Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb lakások épülhetnek a fiatalok számára Kézdivásárhelyen

Újabb lakások épülhetnek a fiatalok számára Kézdivásárhelyen Kovászna megye

Két újabb, fiataloknak szánt ANL-tömbházat építene Kézdivásárhely önkormányzata az Orbán Balázs utcában. A beruházást előkészítő határozatokat csütörtöki ülésén fogadta el a helyi tanács.

Hirdetés
Hirdetés

Húsz napirendi pont szerepelt Kézdivásárhely önkormányzati képviselő-testületének februári ülésén. A tanácsosok elsőként a tavalyi költségvetési többlet felhasználására vonatkozó korábbi határozatot, illetve az idei költségvetést módosították. A formai változtatások mellett 58 ezer lejjel egészítették ki a Manócska Napköziotthon pénzügyi keretét az alárendeltségébe kerülő, újonnan épült bölcsőde hiányzó konyhai eszközeinek (tányérok, evőeszközök, abroszok) megvásárlására.

A 2023 harmadik negyedévére vonatkozó pénzügyi zárómérleg elfogadása kapcsán Bokor Tibor polgármester felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a kormány mindössze 26-32 százalékban teljesítette kifizetési kötelezettségeit az uniós-, illetve kormányzati finanszírozású beruházások kapcsán, ezzel szemben az önkormányzat 97 százalékban realizálta a tavalyi év elején betervezett jövedelmét, a kiadások pedig 94 százalékban valósultak meg. „Ez a különbség az önkormányzat és az állami kormányzás között. Borzasztó nehéz esztendőt zártunk. Nem tudom, hogy az idén milyen lesz, de nem sok jóval kecsegtetnek” – fogalmazott az elöljáró.

A továbbiakban a városatyák jóváhagyták a Kézdivásárhelyi Ipari Parkok Kft. költségvetését, amelyet Fejér Áron igazgató mutatott be. Mint kiderült, a cég ebben az évben 364 ezer lej bevétellel és 355 ezer lej kiadással, vagyis 8700 lej bruttó nyereséggel számol.

Elfogadták a Kézdivásárhely és Szentkatolna között építendő kerékpárút megvalósíthatósági tanulmányát és műszaki-gazdasági mutatóit is. Bokor Tibor elmondta, a 2,79 millió lej értékű beruházásból 2,48 millió eurót tesz ki a vissza nem térítendő uniós támogatás, ehhez Kézdivásárhely 217 ezer lej, Szentkatolna 83 ezer lej önrésszel járul hozzá. A bicikliút egy Fortyogófürdőről induló mezei út mentén köti majd össze a várost a szomszédos községgel – tette hozzá a polgármester.

Húsz napirendi pontról döntöttek a képviselő-testület tagjai. Fotó: Farkas Áron

A képviselők a dr. Csiha Kálmán Református Kollégium ügykezelésébe adták az iskola szomszédságában található, civil házként is ismert épületet, ahol a Waldorf-tagozat kap majd helyet. „Ígéretet kaptunk arra, hogy az épületet szponzorációkból és külső forrásokból fogják felújítani, az önkormányzatnak nem kerül majd pénzébe” – hangsúlyozta a polgármester.

A városvezetés a jövőben a régi kertészet egykori területével bővítené a Molnár Józsiás parkot, lebontva a meglévő kerítést és bejáratot nyitva a Molnár Józsiás utca felől, emellett a zöldövezet jelenlegi területét is modernizálnák. A pályázat elindításához szükség volt a két terület összevonására, amit szintén megszavaztak a városatyák.

Az utolsó két határozattervezet az Orbán Balázs utca 15. szám alatti területre vonatkozott, ahol az önkormányzat két ANL-tömbházat építene a fiatalok számára. Bokor Tibor elmondta, március 22-ig kell leadni a dokumentációt, és ha ez megtörténik, az egyik új épület már az idén elkészülhet. „A régi városi kertészet területéről van szó, amelynek egy részét meghagyjuk a jelenlegi kertészet számára, a többire pedig szeretnénk két tömbházat építeni” – magyarázta az elöljáró.

A témához kapcsolódóan Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) képviselője felvetette, hogy mivel a város kevés saját területtel rendelkezik, újabbakat kellene vásárolni, akár kölcsön-felvétel árán is. Bokor Tibor válaszában kifejtette, egyetért a felvetéssel, hiszen hosszabb távon szükség lesz területekre a város fejlesztéséhez. „Oroszfalu és Sárfalva Kézdivásárhelyhez tartoznak, ezért a tendencia az kellene legyen, hogy arra vásároljunk földeket, hogy a településeket közelítsük egymáshoz – vélekedett a polgármester.

A felsoroltak mellett az ülésen többek között elfogadták a város erdejéből származó faanyag értékesítési árait, az infláció mértékével aktualizálták az ANL-bérlakások bérleti díjait, illetve módosították a kórház személyzeti felépítését is.

Nyitókép: Kézdivásárhely Önkormányzata/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. március 1., 15:57
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ez szuper!
    Fortyogófürdő…. apropó! Mi van vele?
    Anl lakások! 5 év után a fiatal, aki addig kedvezményesen lakhatott, adja át más fiatalnak a lakást! Ha 40 után is „fiatal” akkor no komment🤣

  • User
    Dátum: 2024. március 1., 22:55
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A kézdivásárhelyi Ipari park 8700 lej Brutto nyereséggel zárta….😆😁
    Helló!!!! Nem kell 1 új manager?! Kézdin kb ennyit lehet kihozni egy 2 szobás tömbházlakás bérbeadásával!
    Mekkora az I park???? Valahol sántít!!!!!

  • User
    Dátum: 2024. március 2., 12:10
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Csak halkan kerdezem hogy ott lenn a cihederben Kezdi es Katolna kozott ki fog bicajozni a medvek es a csobankutyak kozott vagy csak az a lenyeg hogy valamelyik befuto ceg zsebre teszi az unios penzek melett az adofizetok penzet is barmennyire keves osszeg ugyis az adonkbol fog vandorolni azon ceg bankszamlajara es a biciklisek soha a budos eletben nem fogjak hasznalni azt mar elore lehet tudni, valaki csinalt egy minimalis felmerest hogy hany biciklis hasznalna azon reszen a bicikli utat, elmondom en felmeres nelkul hogy SENKI nem fog lebicajozni Katolnarol a Fortyogora ha pl a kozpontban vagy gyarak utjara el akar jutni ! Es netan aranybol lesznek a cumis uvegek a bolcsodenek , hogy 58000 lejt ernek? Milyen ipari park az amelyiknek evi brutto nyeresege 8700 lej, valami ott is nagyon buzlik mar jo lenne ezeknek a dolgoknak is utanna nezni !

    • User
      Dátum: 2024. március 4., 1:12
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Nem fog ennek utána járni senki sem,mert egyszerűen nem hagyják. A tejfeldolgozó,minden egyszerű embernek,azaz szinte mindenkinek vissza mondták a tej fel vásárlást. Mikor a román, faluról,falura járt mindenkitől megvette a tejet,de persze bele kellett rúgni. Most hozzák messze román földről az jó. És ez a bruttó nyereség… hát (!!???!!))… Áronka pályát tévesztett,de nagyon. Jobb lenne ha buszt vezetne….

  • User
    Dátum: 2024. március 3., 16:42
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Az ADY NEGYEDBE kazán ház újítás annyi ideje folyik, hogy CEUSESCU ideje alatt az egész negyed készült ez alatt ((ez volt fontosabb vagy a gyárak utcai járda a PENNY ig és a JULIUS előtt a szemaforig)))

  • User
    Dátum: 2024. március 3., 21:46
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A fortyogora többen bicikliznenk ha működne a fürdő, mofeta, kezelő bázis. Itt kérdezném meg, hol tart az ügy, mikor lehet kezelésre menni ?

    • User
      Dátum: 2024. március 4., 13:03
      ÉRTÉKELÉS: 5

      A pontos valasz az hogy a Fortyogo furdon sohan a budos eletben nem fogjuk megfurdetni az ucufelunket, el van az intezve orokre , hamarosan felparcelazzak es aladjak jo aron !!

  • User
    Dátum: 2024. március 4., 18:29
    ÉRTÉKELÉS: 1

    „epulhetnek”az ilyen es a hasonlo temakrol csak akkor irnak az ujsagba amikor mar az epitkezest vegzo ceg mar neki fogott a munkalatnak.Addig az ilyen hir nem tobb mint szavazasok elotti humbuk!!!Lehet hogy meg emlekszunk hogy a Fortyogo-i utcaba is volt[sot biztosra]igerve 100 szocialis lakas .Apropo ”ipari park”ezek megkozelukbe se jartak,itt csak a sogor -koma-jo barat part emberkek meleg munkahelye.

  • User
    Dátum: 2024. április 23., 22:29
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Jó volna a szociális lakás felújítására is gondoljanak mert már pár éve csak igergetnek hogy az ablakokat kicserelik