Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is sok kutya kerül utcára Sepsiszentgyörgyön

Továbbra is sok kutya kerül utcára Sepsiszentgyörgyön Kovászna megye

Egyre népszerűbbé válik az örökbefogadás a sepsiszentgyörgyiek körében, de még mindig nem elég ahhoz, hogy megoldódjon a kóbor kutyák sorsa a városban és környékén.

Hirdetés
Hirdetés

A Tega Rt. köztisztasági vállalat illetékeseitől tudjuk, hogy idén közel 270 kóbor kutyát fogtak be, ebből 218-nak sikerült gazdát találni, továbbá kilencnek megtalálták az eredeti tulajdonosát így ők vissza is kerültek az otthonaikba. Ebben a pillanatban a szépmezői kutyamenhely 169 négylábúnak nyújt menedéket, ezekből tizenketten „készülnek” külföldre örökbefogadó gazdákhoz.

Viszonylag szép számban vállalnak menhelyes kutyát a kisedvencre vágyók, ezt elsősorban az Amy Gazdátlan Ebek Egyesülete segítségének, illetve a rendszeresen megszervezett nyílt napoknak tulajdonítják a munkatársak. Ugyanakkor vannak jobb és rosszabb időszakok is. „Amennyiben megtelik a menhely, a hatóságok kötelezni fogják az altatást. Év elején ez azért mindenképpen szült egy nagyobb örökbefogadási hullámot, a baj az, hogy ez a hullám azóta elült” – tájékoztatott a Tega Rt. szóvivője.

Ami az altatást illeti, csak azoknak az ebeknek az esetében alkalmazzák, amelyek vagy visszafordíthatatlan betegségben szenvednek és nagyon rossz egészségi állapotban vannak, vagy olyan egyedeknél, amelyek kezelhetetlenül agresszívak és veszélyt jelentenek másokra. Ameddig nem muszáj, addig ezt a lehetőséget viszont mellőzik. Az kóbor kutyák 20-30%-a továbbra is Őrkőről jön, a tapasztalatok szerint ebben a térségben hanyagolják el leginkább az állatokat. A maradék befogott ebet a menhely munkatársai nem tudják helyhez kötni, lakossági megfigyelések alapján akár Brassó megyéből is hozhatnak át és engednek szabadon állatokat Kovászna megye területén.

A menhely nem egyenlő a kutyahotellel

Szépmezőn leghamarabb november elején szerveznek nyílt napokat. Ilyen programokat viszonylag rendszeresen tartanak, ilyenkor 2-3 kutyát fogadnak örökbe, de az érdeklődés a nyílt napok után is fokozottabbá válik pár hét erejéig. Az illetékes hozzátette, mindig várják az önkéntesek, hiszen a négylábúak nagyon örülnek annak, ha ki tudnak mozdulni. „Vannak időskorú kutyák, tíz év felettiek, sajnos annak nagyon kevés az esélye, hogy örökbe fogadják” – magyarázta az illetékes. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az adoptálás előtt álló ebek minden esetben ivartalanítva, oltva, mikrochippel ellátva kerülnek át az új gazdákhoz. Mindezt a menhely azért teszi, hogy ezt a terhet levegye az örökbefogadók válláról.

Igazságot az állatoknak

A Justice for Animals sepsiszentgyörgyi székhelyű egyesület is tesz az elhagyott, bajba jutott állatok mentéséért. Az öt tagból álló szervezet, Igyártó Nándorral az élen igyekszik ideiglenes befogadással segíteni nem csak a kutyákon, hanem macskákon, énekesmadarakon, gólyákon, baglyokon, sünökön. Az egyesület elnöke elmesélte, hogy volt már gyimesi, de még szebeni kutyájuk is, mindig a segélykérésektől függ, hol szorul segítségre egy állat. Előbbit magyarországi turisták, utóbbit egy sepsiszentgyörgyi fuvaros segítette eljutni hozzájuk.

Decemberben lesz egy éve, hogy nonprofit szervezetként tevékenykednek a tagok. Nyereségadókból, civil felajánlásokból, lakossági adományokból, de akár saját zsebből is igyekeznek finanszírozni a hozzájuk került állatok ellátását. Nándor elmondta, ezeknek a pénzügyi forrásoknak köszönhető, hogy sikerült beszerezni egy nagyobb autót is, amivel az állatokat könnyebben tudják szállítani az ingyenes ivartalanításokra. A jövőben tervben áll egy terület megvásárlása is, ahová saját menhelyet tudnak majd építeni.

Még mindig ódzkodnak az ivartalanítástól

„Mi azt valljuk, hogy az állatok begyűjtögetése hosszútávon nem megoldás. Legfőképpen úgy nem, ha az emberek kihasználják az alkalmat és nyugodtabb szívvel teszik útra az állataikat, gondolván, hogy mi majd segítünk rajtuk. Ha minden gazdás kutya ivartalanítva lenne, akkor előbb utóbb az utcakutyák jelenléte is megszűnne” – nyilatkozta a vezető. A szervezet az elmúlt egy évben 550 kutyát és 280 macskát vont be az ingyenes ivartalanítási akcióba, ami jelenleg is zajlik, bárki jelentkezhet rá a háziállataival. Ennek ellenére Nándor szerint továbbra is tartózkodnak a gazdák a műtéttől, elsősorban azért, mert számtalan álhír terjed a műtéttel kapcsolatban. „Tudjuk, hogy nehéz meghozni a döntést, ezt minden gazda maga dönti el. Azok viszont, akik az ivartalanítás ellen kampányolnak, nem tudják, mit jelent egyszerre akár egy tucat kutyakölyköt is megmenteni az út széléről és otthont keresni nekik” – foglalt állást az elnök.

Műtétre váró kutyus, akit az egyesület tagjai mentettek meg
FOTÓ: JUSTICE FOR ANIMALS FACEBOOK-OLDALA

Az eljárás rutinműtétnek számít és egészen addig nem végzi el az állatorvos, ameddig meg nem győződik a szóban forgó állat egészségi állapotáról, arról, hogy biztonságosan végezheti el az eljárást. A lábadozási idő pedig gyengébb szervezetű kedvencek esetében sem több pár napnál, ami alatt a tulajdonosnak fokozottan kell rá figyelnie.

Elrettentő állattartás

„Mindig azt hisszük, hogy már mindent láttunk, de időről időre találkozunk olyan esetekkel, amin elborzadunk” – mesélte Nándor. Az egyesület megalakulása előtt mentett már felakasztott kutyát, de olyat is, amelynek mindkét szeme hiányzott. Hangsúlyozta azt is, hogy nem csak az ilyen szélsőséges helyzetek bizonyítják a felelőtlen, bántalmazó magatartását a gazdáknak, hanem az is, ha például egy ebet csupán fél méternyi lánchoz kötnek és nem engedik szabadon mozogni. Rengetegszer találkozott az évek során olyan négylábúval, amelynek áttétes daganata volt, vagy eltörött lábakkal, gerinccel találtak rá, sőt légpuskával meglőtt ebet is mentettek.

Ahhoz, hogy felhívják a figyelmet a felelős állattartásra, az egyesület tagjai rendszerint ellátogatnak a város iskoláiba, óvodáiba. A kisebbekhez Nándor az általa örökbefogadott kedvenceit is magával szokta vinni, Hofit és Tücsit. „Azért teszem ezt, hogy megmutassam, mennyire szeretetteljesek tudnak lenni, és nem kell mindig félni tőlük, csak úgy kell hozzájuk viszonyulni, ahogy azt megérdemlik” – érvelt.

Tücsi meglátogatta a Speciális Általános Iskolát, ahol gyerekek és pedagógusok fogadták őket
FOTÓ: JUSTICE FOR ANIMALS FACEBOOK-OLDALA

A szépmezői kutyamenhely mindig szívesen látja az önkénteseket, hiszen a kutyák számára ez jelenti a legnagyobb örömöt az örökbefogadáson túl. A Justice for Animals tagjai pedig a lakosság segítségét kérik, hogy minél több bajba jutott állaton segíthessenek a jövőben is. A menhely és a szervezet elérhetőségei megtalálhatók a Facebookon, illetve weboldalaikon is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. október 27., 10:08
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Nagyon kell vigyazni az orokbe vett kutyakkal , mert nagyobb reszuk nehezen szokja meg a hazi gondozast , zavartan viselkedik ,egyes fajok agreszivak mar kiskorban.
    A kutya menyherol ha gazdahoz kerul szerdost iratnak ala , ha a kesobbiekben nem felelmeg a gazdanak , nem lehet vissza vinni , nem veszik vissza !

  • User
    Dátum: 2023. október 28., 8:29
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Valahogy ellenőrizni kellene a falusi állattartást is,mert borzalmas állapotok uralkodnak!Az állatorvosok csak dísznek vannak!!Tehenek derékig ganyéban,kutyák a kert mellett 50 centis láncon, lekolykezve,hát borzasztó!!