A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Bajtársak vagyunk, és ezt szavak nélkül is tudjuk. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is melletted állok, amikor Te tévedsz, és én akkor is számíthatok Rád, amikor én tévedtem. És ugyan melyikünk nem tévedett még az elmúlt harminc év során? Nem véletlenül vagyunk ma Zágonban. Kiálltunk, és kiállunk Kis József mellett. Nagyon jól tudjátok, hogy milyen méltatlan támadásoknak van kitéve, de igaz az a román mondás, hogy: nu mor caii cănd vor căinii (nem akkor halnak a lovak, amikor a kutyák akarják – szerk. megj.). Mi mindig összetartottunk és zártuk a sorainkat, vállunkat a másik vállának vetettük, őszinték voltunk egymáshoz, és végül minden nehézségből mindig kilábaltunk. Ezért vagyunk mi fent, és az egymást folyton-folyvást rágók egyre lennebb” – hangsúlyozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke, kiemelve, hogy Orbaiszék az RMDSZ biztos bázisa.
„Barátoson megkérdőjelezhetetlen a fejlődés és a számos jó eredmény, Kommandó többet fejlődött az elmúlt egy évtizedben, mint az azelőtt lévő száz évben. Nagyborosnyón elég nagy a baj. A gondok gyökere viszont nem az elmúlt három, hanem az elmúlt harminc évben keresendő. Zabola néhány hónapja összekapta magát. Még nem látszik kristálytisztán a jövő, de ami biztos: Fejér Levente jelenlegi polgármester, csapatával együtt RMDSZ-színekben fog indulni a jövő évi helyhatósági választáson” – sorolta a területi szervezet elnöke arra kérve a jelenlevőket, hogy semmit ne bízzanak a véletlenre. „Nekünk semmit sem adnak ingyen. Ha nem dolgozunk napestig és nem dolgozunk körömszakadtáig, soha nem is leszünk sikeresek. Mindenkit fel kell keresnünk, mindenkihez el kell jutnunk az elkövetkező hét hónapban is. Nekünk nemzeti céljaink vannak, eredményeket akarunk elérni a közösség számára. Az viszont fontos, hogy a mi közösségünk értse: erőnk, befolyásunk csak akkor lesz, ha hallatjuk a hangunkat. És csak úgy tudjuk a hangunkat hallatni, ha sokan szavazunk, most vasárnap a mi jelöltünkre, Kelemen Hunorra, hét hónap múlva pedig az RMDSZ polgármester- és tanácsosjelöltjeire” – emelte ki Tamás Sándor.
Közösségi erőpróba a vasárnapi elnökválasztás
Van még tartalékunk, van még erdélyi magyar ember, akit meg lehet szólítani, hívta fel a figyelmet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki szerint a következő négy napban az erdélyi magyar közösség mozgósítása a tét.
„A közösség részéről annál nagyobb elismerés nincs, minthogy többen fordulnak felénk, többen bíznak bennünk, mint előző években. Elnökválasztás előtt állunk, biztassuk az embereket, hogy menjenek el november 10-én szavazni és válasszák a Szövetség jelöltjét. Nem magamért kérem a támogatást, mert ez egy közösségi erőpróba. Azt, amit ebben a kampányban javasoltunk, az jó a magyar közösségnek, jó az egész társadalomnak, jó lenne, ha megvalósulhatna. A magyar közösségről egyetlen jelölt sem beszél, ezért is szükség van magyar jelöltre” – mondta el a Szövetség államfőjelöltje. „Ez a választási kampány nemcsak közösségünk jövőképének felmutatását jelenti, hanem azt is, hogy amit sikerült felépíteni, azt meg is tudjuk őrizni. Néhány hónap múlva önkormányzati választás lesz és az a nagy próbatétel, hogy meg tudjuk-e őrizni a kétszáz polgármesteri tisztséget, hozzá tudunk-e még tenni párat. Ha most egy erős közösségi szolidaritást felmutatunk, biztos, hogy könnyebb lesz jövőben a helyhatósági és parlamenti választáson építkezni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki szerint önbecsülés kérdése a vasárnapi államfőválasztás.
A tisztújító küldöttgyűlést Grüman Róbert, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke vezette, a küldötteket köszöntötte Márton Árpád parlamenti képviselő és Fejér László-Ödön szenátor, akik az országban jelenleg tapasztalható, soha nem látott politikai bizonytalanságról beszéltek, a vasárnapi szavazásra biztatva a jelenlevőket.
„Meggyőződésem, hogy az elmúlt hat évben, amióta létrehoztuk az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetét, elértük, hogy kezdeményezéseink is alakítsák közösségünk életét. Hiszem, hogy hasznos munkát végzünk a közösség számára, hiszen fontos, hogy ne csak fejlesszük Székelyföldet, hanem építsük közösségeinket is” – fogalmazott Ájgel Ágnes, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke, aki megköszönte az orbaiszéki hölgyek tevékenységét, külön kiemelve a zágoni és kovásznai nőszervezet eredményességét és arra kérte a jelenlevőket, dolgozzanak együtt csapatban közösségeik javára.
A fiatalok közösségi életbe való bevonását szorgalmazta Kelemen Szilárd, a HÁRIT elnöke, aki szerint itt, Orbaiszéken érték el a legjobb eredményeket az ifjúsági szervezetek, összefogva, aktívan tevékenykedik többszáz fiatal.
„Jó kollégák vagyunk, jóban-rosszban egyek vagyunk, adja Isten, hogy ez tovább is így legyen” – fogalmazott Kis József, az RMDSZ Orbaiszéki Szervezetének újabb mandátumot szerző elnöke, megköszönve a bizalmat az orbaiszéki küldötteknek. Az orbaiszéki szervezet ügyvezető elnöke Fazakas András Levente megyei tanácsos lett.
az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája