományos alapokon összeállított intézkedéscsomagot léptet életbe: a cél visszatérni a 2016 előtti megelőzési kvótához, amely amúgy más országokban jelenleg is érvényben van. Mindezekről május végére várható a jelenleg közvitán levő miniszteri rendelet. Ezek után remélhető, hogy – ha nem is azonnal, de hosszú távon – visszaáll az egyensúly a medveállományt illetően.

Hirdetés
Hirdetés

Tamás Sándor a délelőtti találkozó során képes összefoglaló révén mutatta be az itteni vészhelyzetet, a vendéglőkbe, kávézókba, házakba betörő, utcán sétáló medvéket, megtámadott embereket. De nemcsak e bemutatóból, hanem előző nap Bukarestben, kedden pedig két háromszéki helyszínen 16 érintett személytől vagy azok képviselőitől hallhattak tényeket az EP-bizottság küldöttei: áldozatoktól (többek között a szentgyörgyi Kátai Ferenc fogorvostól), környezetvédőktől, civil szervezeti képviselőktől, erdőtulajdonosoktól, polgármesterektől, sürgősségi szolgálatok vezetőitől, vadászegyesületektől.

 

Mit várunk Brüsszeltől?

Vincze Lóránt EP-képviselő elmondta, mandátuma kezdetén házi feladatul kapta kiharcolni a petíciós bizottság helyszíni látogatását, megszerezni Brüsszel támogatását a medvekérdés rendezéséhez. Évi négy ilyen terepszemle fér bele a bizottság programjába, tehát fontos gondok lehetnek azok, amelyek ezt kiérdemlik. Véleménye szerint a megszólalók – főleg a medve által megtámadott, sepsiszentgyörgyi Kátai Ferenc – meggyőzte a EP-képviselőket a medveveszély valós voltáról, arról, hogy emberéletek forognak kockán, ezek védelme pedig elsőrendű. „Azt várjuk Brüsszeltől, hogy támogassa a román kormányt, és fogadja el, hogy Románia eltér az élőhelyvédelmi irányelv előírásaitól, amely a medvét védett, nem vadászható állatnak nyilvánítja, hiszen egy túlszaporodott állományról van szó.

A Brassó megyét képviselő Serban Tudorică a maga során nagyra értékelte, hogy Tánczos miniszter „merte szarvánál fogni a bikát”, intézkedéseket hozni az emberélet védelmében. Közölte, Brassó megyében az elmúlt napokban két olyan helységben észleltek medvét, ahol a korábbi évtizedekben egyáltalán, a napokban pedig a prefektúra közelében láttak egy medvebocsot. Megjegyezte, jobban érezné magát, ha a medvéért aggódók az emberekért is aggódnának.

 

Más országokban működik

A teljes európaibarnamedve-állomány kétharmada él Romániában, a legfrissebb felmérések 7000 és 8000 közé teszik az egyedek számát, állandó növekedési tendenciával. Kétharmaduk a Kárpát-kanyar négy említett megyéjében található, de folyamatosan újabb és újabb élőhelyeket hódítanak meg, tudtuk meg. Megkétszereződött azon megyék száma, ahol medvét észleltek.

„Csak azt akarjuk, ami más európai országokban, mint például Finnországban, Svédországban, Horvátországban vagy Szlovéniában jelenleg is működik, hogy állományszabályozásként engedélyezzék a medvelétszám 10-12%-ának a kilövését – nyomatékosította Tamás Sándor. A romániai megelőzési kvóta Tánczos tájékoztatása szerint 426 lesz, amely az állomány kb. 6%-át jelenti, és a gócpontokra koncentrál, miközben igyekszik kiküszöbölni a trófeavadászatot. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az EP-képviselők romániai látogatásáról jelentés készül, amely javaslatokat is fog tartalmazni a megoldást illetően, de ez több hónapba is beletelhet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. május 17., 11:44
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ha Tancos Barna „merte szarvánál fogni a bikát” akkor az aszt jelentene hogy az allam elnok ura a setalgatas helyett oszehivna a CSAT-et es az alkotmany arra a cikkere hivatkozva miszerint az elethez jogunk van tokoson eldontene hogy ebben az evben mintegy 1000 medvet lohetnek ki a vadasztarsasagok abbol a letszembol amelynek szama ismeretlen sajnos (eszt kellene hangosztatni es nem aszt hogy 7-8000 medve el Romaniaban) es PONT. Mindegy mit mond bruszel vagy a greenpeace es a fotelbol az allatvedok.Na ez jelentene a fenti kifejezesre a megoldast.Amig elmelkedunk es elmeletileg probaljuk megoldani a medvekerdest bruszel segitsegevel akar addig a nagyvadak rendesen bejarnak a helyisegekbe, pusztitnak stb.Ha a bruszeli megoldasra varunk uraim akkor ilyen megoldas soha nem fog szuletni tehat maradunk a tulszamba levo (es egyre novekedo) medvepopulacioval es kesz.Elekelene fogadni aszt hogy egy inkompetens allamba inkompetens vezetok vezetnek – ezt bruszel segitsege nelkul is meglehetne tenni es akkor talan neszhetnetek a tukorbe is – egesz RMDSZ-es bagazsia.

  • User
    Dátum: 2023. május 18., 9:45
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Politikus urak, a varjak kerdese mikor kerul teritekre, ugyanis gazdak sokasaga ertesul hogy a vetesi varjak a foldbol kieszik a mereg draga vetomagot , a gazda meg marad a karral es mar ilyen Majus derekan az sincs amivel helyettesitse a kulturat es a vegen meg az Apia is megbunteti, nem beszelve arrol , hogy nem keves penzt koltenek el a gazdak a kukorica kultura letrehozasara!

  • User
    Dátum: 2023. május 19., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Azért tartunk itt mert azt gondolod , hogy nektek minden jár a többinek semmi. Azt hogy ki milyen magyar szerencsére nem te döntöd el. Károg a varjú a jegenyén .

  • User
    Dátum: 2023. május 22., 12:24
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A trianon altal elszakitott erdely sorsarol mostohakent banik jelenlegi ideiglenes gazdaja mely egyetlen tevekenysege az olebe hult kincsek kirablasaban merul ki.Se erdogazdalkodas se okologia se infrastruktura nem erdeke uj gazdainak legkevesbe a szekely lakossag jolete es gyarapodasa.

  • User
    Dátum: 2023. május 23., 9:04
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Azóta van gond a medvékell, amióta ilyen jól öltözött nyakendosok orvosolják a medve kérdést.Ezt itt helyben kell még oldani S ki hagyni belőle a politikát,mert amíg osszátok az észt szépen a medve camog tovább és végzi az ő dolgát, Brüsszeli jó fizetet bizotsagt figyelmebe, legutóbb BereckBen olyan medve kószalt,amely meg volt jelölve nyakörvel .

    • User
      Dátum: 2023. május 23., 20:00
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Egyesek kiirtanának mindent.
      A medvét, mert nagy és néha állatot esz.
      A farkast, mert az is megeszi. Sőt, az őzet is.
      A róka nem jó, mert az is bejár a városba. Esetleg tyúkot lop. Meg veszett lehet.
      A hódot, mert bár rágcsáló, egyesek szerint megeszi a halat. Vagy a földről a kukoricát, pedig vízben él. Na meg gátat csinál.
      A bölényt is hamarosan, mert be fog járni a kertekbe.
      A varjút, mert megeszi a magot.
      A csókát, mert hangos.
      A rovarokat, mert megeszik a termést. Jó sok vegyszert nekik.
      A kormoránt, mert megeszi a halat.
      A gólya se kell, mert lekakilja a fészek alatti házat, kaput, autót.
      A zergét is lőjük ki, mert csak. Mit merészel a hegyekben ugrálni?
      A pacsirtát is, hisz sokat jár a szája. Túl gyors a nyelve, inkább együk meg.

      Aztán egy idő után nem marad, csak az ember. De nem lesz termés, mert nem lesz esetleg mi beporozza. Esetleg elszaporodnak a kártevők rovarok, mert nem lesz ami megegye a lárvát. Erre reakcióként még több rovarirtót használnak majd. A folyómedreket lebetonozzák, a hódvárakat felszámolják. Emiatt eltűnnek az árterek, felgyorsul a meder, nem lesz ahol a halak ívjanak. És eljutunk oda, amit az indiánok is megjósoltak: az ember egy idő után rájön, hogy a pénz nem ehető. Egy üres világban élünk majd. Ebbe az irányba tartunk évszázadok óta és úgy néz ki nem lesz megállás. Egyre kevesebb a madár (nem tűnt fel a fecskék és akár a cinkék hiánya is?), egyre kevesebb a vadon élő emlős, kivéve azokat amit az ember szívesen vadász: vaddisznó, őz. Azok elszaporodnak majd a ragadozók hiánya miatt, aztán kártevőként halomra lövik őket.
      Ez vár ránk.