A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Pandémia előtt, pandémia után
A turizmus helye a gazdasági rendszerben című beszélgetést László Endre, a Székelyföldi Turisztikai Desztinációs Menedzs-ment Klaszter elnöke, a TTS utazási iroda működtetője és Illés Tihamér moderálta, beszélgetőtársaik Petrovits Ágnes, az Isabella Boutique Hotel fiatal tulajdonosa és Edler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (KKIK) elnöke voltak. A második generációs Petrovits Ágnes gyakorlatilag újoncnak számít a szakmában, de a Szentgyörgy központjában tavaly megnyílt Isabella Boutique Hotel erős kezdést produkált. A műemlék épületben egyedi belső dizájnnal és legújabban – miután társultak a Szikra vendéglővel – méltán híres, rendkívül egyedi konyhával várják a külföldi és romániai turistákat, akiket arról igyekeznek meggyőzni, hogy a szálláshely és a menü, a nyújtott szolgáltatás egyaránt megtapasztalásra méltó, sőt, romániaiaknak megéri csak ezért Szentgyörgyre jönni. Mint Petrovits Ágnes elmondta, szállásadói tevékenységét szociális szerepvállalásként is értékeli, mert korábban egy játékgyár marketingeseként azt tapasztalta, hogy az országra olcsó helyként, negatív asszociációkkal tekintenek a vállalkozók, ő pedig megmutatná, hogy Románia nemcsak ez.
Edler András pénzügyi tanácsadói és parlamenti képviselői tapasztalattal lett a KKIK elnöke, amely a térség gazdasági életét serkenti, monitorozza. Meglátásában a turizmus viszi el a térség hírét, bár e téren az OSK és a Sepsi-Sic is szép eredményeket produkál, mert „azóta a román kommentátorok is ki tudják mondani, hogy Sepsi”. 2021-ben a megye pénzügyi összforgalmának a 2,5%-a volt a turizmusnak köszönhető, ami jóval nagyobb a pandémia előtti 2019-es év 1,8%-os aránynál. E forgalomhoz felerészben a szállásadók járultak hozzá, majdnem felerészben a vendéglátók, kis hányadát az utazásszervezők hozták.
A László Endre által ismertetett számok szerint jelenleg Háromszék turistafogadó összkapacitása a nyilvántartásban (amely nem teljes, mert az 5 ágynál kevesebbel rendelkező szállásadóknak nem kell jelenteniük) 247 szálláshely, ezekben közel 3000 szobát, illetve 7000 ágyat bocsátanak a vendégek rendelkezésére.
A Grand Hotel az Olümposzon
A szállásadók forgalmát 91%-ban a megye öt szállodája biztosította (a bálványosi Grand Hotel, három kovásznai szálloda és a zabolai Mikes-kastély), de a 91% majdnem felét a bálványosi hotel produkálta a maga 123 ágyával, azok rekordszintű, 85%-os kihasználtságával. (Utóbbi egy adott ponton hátrány is lehet, mert nem marad idő az állagmegóvásra, kisebb javításokra). Ezt a teljesítményt a szálloda azzal érte el, hogy szép környezetben minőségi szolgáltatásokat kínál, és a turistaszezont egész évre ki tudta terjeszteni a wellnessközpont megépítésével. Végül is a 2021-es év, amikor külföldre még bajosabb volt utazni, de mindenkinek mehetnékje volt, jó volt a vendéglőknek és a szállodáknak, mert meghaladták a 2019-es forgalmukat, csak az utazásszervezők maradtak le.
Statisztikai jelentések szerint tavaly 130.544 turista regisztrált a megyében kereskedelmi szálláshelyeken, e szám 22,60 százalékát, a vendégéjszakák majdnem 30%-át szintén a Grand Hotelnek köszönheti, és várhatóan ez még nagyot ugrik a közeljövőben, hiszen ott újabb fejlesztések történnek. Hogy minek köszönhetik rendkívüli sikerüket, azt már fentebb említettük, de a többiek László Endre meglátásában ott hibáznak, hogy kis árréssel dolgoznak, és nincs megfelelő marketingjük.
A turistáknak azonban csak a 2,21%-a külföldi, tehát a közeljövőben meg kell erősíteni e célpiac fele az értékesítést.
Lábat kell növeszteni
Összességében a turizmus a gazdaság minden más területének jót tesz, hiszen a vendégek ilyenkor többet költenek, nemcsak szállásra, hanem ennivalóra, programokra is. Azonban szálláshelyek tekintetében meg kell haladni egy kritikus tömeget ahhoz, hogy beinduljon a szekér, azaz el kell érjen a turisztikai szegmens egy bizonyos nagyságot ahhoz, hogy még többet generáljon. Mivel a szálláshelyek a megye egész területén szét vannak szórva, Szentgyörgyön például nem lehet egy nagyobb rendezvényt (ipari, kereskedelmi kiállítást, konferenciát) rendezni, mert nincs hol lefektetni a vendégeket. De ha meg is lenne a szállásadói kapacitás, ahhoz még kell szórakozási lehetőség is, így Kovásznán (és környékén) vélhetőleg nagyot fog lendíteni, ha megépül a tervezett wellnessközpont – summázott Edler András.
Több lábon kell megállnia tehát a megye turizmusának, mint ahogy egyenként sem árt a szállásadóknak több lábon állni – vonta le a tanulságot László Endre.