A koszorú negyedik gyertyáját is meggyújtják
A Jézus eljövetelére való várakozás és lelki felkészülés időszakának vége felé tartu...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az immáron negyedik alkalommal meghirdetett programra idén is 100 ezer lejt különítettek el a helyi költségvetésből, egy projektre legfeljebb 50 ezer lejt lehetett igényelni. A városlakók a határidőig 11 tervet neveztek be, ezek közül hat bizonyult jogilag és technikailag megvalósíthatónak. A rostán átjutott projekteket december 23-án tették közzé a bp.kezdi.ro weboldalon, szavazni január 10-én, éjfélig lehetett.
A voksolás lezártáig összesen 666 szavazat érkezett be, az első helyen 231 támogatóval a kézdivásárhelyi Rotary Club által kezdeményezett, Tapintható láthatatlan elnevezésű projekt végzett, amelynek célja egy, a város központját és pár jeles épületét megjelenítő bronzmakett elkészítése. A maketten – amelynek gipszmodellje már korábban elkészült – 50 épület homlokzata jelenik meg, ugyanakkor hat fontosabb épület részleteiben is ki van dolgozva. A feliratok három nyelven (magyar, román, angol) kerülnének a makettre, valamint Visual Braille technikával a látássérültek számára. Elkészülte után a makettet egy faragott kőszikla-talapzatra helyezve szeretnék kiállítani a felújítás alatt álló Székely Katonanevelde előtti téren. A terv összköltségvetése 50 ezer lej, de kezdeményezők vállalták, hogy az elnyert összeg és a projekt megvalósításához szükséges pénzösszeg közötti különbözetet saját forrásokból fedezik.
Alig néhány vokssal maradtle az első helyről (217 szavazatot kapott) a Háromszéki Férfiak Klubjának Sport, egészség, közösség nevű kezdeményezése, amely pingpongasztalok felállítását tűzte ki célul a város játszóterein, az egészséges életmód és a testmozgás népszerűsítése érdekében. A betonból készült asztalokat a Molnár Józsiás park, illetve a Stadion- és az Új utca játszóterein tervezik elhelyezni, hogy lehetőséget teremtsenek a szabad levegőn való sportolásra a fiatalok és felnőttek számára. A kezdeményezők 40433 lejre pályáztak, ugyanakkor a projektet társfinanszírozással és közösségi munkával valósítanák meg.
A pályázatra benyújtott projektek között szerepelt még buszmegállók, okospadok, intelligens szemetesek, illetve hirdetőtáblák telepítésére vonatkozó terv is, azonban ezek nem kaptak elég támogatást a kézdivásárhelyiek részéről. Ennek ellenére Szilveszter Szabolcs alpolgármester arra bátorítja azokat, akik nem nyertek, hogy jövőre is adják le a pályázatukat, mivel véleménye szerint mindegyik ötlet hasznos volt, és az idei volt az egyik legtöbb embert megmozgató szavazás.
„Gratulálni szeretnék a kezdeményezőknek és a városlakóknak, hogy szavaztak. Nemcsak a két nyertes pályázat, hanem a többi is nagyon jó volt. Látható, hogy a szavazatok számától függetlenül mindegyik ötlet valamilyen célközönséget meg tudott szólítani” – mondta az elöljáró. Hozzátette, a voksolás lezárását követő 24 órában feldolgozzák, hitelesítik a szavazatokat, és hivatalosan is kihirdetik a nyerteseket.
Kézdivásárhely önkormányzata 2020-ban írta ki először a részvételi költségvetést, amelynek részeként az elmúlt évek során összesen öt kezdeményezést valósítottak meg, egy kivitelezése pedig folyamatban van. A tavalyi pályázatnak két győztese volt: az egyik révén közösségi teret alakítottak ki a kézdivásárhelyi Dózsa György utcában, a másik keretében pedig a nyujtódi ifjúsági házat látják el elektronikai eszközökkel és bútorzattal.
Főkép: Pinti Attila