minosegi oktatas-az nem a nyelvtan órán volt
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A projekt keretében mindhárom kampusz egyenként mintegy 21 millió euró támogatásban részesül. A cél olyan központok (előadótermek, modern eszközökkel felszerelt laboratóriumok, bentlakások, diákétkezdék, sporttermek, kikapcsolódásra alkalmas terek stb.) kialakítása, amelyek iskolások és egyetemisták számára egyaránt megteremtik a duális oktatáshoz szükséges feltételeket.
„Az európai realitásokhoz kapcsolódó, valós oktatási innovációt tesznek lehetővé ezek a projektek, amelyek ugyanakkor a helyi közösségek igényeit is szolgálják” – nyilatkozta a BBTE kihelyezett tagozataiért és a nem hagyományos oktatásért felelős rektor-helyettese, dr. Markó Bálint egyetemi tanár, aki többek között a sepsiszentgyörgyi duális kampusz létrehozatala mellett is bábáskodik. Meglátása szerint „ezek a korszerű duális kampuszok, ahol az oktatási folyamatban tevékenyen részt vesznek a majdani munkaadók is, lehetőséget biztosítanak a hallgatóknak, hogy az alkalmazók bevonásával integrált módon folytassák tanulmányaikat.
Sepsiszentgyörgyön többek között a vendéglátás, az egészségügy és a feltörekvő iparágak irányába kívánnak elmozdulni. Ugyanitt premierként magyar nyelven is indítanak duális képzéseket.
Kovászna Megye Tanácsa tavaly március 6-án rendkívüli ülésén döntött arról, hogy a kampusz létrehozása érdekében partnerségre lép Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával, valamint további tizenkét jogi személlyel a sepsiszentgyörgyi kampusz létrehozása érdekében. A Sepsi Dual Konzorciumnak a – a BBTE mellett – a Puskás Tivadar, Berde Áron és Constantin Brâncuşi nevét viselő szaklíceumok is a tagjai, továbbá több, a szolgáltatások, kereskedelem, turizmus, egészségügy és pénzügy területén tevékenykedő háromszéki cég.
Az országos fejlesztési alaphoz (PNNR) benyújtott pályázatuk értelmében a létesítmény 24 ezer négyzetméter felületen épül meg az egykori „tyúkfarm” helyén, és kétszáz diák képzését teszi lehetővé. A beruházásból áfa nélkül több mint 114 millió lejes értékéből a megyeszékhely mintegy 11,2 millió lejt vállalt magára, a megyei tanács kb. 5,7 millió lejt.
Fotó: Antal Árpád/Facebook
minosegi oktatas-az nem a nyelvtan órán volt
Szia 17.37es hozzászóló!
Remélem 1 szemközti írigy hozzászóló vagy, mert ha hallgató vagy nagy a baj!!!! Ki a f@$om tanított meg írni?! Van baj elég! Remélem nem 1 egyetemen/egészségügyi posztlíciben kötsz ki éreccccségi😎 nélkül, mert lesz elege az emberiségnek!!!!
Ps. már az nagy dolog, hogy újságot is olvasol!
Ugy erzem hogy ismerjuk egymast mert amig otszor sikertelenul de hatodjara leretsegiztem addigra az egeszsegugy poszlicit is kijartam eppen most utana egyetemre iratkoztam be es tanulok. Inkabb te vagy az irigy mert tobbre vittem nalad sokkal. Telorol vagyok azert nem tudok ekezettel irni. De en megtanultam irni te meg tanultal volna meg olvasni. A „f@$om” emlegetesevel meg szerintem csak kompenzalni szeretnel fejben fent is es lent is. Rad ferne egy kis tanulas! 😂
Az egészben a legirónikusabb hogy a cikk felett meg megjelenik hogy amilyen szakirányokban indítanának képzéseket ilyen diplomákkal rendelkezőkből már most milyen sok munkanélküli van 😅 Hát tényleg építsék olyanra hogy könnyen más rendeltetési célra átalakítható legyen
A helyi egyetemek reg letszamhiannyal kuzdenek de a meglevok tucatnyian legalabb szorakozhatnak tobbszaz ferohelyes ures epuletben. Legfobb szorakozasuk az lesz hogyan viszhangzik majd a ketes fel hektaros epuletresz. 🤣😅
Mondjuk az egészet azzal kellett volna a kezdeni hogy felmérik egyáltalán van-e igény erre. Csak a babes egyetem 500 férőhelyes akkor mostani két és fél hektáros területre számítva elég kevés a kettőszáz férőhely de így se lesz aki betöltse azt sem. Az iskolások rendszerint reggel héttől délután három óráig vannak iskolában ott se tanulnak semmit egész nap délután mehetnek magánórára már aki megengedheti a gyerekének. Majd ha estére hazaér még lehet hogy a tanulnivalót otthon is elő kell vennie a szabadidős tevékenységek már mellőzve vannak sokszor így is. Hogy még valaki ki kell kocsikáztassa a tyúkfarmhoz majd haza csak az a baj hogy egy nap csak 24 órából áll. Meg a sapientia is saját kampuszt épít akkor ezután nálunk a legutolsó munkanélküli csöves is polihisztor diplomával fog rendelkezni. Csak épp munkahely nem lesz. Nem jobb lett volna ezt a rengeteg pénzt munkahelyteremtésre fordítani? A meglepő egyetemek is majdnem csőd közeli állapotban vannak így is hát akkor a továbbiak megépítésével hamarosan teljes csődött fognak mondani úgyis. Vagy úgy képzelik el a honatyák hogy a jövő fiataljai külföldön kell majd megkeresniük a kenyérrevalót?
Mindjart Nagybaconban es Magyarhermanyban is lesz egyetemi kirendeltseg.A Szentgyorgyi is egy vicc.
Neked nem is kell egyetem. Semmilyen. A helyesírást alsóbb tagozatokon tanítják…
szentgyorgyi-kicsi betu.
Te is valoszinuleg ott jartal felsofoku oktatasra….
Viccesek vagytok, hogy félanalfabétaként próbáljátok kioktatni az olyat akinek valószínűleg nincs ékezet a billentyűzetén, az agyrágóbogár a ti fejetekben is étlenhalna
Az első hozzászólásban bár csak az ékezetek hiánya lenne a hiba…
A jelenlegi is ep doglogik ithon a babesen par osztalyterem mukodik csak mert nincs diak az epulet nagyreszet berbe kelett adjak es epul meg a Sapientianak is. S mostani szakokra nem telnek be a helyek mer mindenki Kolozsvara kacsingat. Nem szorakozasi lehetosegekel kellene csalogatni hanem minosegi oktatassal es olyan szakokkal ami hasznalhato. Turizmus szak jelenleg is van de sehova nem keresik dolgozni hanem igy is akik elvegzik mind vegzetsegtol eltero munkat talal. Legalabb epitsek olyanra hogy konnyen lehesen atalakitani szocialis lakasokka van bevasarlo kozpontoknak.