Harminc éve alapították a Gyulafehérvári Caritast

A Gyulafehérvári Caritas közhasznú nonprofit szervezet célja világszerte a szükséghelyzetben lévő embereken segíteni, függetlenül azok nemzetiségi, politikai vagy felekezeti hovatartozásától. Erdélyben hat megyében van jelen, a háromszéki helyzetről Hubbes Kingát, a szervezet szociális gondozási ágazatának régiós koordinátorát kérdeztük.

– Milyen évet tudhat maga mögött a szervezet, illetve milyen tervekkel néz 2020 elé?

– Nehéz, de tartalmas évet zártunk, sok bizonytalansággal, kihívással, de megvalósítással is. A kormány különböző intézkedései sok esetben közvetett módon is befolyásolták a működésünket. Bármilyen megszorítás történik, a szociális témák kerülnek le elsőként a napirendről, és ez továbbgyűrűzik helyi szinteken is. Mindezek ellenére tavaly is közel 600 időst látott el az Otthoni Beteggondozó Szolgálatunk a megye 36 településén, 2 nappali központot működtetünk: Ozsdolán és az őrkői roma közösségben. Családtámogató és konzultációs központunk is számos programot tudhat maga mögött, melyek részben Kovászna Megye Tanácsának támogatásával valósultak meg, így a Láthatatlan pofonok interaktív kiállításunk, mely a bántalmazás láthatatlan formáira hívta fel a figyelmet a tinédzserek körében.

Folytattuk közösségfejlesztő tevékenységeinket is a hátrányos helyzetű közösségekben. Tavaly indítottunk egy zenei-szociális programot, a Superar gyermekkórust, amelynek hátrányos helyzetű, a nappali központjainkba járó gyermekek a tagjai. Az idei év nagyon fontos számunkra, hiszen a Gyulafehérvári Caritas megalapításának 30. évfordulóját ünnepeljük, helyi szinten pedig az Őrkői Nappali Központ tízéves fennállását.

– A Caritas munkáját önkéntesek is segítik. Jellemzően kik azok, akik erre időt, energiát áldoznak?

– Az önkéntesség egyre nagyobb szerepet kap, bár még mindig messze vagyunk az egyéni felelősségvállalás nyugaton tapasztalt mértékétől. Hiányoznak közülük a szakemberek, akik tudásukkal is tudják támogatni a szervezetünket. Önkénteseink között idősek is vannak, de nagyon sok a fiatal is, aminek örülünk. Két olyan pályázatot is bonyolítunk, melynek része a fiatalok önszerveződésre való nevelése, a szociális érzékenység erősítése. Ezeknek köszönhetően évről évre nő az önkénteseink száma.

– Melyek azok a falak, amelyekbe leggyakrabban ütközik a segíteni vágyó szervezet?

– A legnagyobb gond mindig a szolgáltatások finanszírozása és bizonyos alap szociális szolgáltatások hiánya. A civil szervezetekre ugyanazok a standardok vonatkoznak, mint az állam által működtetett szociális intézményekre. Csak míg az állami intézmények normatív anyagi támogatást kapnak, a civilek által nyújtott szolgáltatások messze alul vannak finanszírozva, és csak pályázati forrásokból tudják létfenntartásukat biztosítani. Ezt a civil–állami szolgáltató közötti megkülönböztetést lenne jó megszüntetni, mivel a forrásteremtés jelentős energiákat szív el a civilektől. Gondot okoz például az öregotthonok hiánya, illetve a felnőtt fogyatékkal élők számára a rezidenciális ellátás és a sürgősségi helyzetekre alkalmas ellátó központok hiánya. Mindkettőre jelentős igény van, azonban biztos anyagi forrás hiányában, civilként túl nagy kockázat az ilyen típusú intézmények létrehozása.