Udmurtia tömény élmény

Aki annak ellenére néptáncol, hogy manapság ez nem trendi, aki vállalja, hogy hetente kétszer próbára jár, és teszi ezt több évig, míg munkájának gyümölcse meglátszik, végigtáncol 40 előadást egy évben, az megérdemli, hogy jutalmul ország-világnak bemutatkozzék, és kötelessége, hogy ekkor is kultúránkat népszerűsítse – fogalmazta meg a sepsiszentgyörgyi ifjúsági Százlábú néptáncegyüttes vezetője, Virág Endre, hogy miért utaztak el június végén több ezer kilométert keletre, hogy részt vegyenek a Híd nemzetközi táncprojekten és a Vorsud Nemzetközi Finnugor Fesztiválon az Orosz Föderáció másfél milliós lakosú tagállamában, az Udmurt Köztársaságban.

Adott volt a fesztiválszervező Udmurt Köztársasági Népművészeti Ház és a Csebeláj Néptáncegyüttes meghívása, melynek forrásánál az onnan származó, hosszas ideje Háromszéken élő Anasztázia Petrova állt, akinek két lánya is táncol az együttesben. Hosszas szervezkedés előzte meg az elutazást, melynek izgalmát csak a szervezők élték át: összejön-e vajon az az összeg, amivel el lehet indulni?

Egy több ezer kilométeres út izgalmai
A Kovászna Megyei Művelődési Központ lehetőségeihez képest támogatta ugyan az utazást, a Bethlen Gábor Alap Zrt. is adott egy reményteljes összeget, amire lehetett építkezni, így szülői pótlással és az egy nappal az indulás előtt megkapott vízum birtokában a Százlábú 16 tagja és vezetőik, Virág Endre és Imola elindultak a tíznapos turnéra. Mikrobusszal Budapestig, onnan repülővel Moszkvába (ez volt az olcsóbb változat), tovább vonattal az 1300 km-re levő udmurt fővárosba, Izsevszkbe, majd vissza. „Jó kis csapatösszerázó volt” – emlegetik a táncoktatók, és lelkesen mesélnek.
A nyugat-európai civilizációhoz képest teljesen más világot találtak Moszkvában, miután átestek a szigorú reptéri ellenőrzésen. Kommunista városrészek és építmények, valamint az orosz dollármilliárdosok nyugati kapitalizmusra rálicitáló miliője. Csillogó plázák, emeletes limuzinok. A „hét testvér” – ezek kisvárosnyi embert magukba fogadó jellegzetes épülettömbök, melyekből pont hét van az orosz fővárosban – és a felhőkarcolók. A legújabb autócsodák és a legrégibb, múzeumba illő retró járgányok egyszerre az utcán. Mindenütt nagy tisztaság és sok, színes maskarás, kifestett szurkoló a világ minden nemzetéből, hiszen éppen zajlott a foci-vb, ami jelentősen megnövelte az amúgy is szokásos turistaáradatot.
A moszkvai magyar nagykövetség pozitívan reagált a megkeresésükre, diplomáciai rendszámú mikrobuszokkal látnivalótól látnivalóig hordozták a kis csapatot, így sikerült egy napba nagyon sok mindent belesűríteni (Balsoj Teatr, Kreml, Lenin mauzóleuma). Az intenzív városnézés után vonattal indultak tovább Izsevszkbe, az udmurt fővárosba: harmadosztályú hálókocsiban, de ne szisszenjenek fel, ez a harmadosztály nem az a harmadosztály! Igaz, hogy ötvenen szorulnak egy légtérbe, és az ágyak kissé rövidek, de mindegyiken tiszta fehér lepedő, törülköző, az asztalon elektromos szamovár és tea, a vagonban szagtalan biovécé…

Változatos helyszíneken, tízezer ember előtt
A másfél milliós lakosú Udmurt Köztársaság lakosainak közel fele a fővárosban, Izsevszkben, másik fele kis falvakban él. Érkezésük után a százlábúak egyenesen a próbaterembe estek be az 1300 kilométeres út után, de ez nem okozott gondot, hiszen pihentek eleget. Ezt követően minden nap felléptek, hiszen gyakorlatilag egymásba ért a Moszt (Híd) fesztivál, a finnugor népeket képviselő tánccsoportok találkozója és a Vorsud, amelyen a komi, perm, mari, a Káma menti kis testvérnépek adatközlői is jelen voltak. Színpadokat állítottak fel a parkokba, tereken, állatkertekben, tóparton. Mások az arányok, a léptékek, a terek hatalmasak, mindegyiknek perspektívája van.
Izsevszkben található a legnagyobb Kalasnyikov-gyár, mellette Kelet-Európa legnagyobb mesterséges tava, melynek vizét hűtési folyamatokhoz használták fel. Nagy élet zajlik a partján, de fürödni nem szabad benne, ki tudja, mit tartalmaz.
Votkinszkban, Csajkovszkij szülővárosában meglátogatták a zeneszerző emlékére berendezett múzeumot, Buranovóban az eurovíziós fellépésükről elhíresült énekes nagymamákat, akik megvendégelték a csapatot, és táncoltak is nekik. Sarkanban a turistacsalogatónak szánt Mikulás-házban interaktív játékokkal szórakoztak, Sarapulban megcsodálták a sok szép régi faházat, noha vendéglátóik inkább az új építményeket értékelték, azokat ajánlották figyelmükbe.
– Nagyon vigyáztak ránk – hangsúlyozza Virág Endre –, a rendőrség autója mindenhová elkísért. Szelfizni azonban nem akartak velünk… Tény, ami tény, a vendéglátók kitettek magukért, ellátásunk kifogástalan volt, Izsevszkben mindenki saját külön szállodai szobát kapott, szórakoztatásunkért is mindent megtettek.
Jól fogott, hogy a Százlábú udmurt–magyar lányai jól beszélték édesanyjuk nyelvét és az oroszt, mert egyébként a fiataloknak nehezebb lett volna a kommunikáció, az angolt ugyanis ott nem igazán beszélik, inkább csak az észtek. Egymás között azonban mindig megtalálták a kapcsolatteremtés módját. Igaz, volt hivatalos tolmács is, ugyanis egész Oroszországban csak Izsevszkben és Moszkvában van magyar tanszék, annak munkatársai kísérték a csapatot. Ami a legmélyebb benyomást tette minden háromszékire, az a vendéglátók baráti, sőt testvéri érzelme volt a magyarok és magyarság iránt.

Egzotikus legényes
Oroszországban az autentikus néptánc igencsak háttérbe szorult, megkopott az utóbbi évtizedekben, a Mojszejev stílusában balettelemekkel ötvözött tánc lett az uralkodó, mely inkább afféle „tömegsport”, csoportos, vonulós és körtáncokkal jellemezhető. Ezért igen egzotikusnak tűntek a Százlábú által bemutatott páros magyar, de a cigány és román táncok is, amelyekhez persze a sajátos népviselet is dukál – ott uniformizált viseletben táncolnak végig egy műsort.
Virág Endre és Imola kétnapos módszertani műhelyt is tartott ottani néptánctanítóknak, de csángó körtáncot is tanítottak az egy kivétellel nőkből álló csoportnak; amúgy ők leginkább a legényes változatos figuráit élvezték és tanulták nagy buzgalommal. Udmurtiában egyébként több nő születik, mint férfi, a páros táncoknak ezért sincs hagyományuk.
Ottlétük alatt a Százlábú nemcsak a kollégáknak, hanem a fiataloknak, a lakosságnak is tartott „ekton korkát”, azaz táncházat. A magyar, észt és udmurt csoportokat felléptető Híd fesztiválra ugyan mindenki a maga táncait vitte, de abból egyet megtanított a többieknek is, és befejezésként ezeket mindenki együtt táncolta el.
– Ez rendkívül maradandó élményt jelentett a fiataloknak is – mondják Virágék. – A 14–17 év közötti gyerekek drámajátékokat tanítottak egymásnak, éjfélkor is együtt szórakoztak, nevetgéltek, táncoltak a tereken.
Sűrű napok voltak, kilenc fellépéssel változatos helyszíneken, összesen több, mint tízezer néző előtt. De ennél nagyobb dolog, hogy barátságok, sőt szerelmek szövődtek. S még ritkábban fordul elő az, hogy a szülők visszajelezzenek: gyerekeiknek hazaérkezésük után más időszámítás kezdődött, minden második mondatuk udmurtiai élményeikre rímel. Hát persze, hogy mindenki a folytatáson töri a fejét!
– Szeretnénk meghívni vendéglátóinkat Háromszékre – mondta Virág Endre. – Talán sikerül a Kovászna Megyei Művelődési Központ által itt megszervezni az észt, finn, magyar, udmurt tánccsoportok következő találkozóját. Ehhez viszont nagyon sok támogatásra van szükségünk.