Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Új tanácstag tett esküt a megyei önkormányzat soros ülésén

Új tanácstag tett esküt a megyei önkormányzat soros ülésén Kovászna megye

A kézdivásárhelyi Borosnyay Kamilla Elhelyezési Központ felszámolásának tavaly elindított folyamata lassan halad a bürokrácia végtelen útjain, de a megyei tanács csütörtöki ülésén is léptek előre egyet. Ugyanakkor a megyei tanács tagjai közé fogadták Vargha Mihályt, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatóját.

Hirdetés
Hirdetés

Azt, hogy a központ felszámolását elindítják, valamint hogy a bukaresti SERA Alapítvány közreműködésével és támogatásával két, egyenként tizenkét férőhelyes családi házat építenek Kézidvásárhelyen, illetve Gelencén, már tavaly eldöntötte a Kovászna Megyei Tanács. Mivel azonban a beruházás költsége időközben változott, szükséges volt a dokumentumok módosítása is. A jelenlegi állás szerint a több mint másfél millió eurós összértékből 28,55%-ot, azaz 440 ezer euró kifizetését állja a megyei önkormányzat. A kézdivásárhelyi otthon 800 ezer euróba, a gelencei 745 ezer euróba kerül.

A képviselő-testületi ülésen ugyanakkor letette az esküt Vargha Mihály múzeumigazgató, aki a lemondását benyújtó Fejér Zsolt megüresedett helyét foglalta el. Korábban a megyei törvényszék ugyan jóváhagyta az RMDSZ pótlistájáról Bartók-Előd Huba megyei tanácsosi mandátumát, de mivel ő a Kovászna megyei Út és Híd Rt. vezetőtanácsának tagja, esetében összeférhetetlenség állt fent, ezért nem is tette le az esküt. Vargha Mihály 17 éve a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. november 9., 20:32
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Fejér milyen rossz fát tett a tűzre, hogy mindenhonnan (a kórházból is) el kellett tűnjön? Miért adott neki az RMDSZ vezetősége selyemzsinórt ?
    Ha eddig jó pártkatona volt miért ebrudaltak ki,miért nem védték meg. Ezek kiderítése a jó újságírói téma, nem a minten natyon szép, minten natyon jó sajtó…

  • User
    Dátum: 2023. november 10., 9:07
    ÉRTÉKELÉS: 25

    Ezekben egy csepp szegyenerzet sincs, mar akkor feltunt, mikor a lanyat alpolgarmesternek tettek. Csaladi vallalkozas az egesz megye, varos , falu.

  • User
    Dátum: 2023. november 10., 9:01
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Ebben a megyeben vannak emberek, akik ha kell huszonot funkciot is felvallalnak a penzert. Fogadom, ha felkernek , korhazigazgato, tega menedzser, lapigazgato es multitransz fejlesztesi igazgato is lenne egyszerre 🙂

  • User
    Dátum: 2023. november 10., 15:08
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Az infláció az egekbe, a jovo elég bizonytalan és a tanácsban nőnek a „művész” tanácstagok száma, akik csak a kozpénzt költik. Ilyen nehéz időkben szerintem gazdasági szakértőkre, mernokokre lenne szükség, hogy a költségeket tudják lefaragni, olyan dolgokat hozzánk létre ami pénzt, munkahelyeket, jólétet general az egész megyének, városnak. És csodálkoznak, hogy a fiatalok miért vándorolnak el.

  • User
    Dátum: 2023. november 10., 18:56
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Kozsegi polgarmesteri hivatalokban is ugyan ez a helyzet , ha nem testver vagy rokon , akkor szomszed vagy barat de az ott kell legyen az irodaban . Uzonban is akkor tudodott ki , hogy a polgar mester asszony es az alpogar mester asszony nem keves fizetesert , szolgalati auto hasznalata sajat celra stb. amikor az ,, activistul Buzoian,, a videot a YUTUBE- en nyilvanossagra hozta !

  • User
    Dátum: 2023. november 10., 21:59
    ÉRTÉKELÉS: 13

    A Varga család tagjait az egyik jól lát, a másik jól hall, a harmadik pedig mindig velünk van alapon alkalmazzák

  • User
    Dátum: 2023. november 11., 7:53
    ÉRTÉKELÉS: 19

    „Befogadták a megyei tanács tagjai közé”. Ez úgy hangzik mintha a szabadkőművesek rendjébe fogadtak volna be valakit.

  • User
    Dátum: 2023. november 12., 9:09
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Misike libat evett mar tuti Marton napjat megelozoen hogy szerencseje legyen. Hat mit ne mondjak ebbig sem ehezett de ezutan sem fog hanem aluszkalni a tobbiekkel felhorkantva bologathat.

  • User
    Dátum: 2023. november 12., 14:49
    ÉRTÉKELÉS: 24

    Itt nem a szakértelem számít, hanem a lojalitás , ez számít egyedül. Mint a hűbéri rendszerben. Ha valaki gondolkodik, tud valamit, ért valamihez, van elképzelése netán jelleme az nem kell. Szinte kivétel nélkül, a jelenlegi Rmdsz hierarchiában csak olyanok juthatnak szóhoz, akik lojálisak, vagy az apjuk szolgálta a kiépített rezsimet. Minden más próbálkozást sunyin vagy erővel elfojtanak.

    • User
      Dátum: 2023. november 13., 11:47
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Pontosan. Kezdin is odatettek Rudikat, mert jol bologatot, elhitettek vele mindent, s mikor gond volt mehetett a szeme vilagaba, helyette odatettek ezt a masik gelencei fiut, mert o is tudja hogy kel bologatni.

  • User
    Dátum: 2023. november 13., 11:52
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Csak nehogy az legyen a vége ennek a hubereskedesnek, hogy a nép egyszerűen megcsömörlik és nem megy el szavazni. Eredmény megyei szinten úgyis az RMDSZ nyer mert nagyon kevés szavazat is elég az önkormányzati választásokon a sikerhez. Kulcsár új kreációja labdába sem rúg az Mpsz az utolsókat rúgja lévén, hogy az RMDSZ ahol tehette kiherélte…
    De az országos politika az más kérdés. Ha kiesik a parlamentből (Egyes fejesek már előrelátóan hazavonultak, tudnak ők valamit) akkor a dőzsölésnek annyi, s a sleppnek is. És sajnos van érre esély. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ezt a jelenlegi vezetők jobb lenne ha megszívlelnék, túl nagy a szakadék a nép és köztük.

  • User
    Dátum: 2023. november 13., 15:29
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A nep ne izgulj, mindig elmegy szavazni, megpedig mar reggel 6-tol, hogy biztos legyen a voks…, majd a templom utan ismet egy loket es kijon, aminek jonnie kell. 33 eve van ez igy. Negy evenkent szavaznak, aztan kozbe szidjak. Maguk helyett…