Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Természetellenes lenne a Demokratikus Blokk indulása a választásokon

Természetellenes lenne a Demokratikus Blokk indulása a választásokon Kovászna megye

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét az ún. Demokratikus Blokk, azaz a szociáldemokraták és a liberálisok által meglebegtetett szövetségnek a jövő évi választásokon való indulásáról, mellyel a szélsőséges AUR-ral szemben kívánnak erőt felmutatni. „Ezzel csak az AUR nyerne”, mondta ki a latolgatások konklúzióját.

„Az hogy a szociáldemokrata és a nemzeti liberális párt megállapodik arról, hogy együtt kormányoznak majd, az a világ legtermészetesebb dolga, főleg akkor, ha nem sok más alternatíva létezik, hiszen abból főzünk, amin van” – mondta Antal, aki ugyanakkor természetellenesnek tartja, hogy az említett két párt már a választásokon szövetségben, egy listán induljon. Külön-külön indulásukat, mely után esetleg koalícióra lépnének, viszont elfogadhatónak és szerencsésnek tartaná.

Meglátása szerint ez a megoldás lenne a legjobb az RMDSZ-nek, hiszen az egyfordulós helyi választásokon a két nagy párt együttes indulása nagyon kedvezőtlen helyzetbe hozná a magyar érdekképviseletet, csökkentené az esélyeket. Hasonló rossz alternatíva lenne a magyarság, de a demokrácia és ideológiák tisztasága szempontjából is, ha egy „egy USL 2.0” típusú kormányszövetség alakulna (ez a parlamenti szövetség a 2011-es választások előtt alakult meg a szociáldemokrata, a liberális és az akkori Konzervatív Pártból).

Hirdetés
Hirdetés

Ez a fajta szövetkezés amúgy „nem tett jót nekik, számunkra pedig katasztrofális következménnyel járt, hiszen ekkor veszítettük el minden Székelyföldön kívüli önkormányzati tisztséget”, például Maros, Bihar és Szatmár megyékben – jegyezte meg Antal. Ő úgy látná jónak, ha mindkét nagy párt, a PSD és a PNL is megtartaná saját politikai identitását, vitatkoznának az egységes adóról, progresszív adózásról, egyebekről, majd kötnének egy kompromisszumot, ha lehet úgy, hogy az az országnak is jó legyen, de szerinte ez általában kevésbé sikerül, ha az RMDSZ nincs jelen e döntések meghozatalakor.

Igazából az a kérdés, hogy ha a nagy pártok összeállnának, meglenne-e a többségük, hiszen ma a PNL-n és a PSD-n kívüli pártok (USR, AUR) a szavazatok nagyobb részét vinnék el, mint az USL megalakulásakor, vetette fel az elöljáró. Az aktuális politikai helyzetképet megrajzolva, az AUR-t egy oroszbarát, szélsőséges pártként jellemezte, amely azonban akár a szavazatok 20%-át is beseperheti a választásokon, sőt az európai parlamenti választásokon akár első helyre is kerülhet. „Egy ilyen geopolitikai helyzetben rendkívül szerencsétlen lenne, ha a kormánynak nem lenne többsége a parlamentben, és rászorulna az AUR támogatására. Bízom benne, hogy sem a liberálisok, sem a szociáldemokraták nem gondolkodnak ilyesmiben”, fejtette ki a polgármester.

Címlapfotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. szeptember 20., 10:09
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Így aztán a jövő évben semmiféle meg mozdulas nem lesz ,hiszen más fog folyni mind a vaszlasztasok,hogy mennyire fontos számunkra a városlakók,ennyi új munkahely,még jobb élhetőbb város.Egy rakás pénzt el kampányolnak,aztán ha el bukjak a választásokat okolják a választókat.Hunorka például a legutóbbi választások kampanyan azzal kampányolt,hogy ne maradjanak üresen a parlamentben a szamukra fentartot székek,meg is köszönte!Meg szavazta cserébe a kötelező kovidoltást!neki is ez volt a cél mind egykor Markó Bélabacsinak mindenáron kormányozni és a hatalom, Majd negy év múlva , ismét meg szavaznak,és így tovább és így tovabb