Tusványos ösvényein

Be kell vallanom, még egyszer sem töltöttem annyi időt Tusnádfürdőn, mint az idei nagy fesztivál alkalmával. Nem csupán a kíváncsiság vitt rá erre a tömény „tusványozásra”, hanem inkább két unokám és testvérbátyám két unokájának unszoló szavai, tudniillik ők már az általuk a korábbi években bejárt utat igyekeztek újra bejárni, s rángattak bele engem is az ő forgatagukba. Ilyen nagyszülős szemszögből is érdekelt tehát a mostani nagy találkozó, s meg kell mondanom, nagy élményt jelentett a velük együtt végigjárt sátorrengeteg.

Persze, azokról a sátrakról, helyekről beszélek, ahol a gyerekeket megfogni akaró események zajlottak. Elárulhatom, a pálmát, legalábbis a mi gyerekeink lelkesedéséből kiindulva, a Magyar Posta csalogató ötletei nyerték el. Már a vasúton áthaladva a négy gyerek úgy hagyott ott bennünket, mint Szent Pál…; én, aki nem tudtam, miről van szó, megrettenve lódultam utánuk, de a társaim megnyugtattak: nem kell izgulni, a Magyar Postánál leljük meg őket. S tényleg ott.

Már ott ültek a játékasztalnál, pecsételtettek, pontokat gyűjtögettek, nekünk, a felnőtteknek kötelező módon kávéznunk kellett a szépen berendezett sátortetős helyiségben, mert a kávéért magyar bélyeg járt, s ki ne inná meg a harmadikat is, ha az unokái kitörő örömmel gyűjtik az ezért járó bélyeget. Sőt, a hatalmas fényképező alkalmatosság elé is odacipelnek, hadd készüljön kép az album számára, lehetőleg medvével a háttérben. És ez megismétlődik a második meg a harmadik napon is!

Közben azért bemegyünk az inkább gyerekekkel telt színházi sátorba is, ahol közel kétszáz néző előtt lép fel a békéscsabai színház és a budapesti cirkusz néhány művésze. Nem kimondottan kisgyerekeknek szóló műsorral, de a szép zeneszámok, táncok, bűvészmutatványok sok tapsot és örömet eredményeztek. Nyilván, került egyéb is a tábor területén, mindenfelé elkalauzoltak a legérdekeltebbek: voltunk gyurmázni, többdimenziós látványcsőbe néztünk bele, könyvekben lapozgattunk, mesefigurákban gyönyörködtünk.

A legemlékezetesebbnek mégis a hatalmas sárhegy megmászása bizonyult mindjárt az első nap. Az azelőtti napon hullott hatalmas eső eredményezte marasztaló sártenger gépi erővel egy helyre gyűjtött magaslatának meghódítása. A vadonatúj gumicsizmák állták a próbát, kattogtak a fényképezőgépek, és a következő percben már ország-világ láthatta, hogy mi, a felnőtt szülők és nagyszülők mennyire bosszankodunk, mert nyomban a kimosdatás jár az eszünkben. De ők olyan élvezettel topogtak-tapodtak a sárcsúcs tetején, mintha valamelyik mesebeli várat sikeresen ostromolnák, vagy mintha a legyőzött sárkányt taposnák a földbe.