A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az említett időszakban dr. Mircia-Aurel Ardelean (egyenesen Salzburgból érkezett) neves szakember vezetésével zajlottak a laparoszkópos (köznyelven lézerműtétként emlegetett), illetve klasszikus sebészi beavatkozások, azzal a céllal is, hogy a helyi, illetve más megyékből is érkező szakembereket még jobban beavassák a veleszületett rendellenességek gyógyításának ismereteibe. A gyermekeken díjmentesen végezték el a sebészeti beavatkozásokat.
Pénteken sajtótájékoztatón számolt be a megvalósításokról, az elért sikerekről a kórház vezetősége. András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház igazgatója hangsúlyozta, a műhelyfoglalkozáson először vesz részt az Ausztriában élő, salzburgi kórházban aktívan munkálkodó orvos, ám korábban már többször járt a sepsiszentgyörgyi intézményben, ahol bonyolultabb műtéteket vezetett le.
– Idén lesz négy éve, hogy veleszületett rendellenességek terén gyermekműtétek zajlanak a kórházunkban, ez idő alatt 81 gyermeket műtöttek meg különféle gondokkal, amelyeket általában egyetemi központokban orvosolnak: nagy köszönet dr. Mircianak, illetve a csapatunknak. Március 26–28. között összesen 10 kisgyermeket műtöttek meg. Fontos kiemelni, hogy reális időben, hanggal is ellátott képanyag segítségével követhették végig a műtétet a résztvevők (22 más megyebeli, illetve 18 háromszéki szakorvos). Országos szinten is több ilyen, vagy hasonló műhelyfoglalkozásra lenne szükség – számolt be András-Nagy.
Dr. Mircia a számadatok apropóján kifejtette, hogy egy orvos akkor igazi szakember, „ha tudja azt is, hogy mikor ne fektesse szike alá betegét”.
– Nagyon bonyolult műtéteket végeztünk, külön köszönet dr. Lőrincz Zsuzsanna Ibolyának, a megyei kórház gyermeksebészének, akivel már évek óta jó szakmai kapcsolatot ápolunk, illetve a csapatnak, akik részt vettek a műtéten, a diagnosztizálásban és az utólagos kezelésben is. (A csapat tagjai: dr. Bodó Erika gyermekorvos, dr. Kotró-Kosztándi Kinga altató- és intenzívterápiás orvos, dr. Egyed Andrea altatóorvos – szerk. megj.) – részletezte dr. Mircia, és külön méltatta a sepsiszentgyörgyi kórház modern felszereltségét.
A három nap alatt műtöttek olyan pár hónapos csecsemőt, akinek nem volt végbele és végbélnyílása, de vese-rendellenesség, illetve húgyútnyílás miatt is operáltak, és sorolhatnánk.
A szakemberek hangsúlyozták, hogy a veleszületett rendellenességeket idejében kell kezelni, fontos, hogy a kis betegeket ne küldözgessék egyik helyről a másikra, hanem helyben, lehetőleg a születés után kezeljék őket. Sajnos ezen a téren a tájékozottság elengedhetetlen, hiszen manapság még mindig előfordul, hogy súlyos betegségeknél egyes háziorvosok azzal nyugtatják a szülőket, hogy „elnövik” a kicsik a problémát.
TOVABBI SOK SIKERT.GRATULALUNK.