Tíz év – tíz kérdés

Június 20-án volt tíz éve annak, hogy Tamás Sándor a megyei önkormányzat elnökeként letette a hivatali esküt. A kerek évforduló apropóján a legutóbbi, Kézdiszentléleken tartott megyetanácsülés után kértük fel számadó interjúra. Nem csak arról beszélt, mire büszke és mit bánt meg, többek között az ideális politikus robotképét is megrajzolta számunkra.
– Tíz éve a megyei tanács elnöke, ám azelőtt három ciklusban is parlamenti képviselőként tevékenykedett. Azóta volt olyan pillanat, amikor megbánta a váltást?
– Hatalmas különbség van a parlamenti és az önkormányzati munka között. A parlamentben, legalábbis én úgy értékelem, viszonylag aktív voltam, de az ember ott mégis egy nagy szavazógép része, míg az önkormányzati munkában már tervek, ötletek vannak, lehet látni a munka gyümölcsét. Az erdőtulajdon visszaállítását, a magánerdészetek létrehozását célzó törvényhez az én nevem is kötődik, és erre büszke is vagyok, azonban itt, az önkormányzatnál, ha van egy jó ötlet, konkrét terv, egyik hétről vagy egyik évről a másikra már látszik az eredmény. Jóleső érzés, hogy – ha már éppen Kézdiszentléleken vagyunk – a központba azon az úton jöttünk, amit két éve csináltunk meg. A kérdésre válaszolva tehát: nem bántam meg a váltást.
– Tíz éve még komoly rivalizálás folyt Kézdiszék és mondjuk Sepsiszék, Erdővidék között. Még az RMDSZ-nek is két területi szervezete volt. Miként sikerült kézdivásárhelyiként elfogadtatnia magát, illetve tíz éven át megtartani a megyetanácselnöki széket?
– Az akkori „ellenzékem” valóban azzal érvelt, hogy megyei elnökként elsősorban szűkebb pátriám érdekeit fogom szem előtt tartani, de én erre azt mondtam: amit Kézdiszéken azelőtt megcsináltunk, azt az egész megyében meg tudjuk csinálni. Azóta azt az elvet követem, miszerint Kézdiszéken büszke kézdiszéki vagyok, ha innen kimegyek, akkor büszke háromszéki, és ha Háromszéken kívül vagyok, akkor büszke székelyföldinek tartom magam. A megyefejlesztési kérdéseknél az elején sokan jegyzeteltek, árgus szemekkel figyelve, hol billen át az egyensúly Kézdiszék javára, de nem billent soha egyik település felé sem, mindenhol megtaláltam az egyensúlyt, a fejlesztési lehetőségeket. Még a románokkal is Bodzavidéken vagy a román közigazgatási vezetőkkel, akikkel együtt dolgozom. Meg lehet kérdezni őket, hogy ami a fejlesztési kérdéseket illeti, mindig korrektül jártunk el. Politikai ügyekben egymásnak feszültünk, és valószínűleg még sokszor egymásnak feszülünk, de hosszú távon csak tisztességes megoldásokkal lehet fenntartani az egyensúlyt.
– Elképzelhető, hogy tíz év múlva már Önnek is unokája lesz. Ha majd megkérdezik, mire a legbüszkébb megyetanácselnökként, mit válaszol?
– Azt vallom: szükség van hidakra, utakra, de betonnal és vassal nem lehet közösséget építeni, ezért a közösségépítő, identitáserősítő rendezvények sorozata az, amiket fontosnak tartok. Ilyen például a Székely Vágta, az Ezer Székely Leány napja, amihez mi is hozzájárultunk, vagy más, a székelyföldi megyékkel közösen szervezett rendezvények. Ezek finanszírozási hátterét mi teremtjük meg, hiszen nem elég csak építeni; az is fontos, hogy hosszú távon legyen, akiknek építeni. Emellett büszke vagyok a gyermekvédelmi rendszerünkre, ahol több mint 1150 árváról gondoskodnak kollégáink, de megemlíthetem a mi támogatásunkkal több mint 1200 időst és beteget gondozó Caritast és Diakóniát. Fontos a gyerekek, fiatalok és elesettek támogatása, és fontos, hogy tudjuk, kik is vagyunk Háromszéken, mit is akarunk ezen a világon. Éppen ezért olyan kutatásokat támogatunk, amelyek minket, székelyeket érintenek.
– Az elmúlt tíz év során volt-e olyan döntése, kijelentése, amit megbánt?
– Igen. Nyilván, főként politikai jellegű kérdések kapcsán. Volt egy időszak, amikor karcosabban fogalmaztam, megbántottam a politikai ellenfeleket. Ezen aztán próbáltam változtatni; elmondom, miért. Azt olvastam, hogy emberek többsége, függetlenül attól, hogy milyen politikai identitásrendszerbe tartozik, az alapkérdésekben egyetért. Legyen MPP-, EMNP- vagy RMDSZ-tag, román vagy magyar, abban mindenki egyetért, hogy jobban szeretne élni, és egyetért abban, hogy saját identitása, nemzeti hovatartozása szempontjából mi a fontos. Mindhárom magyar párt tagja szeretne büszke székely lenni, szeretné, ha a gyerekeink jobb iskolába járnának stb. Az alapértékekben, mint a becsület, bátorság, ha egyetértünk, akkor biztos vagyok benne, hogy hosszú távon más ügyekben is egyet tudunk érteni.
– Pár éve a román sajtóban olvastam egy nagyon szűkre sikeredett listát azon megyei tanácselnökökről, akiket még nem vegzált a DNA. Az Ön neve is szerepelt rajta. Azóta változott a helyzet?
– Engem is jelentettek fel, nem egyszer voltam DNA-nál, gazdasági rendőrségnél, ügyészségnél, de kizárólag olyan jellegű politikai ügyekben, mint amikor például nem írtam alá, hogy az ortodox egyház elvegyen egy ingatlant a megyei tanácstól, vagy versenyvizsga-feltételként szabtam, hogy a megyei könyvtár igazgatójának magyarul is kell tudnia. Olyan ügyekben viszont, mint amilyeneket a bukaresti hírtévék szoktak világgá kürtölni, nem jártam sem az egyik, sem a másik ügyészségen.
– Mely tényezők akadályozzák leginkább a munkájában?
– Ilyen kettő is van. Az egyik a mentalitás, mert sajnos a lassú, ráérős hivatalnoki mentalitástól a megyei önkormányzat néhány tisztviselője sem mentes, és a mai napig hiába próbálom őket nagyobb sebességbe tenni. A másik a jogszabályok hatalmas dzsungele, amely erre az országra jellemző, és máshol hihetetlennek tűnne. Csak nálunk történhet meg az, hogy 700 napot vesz igénybe egy megyei út építésének közbeszerzése.
– Mostanság mi zavarja leginkább?
– A kormány úgy avatkozik bele a gazdálkodásunkba, hogy ezzel sok kis települést ellehetetlenít, és nagyon nehéz helyzetbe hozza a nagyvárosokat és a megyei önkormányzatot. A valós decentralizációs gazdasági autonómia helyett erős centralizáció zajlik, miközben az alkotmány és a speciális törvény, ami minket szabályoz, azt mondja, a helyi közigazgatási egység autonóm. Egyik törvény szerint a megyei tanács dönt, de a másik szerint kell hozzá a rendőrség, a titkosszolgálat, a számvevőszék, a prefektúra stb. jóváhagyása.
– Tíz év eltelt. Újabb tíz évre tervez a megyei tanács élén?
– Bár azt gondolom, senkinek nem nőtt a szék és a szolgálati autó a feneke alá, ha korrekt vagyok, azt mondom, hosszú távra tervezek. Éppen ma mutattam be egy vázlatot arról, hogy milyen közberuházásokat, fejlesztéseket szeretnénk Kovászna megyében 2030-ig. Nem hiszek a költségvetési ciklusokra felosztott tevékenységben. Mindig azt tartom szem előtt, és azt követeltem meg a munkatársaktól is, hogy programokban gondolkodjanak, még akkor is, ha a megvalósítás tíz évet vesz igénybe, mint a hulladékgazdálkodási rendszer átalakítása. Ha csak egy évben gondolkodunk, nem tudunk egyről a kettőre jutni. Választás révén kapunk felhatalmazást erre, és az eddigi visszaválasztások azt igazolják, jó programokat választottunk.
– Melyik választási rendszert kedveli: amikor egyénileg kellett megmérkőznie, vagy amikor a megyei tanácsosok választják meg elnöknek, mint legutóbb?
– Én demokrata vagyok, jobban szeretem, amikor 100 ezer ember dönt, mint amikor harminc. Nem azért, mert a 30 emberben nem bízom, de jobb rendszer az, ha 100 ezer ember fejezi ki a véleményét.
– Ismer-e olyan politikust a megyében, akinek adott esetben szívesen átengedné a tanácselnöki széket?
– Hűha, ezen még nem gondolkodtam! Az idén leszek 52 éves, tehát úgy érzem, van még egynéhány jó évem és néhány komoly ötletem, amit meg szeretnék valósítani ebben a pozícióban. De elmondom, milyennek látom Háromszék ideális megyetanácselnökét – nem titok, Orbán Viktortól inspirálódtam. Először is legyen jó magyar ember, akinek szíve a helyén van. Aki krízishelyzetben nem filozofál, hogy vajon lehet-e, időszerű-e, mit mondanak a szomszédok, hanem van egy kis dörzsöltség benne, és gyorsan tud dönteni. Olyan, aki ütésre keményedik. Aki ütésre puhul, annak nincs mit keresnie a politikában. Olyan ember kell, akinek acélból vannak az idegei, és tudja, mikor kell a gázra lépnie, mikor fékeznie. Az sem jó, ha valaki folyamatosan előzni akar, és az sem, ha folyamatosan fékezni, hiszen a kettő egyensúlyával lehet csak haladni. Az sem árt, ha tud lovagolni. És még valami: ne csak a férfiak, hanem a nők nyelvén is tudjon beszélni. <<